Húsipar: közösen keresik a kiutat

Egyeztetésre hívta a régió húságazati szereplőit a Debreceni Egyetem Gazdálkodástudományi Intézete. A problémák és kihívások elemzését követően koncepciót állítanak össze a hazai húsipar minőségi megújulása érdekében.

Komoly kihívásokkal néz szembe a hazai húsipar – hangzott el az állatorvosok, tenyésztők, feldolgozóipari vállalkozások vezetői és szakági kamarák képviselői bevonásával tartott keddi interaktív workshopon a Debreceni Egyetemen. A tanácskozáson szó volt arról, hogy a termelékenység a statisztikák alapján nem csak az európai uniós országok átlagától marad el, de még a V4-államokétól is. A cégek nagy része felélte tartalékait, elmaradtak a technológiai fejlesztések, mindeközben pedig a fogyasztás is visszaesett.


- Összefogásra van szükség a komplex húsipari problémák kezelésére, amihez a Debreceni Egyetem hozzá tud járulni gazdasági és klaszteralapú kapcsolatrendszerével, széleskörű tudásbázisával. Szeretnénk elérni, hogy az ország legnagyobb felsőoktatási intézménye agrárközponti szerepet töltsön be a teljes tiszai vízgyűjtő területen. Ezen a 157 ezer négyzetméteren számos olyan probléma felvetődik, amire a Debreceni Egyetem megoldást tud kínálni – emelte ki köszöntőjében Jávor András rektorhelyettes.


Az egyetem Gazdaságtudományi Karán évek óta kutatják a magyarországi húsfogyasztási szokásokat. A tendenciákat a Marketing és Kereskedelem Intézet igazgatója, Szakály Zoltán ismertette a tanácskozás résztvevőivel, a húsipar kilátásait, az élelmiszeripar fejlődési lehetőségeit pedig a Gazdálkodástudományi Intézet docense, Szűcs István elemezte. 

- Az ágazat komplex fejlesztési koncepcióján dolgozunk, amihez szükség van a szakma belső összefogására és az érdekek egyeztetésére, ezt szolgálja a mai találkozó is a régió érintett szakembereivel. Véleményüket figyelembe véve állítunk össze javaslatot a szabályozási előírások módosítására, a húsipar minőségi megújulása érdekében – jelentette be Nábrádi András, a Gazdálkodástudományi Intézet igazgatója.


Az összefoglaló tanulmányt a tervek szerint a Magyar Húsiparosok Szövetségéhez, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanácshoz, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági kamarához juttatják majd el.

 

Sajtóiroda - TH