Elképesztő győzelmet aratott a DEAC

Átgázolt a Nagykőrösön a DEAC Kamilla Gyógyfürdő férfi kosárlabda együttese a hétvégén. Berényi Sándor és Ráthonyi Tamás tanítványai 79 pontos különbséget produkáltak a bajnokság eddigi meglepetéscsapata ellen.

Nagyszerű teljesítménnyel mutatkozott be a találkozón a hazatérő Szabó Miklós és az új idegenlégiós, Jahmal Jones is. Szabó Miklósnak mindössze 15 másodpercre volt szüksége, hogy megszerezze első pontjait régi-új alakulatában. Az egyetemi gárda erőltette a gyilkos tempót, ami a vendégeknek láthatóan nem ízlett. Agresszív védekezések utáni gyorsindításokkal már a negyed derekára megnyugtató előnyre tettek szert a debreceniek, a nagyszünetben egy híján ötven volt a differencia. A kilátogató csaknem ezer néző már ekkor vastapssal jutalmazta a látottakat.

A fordulás után sem lankadt a DEAC játékosainak lelkesedése, minden labdáért úgy vetődtek, mintha az életük múlna rajta. Berényi Sándor kedvére rotálhatta csapatát, minden pályára lépő meghálálta a bizalmat. A százpontos álomhatárt már a 31. percben sikerült átlépni (100-33), a hátralévő idő pedig már-már gálamérkőzéssé alakult. A vége 79 pontos hajdúsági siker lett. Mivel az éllovas Miskolc közben vereséget szenvedett Egerben, a DEAC már csak egy győzelemre van a listavető duótól.

- Ilyen jó kezdésben nem reménykedtünk, nyilván szerettünk volna magabiztos győzelmet aratni, de erre nem számítottunk. Az volt a kulcs, hogy az első perctől kezdve nagy sebességgel kosárlabdáztunk, és uraltuk a mérkőzést. A csapat maradéktalanul végrehajtotta, amit elterveztünk. Gratulálunk mindenkinek, de ennek ellenére a földön kell maradnunk, és dolgoznunk tovább – értékelt Berényi Sándor vezetőedző.

DEAC Kamilla Gyógyfürdő – Nagykőrösi Sólymok KK 121-42

 

A kosaras lányok későn hajráztak Nyíregyházán

A DEAC és a Nyíregyházi Kosársuli őszi összecsapásán a debreceni egyetemisták hatalmas meglepetésre legyőzték a tavalyi bajnokság ezüstérmesét, ám a listavezető szabolcsiak ezúttal esélyt sem hagytak, már a félidőre eldöntötték a mérkőzés sorsát.

- Megérdemelten nyert a hazai csapat, nem tudtuk felvenni a küzdelmet velük, gyakran rossz döntéseket hoztunk. Talán ha hamarabb váltunk védekezést, akkor szorosabbá tudtuk volna tenni a találkozót. Ez az én hibám, vállalom érte a felelősséget. Folytatjuk a munkát, próbáljuk kijavítani a hibákat – mondta a mérkőzés után Kovács Imre vezetőedző.

Nyíregyházi Kosársuli – DEAC 81-63

 

DEAC/Sajtóiroda