Megkezdődött a Szenior Egyetem tavaszi féléve

Öt előadással folytatódik a Debreceni Egyetem élethosszig tartó tanulást támogató képzési programja. Több mint százhúszan vettek részt pénteken a Szenior Egyetem 2021/2022. tanév tavaszi félévének első rendezvényén.
A fülünk világa – hangok, zene, beszéd címmel Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese tartotta a Szenior Egyetem tavaszi félévi programjának első előadását. Az Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézetének professzora az emberi hallás folyamatáról, a hangok alkotta beszéd és zene sajátosságairól beszélt pénteken az Élettudományi épület előadójában összegyűlt több mint százhúsz fős közönség előtt.
Pósán László, a Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézet egyetemi tanára, a Szenior Egyetem szakmai vezetője az előadást megelőző köszöntőjében elmondta, hogy töretlen az élethosszig tartó tanulást támogató eseménysorozat népszerűsége. Bár a járványhelyzet és a járványügyi intézkedések miatt kevesebben lehettek jelen az elmúlt időszak eseményein, így is összesen mintegy nyolcszáz résztvevője volt az elmúlt félév hat előadásának. A tavaszi félévben főként bölcsészettudományi és történelmi témákról hallhat, aki ellátogat az előadásoknak otthont adó Élettudományi épületbe.
 
A DE Szenior Egyetem 2021/2022. tanév tavaszi félévének programja:
 
Március 4., péntek 16:00 - Fazakas Gergely Tamás (habil. egyetemi docens, intézetigazgató, DE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet): Csokonai debreceni kultusza és a szabadságharc rejtőzködő emlékezete 1849 után
 
Március 11., péntek 16:00 - Schrek Katalin (adjunkus, DE BTK Történelmi Intézet): Orosz külpolitikai irányzatok a Szovjetunió felbomlásától napjainkig
 
Március 25., péntek 16:00 - Angi János (egyetemi docens, DE BTK Történelmi Intézet; múzeumigazgató, Déri Múzeum): A Déri Múzeum régészeti feltárásai
 
Április 8., péntek 16:00 - Pintér Ákos (rektorhelyettes, egyetemi tanár, DE TTK): Matematika a természetben
A Debreceni Egyetemnek a régió első számú tudásbázisaként fontos célkitűzése, hogy támogassa az élethosszig tartó tanulást, ezt valósítja meg a Szenior Egyetem, az intézmény harmadik missziós tevékenységéhez illeszkedő speciális képzési program.
 
A Szenior Egyetem „A Debreceni Egyetem fejlesztése a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében” című, EFOP-3.4.3-16-2016-00021 azonosítószámú projekt keretében valósul meg.
 
Bővebb információ és jelentkezés a Szenior Egyetem weboldalán.
 
Sajtóiroda - TPL