Online Nyílt nap a Műszaki Karon

A vírushelyzetre tekintettel online rendezi meg január 13-án, csütörtökön 16 órai kezdettel hagyományos Nyílt napját a Debreceni Egyetem Műszaki Kara.

A járványhelyzet miatt – az előző évhez hasonlóan – most sincs lehetőség a személyes találkozóra, ezért ebben az évben is virtuális formában várják a látogatókat az ország több mint 100 gimnáziumából és szakközépiskolájából a Műszaki Kar Nyílt napjára. 

A beiskolázási rendezvényen a kar vezetése, valamennyi szervezeti egysége, valamint a kar Hallgatói Önkormányzata mutatkozik be, hogy a továbbtanulás és a pályaválasztás előtt álló diákoknak kedvet teremtsenek a mérnöki, műszaki pálya választásához, és választ adjanak a felvételivel, a továbbtanulással, az egyetemi élettel kapcsolatban felmerülő kérdésekre.

A Nyílt nap dékáni köszöntővel veszi kezdetét 16 órakor, ezt követően a Hallgatói Önkormányzat képviselői adnak tájékoztatást a diákéletről, a sportolási, kulturális és szabadidős lehetőségekről. A központi program a felvételiről szóló általános tájékoztatóval zárul. 

- Alapképzésben építész-, építő- (magyar és angol nyelvű), gépész-, környezet-, mechatronikai- és repülőmérnöki (hivatásos pilóta), műszaki menedzser, valamint járműmérnök szakkal várjuk a jelentkezőket – sorolta a kínálatot Husi Géza. Hozzátette: utóbbi képzésnél már légijárművek specializációra is lehet jelentkezni. 

A rendezvényen bemutatkozik a mechatronikai mérnök alapszak audiovizuális specializációja is, melynek érdekessége, hogy hat tantárgyát kizárólag angol nyelven oktatják még a magyar hallgatóknak is.

A Webex linken elérhető, szülőknek és középiskolásoknak szóló „Kérdezz-felelek” program során lehetősége lesz az érdeklődőknek, hogy feltegyék kérdéseiket, amelyekre az adott képzés szakértői adnak online választ. 

Az idei év kiemelt vendége Hajdúnánás lesz, mivel a település önkormányzata fejleszteni szeretné ipari kapcsolatait, ehhez pedig nélkülözhetetlen a jól képzett mérnökutánpótlás, amelyet a Debreceni Egyetem Műszaki Karával kialakított kapcsolat biztosíthat a jövőben.

A Nyílt nap részletes programja, továbbá a regisztrációs és részvételi lehetőség a https://konferencia.unideb.hu/hu/node/865 linkre kattintva érhető el.

A Nyílt nap a Debreceni Egyetem által elnyert EFOP-3.4.4-16-2017-00023 projekt keretén belül valósul meg.

Sajtóiroda – BZs