Nemzetközi mezőny – javuló mutatók

Javított tavalyi pontszámán, és őrzi pozícióját a Times Higher Education 2019-es világranglistáján a Debreceni Egyetem. Az intézmény a nemzetközi beágyazottságot, a kutatási bevételeket, a kutatás minőségét, valamint a tanulási környezetet értékelő kategóriában is a tavalyinál jobb eredményt ért el.

A Times Higher Education World University Ranking idén már 1 258 felsőoktatási intézményt rangsorolt világszerte, amelybe – a 2016. évi statisztikai adatok alapján – hét magyar, köztük a Debreceni Egyetem is bekerült, a 801-1000. helyre sorolva.

A listán csak olyan felsőoktatási intézmények szerepelhetnek, amelyek alapképzéseket is indítanak, valamint amelyek egyidejűleg több képzési területen kínálnak szakokat. A rangsort évről évre a tanulási környezet, a kutatás minősége, az intézményhez köthető publikációk idézésének száma, a piaci bevétel, valamint a nemzetközi oktatók és hallgatók száma alapján állítják össze. Az első három szempont 30-30 százalékos, a piaci bevétel 2,5 százalékos, a nemzetköziség pedig 7,5 százalékos súllyal számít bele a végső pontszámba. A nemzetköziségnél három mutatót vesznek figyelembe a lista készítői: a külföldi oktatók, illetve hallgatók arányát, valamint azt, hogy hány publikációban működött közre külföldi társszerző.

A Debreceni Egyetemen – a vizsgált időszakban – a 26 767 diákból 4 321 hallgató érkezett határainkon túlról, összesen 105 országból. A lista élén az Oxfordi Egyetem, a második helyen a Cambridge-i Egyetem, a harmadik helyen pedig a Stanford Egyetem áll.

A magyar egyetemek közül a Semmelweis Egyetem érte el a legjobb helyezést, amelyet az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem mögött a Debreceni Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Corvinus Egyetem követ.

World University Rankings 2019.
https://www.timeshighereducation.com/world-university-rankings/2019/wor…

A magyar egyetemek 2019.
https://www.timeshighereducation.com/world-university-rankings/2019/wor…

Debreceni Egyetem 2019.
https://www.timeshighereducation.com/world-university-rankings/universi…


Sajtóiroda - BZs