Megújulva érkezik új helyére a Tisza-szobor

Október 31-én új, remélhetőleg végleges helyére kerül Kisfaludi Stróbl Zsigmond Tisza István szobra az egyetem Főépülete előtt. Az alkotást Győrfi Lajos restaurálta, most pedig a szobrász püspökladányi műtermében várakozik arra, hogy visszaszállítsák Debrecenbe.

Győrfi Lajos szobrászművész másodjára kapott megbízást az alkotás restaurálására. Először 2000-ben, az akkori, Klinika előtti újraállítás előtt. A szakember szerint össze sem lehet hasonlítani a két munkát, hiszen akkor a több évig a Déri Múzeum szenespincéjében elrejtve őrzött szobron nem csupán az idő múlásának nyomait kellett eltüntetni. Le volt öntve szurokkal, kezelni, néhol hegeszteni is kellett a felületeket. Emellett újra kellett tervezni az eredeti, 1926-os rajzok alapján a talapzatot is. Most elsősorban a tisztítás volt a feladat, mert mivel a fák alatt állt a bronzszobor, a felület szinte teljesen bezöldült. Emellett a sérült talapzat kijavítása is komoly restaurátori feladat.


- Ez a szobor Magyarország egyik legszebb figurális ábrázolása, benne van Tisza István karaktere, egyénisége, a plasztikai megoldások, a mintázatok bravúrosak  – mondta az unideb.hu portálnak Győrfi Lajos szobrászművész.


A helyreállítás és az újraállítás teljes költségét az Adjátok vissza a hegyeimet Alapítvány vállalta.


– Számunkra ez egy újabb küldetés. Az alapítvány célja eredetileg a Nagyerdőn lévő Wass Albert szobor felállítása volt, de azóta már több köztéri alkotás megmentésében is közreműködtünk. Szívügyünk az értékek mentése, erre jó példa a Tisza-szobor is, amelynek felújítási munkálataiban már 2000-ben is közreműködtünk. Akkor – rajtunk kívülálló okok miatt - nem sikerült az alkotást az eredeti helyére visszaállítani, és nem biztos, hogy tökéletes megoldás született. A Klinika oldalához került, és hogy mennyire nem volt ott jó helyen, az is mutatja, hogy a szobor elszállítása után két hétig senki nem vette észre a hiányát. Új, remélhetőleg végleges helyén az egyetem Főépülete előtt méltó emléket állít majd Tisza István személyiségének és az egyetem érdekében tett erőfeszítéseinek – hangsúlyozta Becsky Tibor, a kuratórium elnöke.


Kisfaludi Stróbl Zsigmond alkotása 1926-tól a Klinikák előtt állt majdnem két évtizeden át, majd 1945-ben ledöntötték és csak 2000-ben állították fel újra. A 2 méter 34 centiméter magas, 3.5 mázsa súlyú bronzszobor Magyarország első köztéri Tisza István ábrázolása. Az alkotást ünnepélyes keretek között, a miniszterelnök 1918-as meggyilkolásának évfordulóján, október 31-én 12.30-kor avatják fel új helyén.


Sajtóiroda - BZs