Meghallgatás - rockzenészekkel

Már a felvételi meghallgatásukon együtt zenélhettek a legismertebb hazai könnyűzenészekkel azok a fiatalok, akik a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának országosan egyedülálló könnyűzenei kurzusára jelentkeztek. Az első szemeszter csaknem negyven érdeklődőt vonzott.

Póka Egon, Szakadáti Mátyás, ifj. Tornóczky Ferenc, Csiszár Péter, Maróthy Zoltán, Baricz Gergely és Kardos Norbert – a Kőbányai Zenei Stúdió zenetanárai, valamint a Zeneművészeti Kar oktatói az új képzés helyszínén, az egyetem Könnyűzenei Képzési Központjában felvételiztették a jelentkezőket. A Füredi út 44 szám alatti épületet célzottan a képzés igényeinek megfelelően újították fel az elmúlt hónapokban.

A szabadon választható tantárgyként felvehető könnyűzenei kurzust dob, basszusgitár, gitár, billentyűs hangszerek és ének kategóriában hirdették meg zenei tapasztalattal rendelkező egyetemistáknak és külső jelentkezőknek. A fiataloknak a felvételi meghallgatáson egyénileg és az ismert zenészekkel együtt zenélve is meg kellett mutatniuk képzettségüket.


- Csaknem negyvenen adtak be jelentkezést karunk új kurzusára, egyetemi hallgatók és külső érdeklődők fele-fele arányban. A diákok közül többen játszanak zenekarokban és azon mi magunk is meglepődtünk, hogy a hallgatók között sok a külföldi, vannak indiai, kínai és nigériai lányok is például – mondta a meghallgatás szünetében Lakatos Péter dékán.

Akik felvételt nyernek, a féléves kurzus keretében ismereteket szerezhetnek majd a könnyűzenei stílusokban alkalmazott hangszerek használatáról, az énektechnikáról, a zenekari munka sajátosságairól, az élő koncertek technikai és zenei követelményeiről, továbbá megtanulhatják, hogyan kell hangfelvételt készíteni. A Zeneművészeti Kar és a Kőbányai Zenei Stúdió a képzést a későbbiekben szeretné akkreditált szakká fejleszteni, sőt az egyetem zenei menedzser, illetve hangmérnök képzések indításán is gondolkodik.


- A jazznek és a népzenének, amik szintén a könnyűzene ágai, már van katedrája Budapesten, a pop- és a rockzenének viszont nincs sehol az országban. Ezt a hiányt pótolja az egyetemmel közös képzésünk, amivel beteljesedni látszik az én több évtizedes törekvésem: megpróbálom a műfajt, amit magam is művelek, olyan szintre emelni, hogy egyenragú legyen a többi művészet ággal – emelte ki a Kőbányai Zenei Stúdió ügyvezető igazgatója, Póka Egon, akit többek között a Hobo Blues Band-ből, a P. Mobil-ból és a Póka Egon Experience-ből is ismerhetnek a zenekedvelők.


A szakalapítás előkészítésével és a szakmai program felügyeletével megbízott Duffek Mihály professzor már a felvételi meghallgatás alatt bizakodóan nyilatkozott a jelentkezőkről.

- Minden kategóriában: az énekesek, a gitárosok, a dobosok, a billentyűsök és a basszusgitárosok között is találtunk tehetségeket. A mai felvételivel tulajdonképpen a „gyökér-növesztés” pillanatában vagyunk, a szemeszter alatt derül majd ki, hogy az egyéni hangszeres képzés mellett hogy alakul a közös, zenekari játék. Azzal tisztában kell lenni, hogy egy rockzenekar tagjainál legalább olyan tudásra és figyelem-megosztásra van szükség, mint a komolyzenészek esetében – emelte ki Duffek Mihály, a kar egyetemi tanára.

A felvételizők egy héten belül megkapják a tájékoztatást eredményükről, februárban pedig beindul Magyarország első felsőfokú könnyűzenei kurzusa a Debreceni Egyetemen.

 

Sajtóiroda - TH