Kiváló sportolóinkat díjazták

A 2017/18-as tanévben rendezett hazai és nemzetközi sporteseményeken kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó hallgatókat a Debreceni Egyetem napja, a yoUDay keretében rendezett ünnepségen köszöntötték a Nagyerdei Stadionban.

A „Debreceni Egyetem Kiváló Sportolója” címet 2006-ban alapította az intézmény azon hallgatók elismerésére, akik jó tanulmányi teljesítményük mellett sportágukban országos, illetve nemzetközi szinten kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

- Talán meglepő sportolók körében ezt mondani, de számunkra nem az eredmény számít elsősorban. Sokkal inkább az, hogy önök a hazai és nemzetközi versenyeken a Debreceni Egyetemhez méltó motivációval küzdenek, öregbítik intézményünk hírnevét – mondta köszöntőjében a Sporttudományi Koordinációs Intézet igazgatója, Balogh László.

A kitüntető címet 13 sportágban 20 hallgató vehette át Balogh Lászlótól és Becsky Andrástól, a Debreceni Sportcentrum ügyvezető igazgatójától.

 

A „Debreceni Egyetem Kiváló Sportolója” lett a 2017/18-as tanévben:

Bakosi Péter Béla műszaki menedzser szakos hallgató, atléta
Berencsi Tímea gyógytornász szakos hallgató, karatéka
Foltin Blanka, kereskedelem és marketing szakos hallgató, kosárlabdázó
Juhász Balázs informatikus-hallgató, atléta
Kósa Tamás jogászhallgató, kosárlabdázó
Kozák Luca kémia szakos hallgató, atléta
Kulcsár Dávid gépészmérnök-hallgató, erőemelő
Mihály Kata, a Kerpely Kálmán Doktori Iskola PhD hallgatója, párbajtőrvívó
Nagy Imre, sportszervező szakos hallgató, futsalos
Nagy Kornélia Kitti gyógytornász-hallgató, ökölvívó
Opre Roland, gazdasági informatikus-hallgató, kosárlabdázó
Papp Márk sportszervező szakos hallgató, úszó
Rivasz-Tóth Norbert jogi szakképzésben résztvevő hallgató, atléta
Senánszky Petra, szakfordító képzésben résztvevő hallgató, uszonyosúszó
Seress Zoltán, gazdasági informatikus-hallgató, erőemelő
Szentes-Bíró Tamás sportszervező szakos hallgató, strandlabdarúgó
Szőllősi Panna orvostanhallgató, aerodance és sport aerobic versenyző
Varsányi Nóra, sportközgazdász-hallgató, kézilabdázó
Veress Ádám, agrármérnök-hallgató, erőemelő
Zékány-Nagy Patrik, agrármérnök-hallgató, triatlonista

 

Sajtóiroda