A harmadikat is „hozták”

Nagyarányú győzelmet aratott a DEAC férfi kosárlabdacsapata az élvonalban. Zsinórban harmadszor nyert a férfi futsalcsapat, és a Csíkszereda után a KMH-tól is elhozta a bajnoki pontokat a jégkorong alakulat.

Kosárlabda – a Sopron is kipipálva
Tizenhat pontos, 87-71-es győzelmet aratott a DEAC kosárlabdacsapata az NB I/A. 3. fordulójában. A Sopron három negyeden keresztül tartotta a lépést a hazaiakkal, ám ekkor ritmust tudott váltani Kovács Adrián együttese, amely végül magabiztosan nyert. A vezetőedző nem volt maradéktalanul elégedett a lefújáskor.

- A harmadik negyedig enerváltan játszottunk, rengeteg második esélyt engedtünk az ellenfelünknek.  A Sopron két hátvédén való védekezésünk előtt emelem a kalapom, de ezen kívül nem mindig azt csináltuk, amit megbeszéltünk. A végére agresszívabban kezdtünk védekezni, ami gyorsabb, és effektívebb támadásokhoz vezetett, így sikerült nyernünk – fogalmazott az egyetemi csapat trénere.

Jégkorong – 6-3
Küzdelmes, nehéz mérkőzésen győztek a Debreceni Egyetem jégkorongozói péntek este a Hokiklub Budapest otthonában. Két kiegyenlített harmadot követően a harmadik játékrész hozta meg a döntést, amely már egyértelműen a DEAC-é volt. David Musial legénysége végül 6-3-ra nyerte a meccset, amelyen góllal mutatkozott be a frissen igazolt kanadai David Rutherford. A fiúk hétfőn 18:00 órától a Fehérvári Titánok otthonában gyűjthetik tovább Erste Liga pontjaikat. A meccset az M4 Sport élőben közvetíti.

Futsal – gólt sem kaptak
Újabb rangadót nyert a DEAC férfi futsalcsapata. A fiúk a bajnokság 7. fordulójában, élvezetes találkozón 3-0-ra verték a közvetlenül mögöttük álló Aramist a DESOK-ban. Elek Gergő vezetőedző szerint csapata nagyon értékes sikert aratott.

- Az Aramis a legjobb felállásában érkezett hozzánk. A vendégek többször beszorítottak minket, az első félidő végén időt is kellett kérnem. A védekezéssel abszolút nem voltam megelégedve, rengeteg alkalommal lőtt kapura az ellenfél. A támadójátékunkat és a játékosok akaratát nem tudom kritizálni. A Fradi otthonában aratott győzelem egészséges önbizalmat adott, ám nem szállhattunk el magunktól. Meglepett az eddigi teljesítményünk. Úgy gondolom, a fiúk személyisége miatt tart itt a gárda. Hangsúlyozom, hogy egy tanulási folyamat közepén járunk - fogalmazott Elek Gergő vezetőedző. A DEAC az újabb sikernek köszönhetően a negyedik helyen áll az élvonal tabelláján.

Röplabda – jó meccsen maradtak alul
A Debreceni Egyetem férfi röplabdázói a MÁV Előre-BERICAP otthonában vendégeskedtek a hétvégén. A mérkőzésre kilátogatók elképesztően izgalmas meccset láthattak, amelynek a végén a hazai drukkerek örülhettek csapatuk 3-2-es sikerének. Fodor Antal, a DEAC vezetőedzője a derbi után azt mondta, mindkét csapat győzelmet érdemelt volna.

- Az ötödik játszmában 14:11-re vezettünk, de nem tudtuk lezárni a mérkőzést. Nagyon küzdelmes, elég jó színvonalú találkozót láthattak a nézők. Mindkét együttes nagy erőkkel vetette bele magát a küzdelembe. Bízom benne, hogy hazai pályán majd vissza tudunk vágni a fehérváriaknak - nyilatkozta Fodor Antal.
Szintén kiélezett meccset vívtak vasárnap a röpis lányok. A Gödöllő elleni találkozó végén Kuszkó Zsolt tanítványai ünnepelhettek, akik 3-2-es sikerrel debütáltak a másodosztályban.

Floorball – veretlenek maradtak
A keleti rangadót is megnyerte a DEAC OB I-es férfi floorballcsapata vasárnap idegenben. Láncziék a Kazincbarcikát győzték le szoros küzdelemben 5-4-re, ezzel továbbra is hibátlanok és vezetik az első osztály tabelláját.

Labdarúgás – nem bírtak az ESMTK-val
A Debreceni Egyetem labdarúgói az ESMTK-t fogadták szombat délután. Kondás Elemér legénysége 2-2-es döntetlennel zárta a találkozót. A DEAC-ban ismét remek teljesítményt nyújtott Bárány Donát, aki kétszer is bevette a vetélytárs kapuját. Kondás Elemér együttese tíz forduló után a harmadik helyen áll az NB III. keleti csoportjában.

- Egy kellemetlen, masszív együttessel csaptunk össze. Nagyon jó iramú mérkőzést láthattak a nézők. Sajnos a beadásainkba többször is hiba csúszott. A korai gólon hamar túlléptek a fiúk, hiszen utána is folyamatosan támadtunk - összegzett Kondás Elemér.
A megyei első osztályban a DEAC II. a Hajdúhadház ellen szenvedett 2-1-es vereséget hazai pályán, míg a DASE magabiztosan, 3-0-ra verte a Vámospércset a Böszörményi úti campuson a hétvégén.

Kézilabda – újabb nagyarányú siker
Kiütötte a Nádudvar együttesét a DEAC férfi kézilabdacsapata az NB II. Észak-keleti csoportjának megyei rangadóján. A debreceniek 36-11-re nyertek idegenben vasárnap, ezzel továbbra is veretlenül vezetik a pontvadászatot.

További részletek a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club hivatalos weboldalán, a www.deac.hu-n.
DEAC/PKZs.