Jégkorong
Az Erste Liga 2024/25-ös kiírásának ezüstérmese, az SC Csíkszereda látogat pénteken 18:30-tól a Debreceni Jégcsarnokba. Az erdélyi gárda a nyáron sok húzóemberét elveszítette, pótlásukra főként fiatalok érkeztek. Az ellenfél idei teljesítménye eddig azt mutatja, még nem állt össze a társaság, amely négy ponttal a tabella utolsó, kilencedik helyén tanyázik.
- Nem lehet más célunk, mint a győzelem, a sikerhez igazi csapatmunkára lesz szükségünk. Lépésről lépésre haladunk előre együtt, pánik nélkül, mert tudjuk, mire vagyunk képesek és az is biztos, hogy jönnek majd a jó eredmények – fogalmazott a fehérorosz támadó, Ilja Culigin.
A pénteki összecsapás után vasárnap az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokba látogatnak Vaszjunyin Artyom tanítványai, akik 14:30-tól mérkőznek majd meg a Dunaújvárosi Acélbikák csapatával.
Kosárlabda
Idegenben folytatja a bajnoki küzdelmeket a DEAC kosárlabdacsapata. Pethő Ákos együttese pénteken 18 órától az Alba Fehérvár vendége lesz a Tippmix Férfi NB I A 2. fordulójában.
Futsal
A Magyar Futsal Akadémia együttese látogat a DESOK-ba pénteken 18:30-tól. A férfi futsal NB I 8. fordulóját megelőzően az MFA jelenleg az utolsó előtti, míg a DEAC az ötödik helyen áll a tabellán.
- Papíron ugyan mi vagyunk az esélyesebbek, de nem hiszem, hogy könnyű dolgunk lesz. Ennek ellenére bármi áron meg akarjuk szerezni a három pontot. Az MFA eddig gyengébben szerepelt, de ebből nem indulhatunk ki. Egy olyan lelkes, fiatal csapatot látunk vendégül, amelynek a magja már régóta együtt játszik. Ki kell még emelni azt is, hogy ellenfelünk utánpótlásában kiváló szakmai munka zajlik, ennek köszönhetően a gyerekek remek képzést kapnak – mondta a DEAC játékosa, Szabó Ábel.
Labdarúgás
Az Eger csapata veszi ostrom alá a Dóczy utcai sportcampust vasárnap 11 órától. Urbin Péter tanítványai jó formában várják az újabb megmérettetést, legutóbb magabiztos, 2-0-s sikert arattak a Gödöllővel szemben.
- Úgy tűnik, magunkra találtunk, ettől függetlenül ugyanolyan, ha nem nagyobb erőbedobással kell dolgoznunk tovább. Az Egernek vannak jó játékosai, ráadásul nem lehet tudni, hogy az előző fordulóban elszenvedett nagyarányú vereségük milyen hatással lesz rájuk, új erőre is kaphatnak tőle, vagy épp vissza is vetheti őket, mindenre fel kell készülnünk. Ezzel együtt nekünk csak magunkra szabad koncentrálnunk, azon leszünk, hogy ismét győztesen hagyhassuk el a pályát – vetítette előre a DEAC 20 éves kapusa, Ratku Roland.
Kézilabda
Hazai környezetben, a DESOK-ban vívja soron következő összecsapását a DEAC kézilabdacsapata, az NB I/B ötödik játéknapján, szombaton 18 órától a Veszprémi Kézilabda Kft. gárdája vizitál Debrecenben. A fekete-fehérek a tabella 4. helyéről várják a találkozót, a veszprémiek a 13. pozícióban állnak.