Politikusok, egyházi és intézményvezetők részvételével tartottak megemlékezést a Csokonai Nemzeti Színházban. A Holokauszt 80 – Emlékezünk és emlékeztetünk című eseményen az antiszemitizmus legradikálisabb és legvéresebb tetteire, annak áldozataira emlékeztek.
Az emlékkoncerten Kossa György, a Debreceni Egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a múltban nagyon sok mindent leírtak és képre vittek a holokauszt kapcsán, nem lehet eleget beszélni a tragédiáról és minden évben meg kell emlékezni az áldozatokról.
- Soha nem szabad elfelejtenünk a tényeket, a holokauszt máig aktuális tanulságait. Csakis csodálattal tekinthetünk a Debreceni Zsidó Hitközségre, mely napjainkra a vidék legnagyobb hitközségeként működik és ahol aktív vallási életet folytatnak. Ahol jelentősége van a közösségnek és az egymás felé történő gondoskodásnak – mondta a kuratórium elnöke.
Hozzátette, hogy a Debreceni Zsidó Hitközség évtizedek óta számíthat a Debreceni Egyetemre a múlt értékeinek megőrzése, az oktatás és a humanitárius kezdeményezések terén egyaránt. Kossa György azt is kiemelte: összefogással, elfogadással és békére neveléssel lehet megakadályozni, hogy ne következzen be világunkban újabb tragédia.
- Legyünk éberek a gyűlölettel kapcsolatban! Ne engedjük a békét szép lassan elillanni! Dolgozzunk azért, hogy a társadalom ne veszítse el erkölcsiségét, stabilitását! Építsünk békeszerető világot, ahol mindenki számára lehetséges az együttélés és ezáltal megmutatjuk, hogy figyelünk a holokauszt napjainkig jelenlevő tanulságaira – hangsúlyozta.
A megemlékezésen részt vett Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese, Papp László, Debrecen polgármestere, Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke, Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnöke, Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke, Bartha Elek, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese, valamint Mátyássy Szabolcs, a Csokonai Nemzeti Színház igazgatója is.
A Csokonai Színházban rendezett emlékkoncerten Gerendás Péter Liszt Ferenc-díjas magyar zeneszerző Memento című műsorát mutatták be, valamint a Kodály Filharmonikusok előadásában, Somogyi Tóth-Dániel vezényletével, valamint Kelemen Gáspár közreműködésével Mendelssohn E-moll hegedűversenyének egy részletét hallhatta a közönség.
Sajtóközpont - BZ
Beszéljünk a holokausztról és emlékezzünk az áldozatokra, erre minden lehetőséget meg kell ragadni – hangsúlyozta a Csokonai Színházban a Holokauszt 80 emlékév alkalmából rendezett koncerten Kossa György, a Debreceni Egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke.