Egy informatikai életmű elismerése

Neumann-díjjal tüntették ki a Debreceni Egyetem Informatikai Karának professzorát, Terdik Györgyöt. Az elismerést a Digitális Esélyegyenlőség konferencián vette át a kar korábbi dékánja.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság névadójának emlékét hordozó éremmel 1976 óta évente ismeri el azok tevékenységét, akik a számítástechnikai kultúra kialakításában, a társadalom informatizálásában értek el jelentős eredményeket. Idén két szakembert is Neumann-díjjal ismertek el.

A társaság 2016-os Neumann-díját november 29-én a Digitális Esélyegyenlőség konferencián ünnepélyes keretek között Terdik György professzor, a Debreceni Egyetem Informatikai Karának egyetemi tanára, a kar korábbi dékánja és az Információ Technológia tanszék korábbi vezetője vehette át.

Terdik György a 80-as évek végétől meghatározó szerepet játszik a számítástechnikai kultúra elterjesztésében. Tudományos pályája elején, 1986-1989. között az Alkalmazott Matematika és Valószínűségszámítás Tanszék tanszékvezető egyetemi docense volt, közel tíz éven át vezette a KLTE Számolóközpontját, számos vezető szerepet töltött be a Debreceni Egyetem informatikai életében. Vezetésével készült el a Debreceni Egyetem gerinchálózata, amely azóta is kiszolgálja a debreceni felsőoktatást. Az MTA doktora, jelenleg is az MTA választott képviselője. Többször volt külföldön vendégprofesszor, amerikai egyetemen is oktatott, eddig hét tanítványa szerzett vezetésével PhD-fokozatot – méltatta a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Terdik Györgyöt.

Terdik György mellett Vámossy Zoltán, az Óbudai Egyetem docense is átvehette az elismerést.

Sajtóiroda - SzL