Minden évben támogatja a Debreceni Egyetem azokat a középiskolákat, ahonnan az adott évben az általános felvételi eljárásban, valamint a pótfelvételin a legtöbb és legeredményesebb felvételiző kerül be az egyetemre. A kezdeményezés 2023-ban indult azzal a céllal, hogy még hatékonyabb beiskolázási tevékenységre ösztönözzék a térség középiskoláit, ezzel együtt a DE elismerje az adott oktatási intézmény sikeres szakmai munkáját.
A rangsor amellett, hogy megmutatja, mely középiskolákból érkezett a Debreceni Egyetemre a legtöbb hallgató, azt is részletezi, milyen tudományterületekre, mely szakokra nyertek a legnagyobb létszámban felvételt a jelentkezők. Az egyetem ezeket az iskolákat jutalmazta csütörtökön a Természettudományi és Technológiai Kar dékáni tanácstermében rendezett ünnepségen. 2025-ben a Tóth Árpád Gimnázium végzett az élen.
Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja a támogatások átadása és a rangsor végeredménye kapcsán kiemelte, hogy a legfontosabb az az együttműködés és kapcsolat, amit az iskolák között a diákok teremtenek meg.
- Nagyon örülünk neki, ha minél több fiatal választja a Debreceni Egyetemet. Egy olyan intézménybe érkezhetnek, ahol a hallgatói élet a legjobbak között van Magyarországon. Aktív és megbecsült kapcsolat van az egyetem és a debreceni oktatási intézmények között, szimbiózisban működünk a középiskolákkal, ugyanis nem csak hozzánk érkeznek a hallgatók, hanem tőlünk is sokan a régió iskoláiban töltik a szakmai gyakorlatukat. A Debreceni Egyetemnek ipari parkja van, számos saját céget üzemeltet, de ezek nem léteznének, ha nem egy felsőoktatási intézmény lennénk. Debrecenben olyan jövőkép rajzolódhat ki, amelyben nem csak tanulhatnak, hanem hosszú távon tervezhetnek a hallgatók – fogalmazott a kancellár.
Bartha Elek oktatási rektorhelyettes hangsúlyozta: a Debreceni Egyetem szoros kapcsolatot ápol a régió minden oktatási intézményével és ennek köszönhetően aktív, eredményes beiskolázási kampányt folytat ezekben az iskolákban. Hozzátette, hogy ennek a kapcsolatrendszernek fontos része a mostani ünnepi alkalom.
- A mai ünnepség fontos része annak az átfogó kapcsolatrendszernek, amit az egyetem fenntart és működtet a középiskolákkal. A támogatással elismerjük az intézmények szakmai munkáját, aminek köszönhetően kiváló hallgatókkal gazdagodhat az egyetem. Számunkra ez egy regionális küldetés, hiszen nagyon fontos, hogy minél többen jelentkezzenek a régióból, ehhez megfelelő alapot kínál a széleskörű képzési portfóliónk – mondta el a rektorhelyettes.
2025-ben a gimnáziumokra és a szakképző intézményekre külön rangsort készített az egyetem, mivel a technikumokban a 2023/2024-es tanévben érettségizettek csak a sikeres szakmai vizsgájukat követően, a 2024/2025-ös tanév végén kapják meg bizonyítványukat. Ezeknél az intézményeknél a nyelvvizsgával rendelkezők száma, valamint a felvettek átlagpontszáma alapján állították fel a rangsort. A gimnáziumok esetében figyelembe vették az összesített rangsorban elért eredményeket, a nyelvvizsgával rendelkezők számát, a felvettek átlagpontját, valamint azt is, ha javítottak a korábban elért eredményeiken.
Szilágyi-Asztalos Gyöngyi, a Debreceni Egyetem Oktatási Főigazgatóság megbízott főigazgatója arról beszélt, hogy a Debreceni Egyetem volt az első az országban, mely elkészítette a középiskolák rangsorát, ezzel pedig átláthatóvá tette az intézmények továbbtanulást érintő oktatási tevékenységét, hozzájárulva ezzel az egyetem beiskolázási stratégiájának fejlesztéséhez.
- Az oklevél kiemelt elismerése a középiskolákban és a szakképző intézményekben folyó szakmai munkának, ezzel a támogatással szeretnénk még színvonalasabbá tenni az iskolákban zajló oktatást. A támogatásban részesülő intézmények körét nem csak az eddigi teljesítményük, hanem az elmúlt években látható fejlődés is meghatározta. Nem csupán a rangsorban elfoglalt helyükre, valamint az onnan érkező hallgatói létszámra vonatkozóan ismeri el az egyetem ezeknek az iskoláknak a munkáját, hanem azt is figyelembe vette, hogy az előző évekhez képest mennyit változott a szakmai munka minősége – emelte ki a megbízott oktatási főigazgató.
A rangsorolási szempontok figyelembevételével a középiskolák közül anyagi támogatásban részesül nyolc gimnázium, valamint két technikum, rajtuk kívül további hét iskola kapott elismerő oklevelet. Az ünnepségen így összesen tizenhét középiskola vezetője vehette át az elismeréseket. A támogatást az iskola tehetségfejlesztő, pályaorientációs programjainak, valamint diákönkormányzati projektjeinek megvalósítására fordíthatja. Az összeg felhasználásáról az iskola vezetőjének a támogatás folyósításától számított tizenkét hónapon belül beszámolót kell készítenie a Debreceni Egyetem számára.
Sajtóközpont - BZ