Együttműködés az asztaliteniszért

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Debreceni Egyetem, a Debreceni Tankerület és a DAK-DEAC asztalitenisz klub együttműködési megállapodást kötött, amelynek célja, hogy minden általános iskolás diák alapszinten megtanuljon pingpongozni és megismerje a sportágat.

A Nagyerdei Stadionban található DAK-DEAC asztalitenisz edzőközpontban ma tartott, aláírással egybekötött sajtótájékoztatón jelen volt Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere, Bács Zoltán kancellár, Nátrán Roland MOATSZ-elnök, Horovitz Tamás, a DAK-DEAC elnöke, Ölveti Zsolt, a Takarékbank ügyvezető elnöke, és Pappné Gyulai Katalin, a Debreceni Tankerületi Központ igazgatója.

- Debrecen azért erős a sportban is, mert az itt ülők közösen egy irányba tartanak, nincs ez másképpen az asztalitenisznél sem – fogalmazott Barcsa Lajos.

Az eseményen megtudhattuk, hogy turnusonként tíz általános iskola tanulói vesznek majd részt az oktatásban, így a testnevelési óra keretében folyamatosan négy-ötszáz gyerek ismerkedhet a sportággal. A diákokból kiválasztják majd azokat a lányokat és fiúkat, akik versenyszerűen asztaliteniszezni kívánnak, majd csatlakoznak az egyesület utánpótlás-programjához.

Bács Zoltán elmondta, a Debreceni Egyetemről országos szinten is egyre jobban tudják, hogy milyen sokat tesz a sportért. - Ennek egyik eredménye ez a terem is, amit a Debreceni Asztalitenisz Klubbal közösen használunk. Bízom benne, hogy az együttműködés továbbra is sikeres lesz – tette hozzá az egyetem kancellárja.

Horovitz Tamás úgy fogalmazott: a DAK-DEAC a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetne az utánpótlásra, hiszen többen versenysportolók lesznek, és ebben szeretnék őket támogatni.

Nátrán Roland szerint példaértékű az az infrastruktúra, ami Debrecenben létrejött, és nagyon örül, hogy a klub nagy energiát fektet az utánpótlás-képzésbe. Úgy véli, ez az együttműködés sikerre van ítélve.

A debreceni asztaliteniszt támogató Takarékbank ügyvezető elnöke, Ölveti Zsolt reméli, hogy a klub újabb Bátorfi Csillát és Tóth Krisztinát nevel ki.

Pappné Gyulai Katalin azzal zárta az elhangzottakat, hogy 1320 gyerek nevében köszönetet mondott ezért az együttműködésért.

A felek a sajtótájékoztató végén aláírták a szerződést, majd megtekintették a bemutató edzést.

NyD