„DEAC-legeket” díjaztak

Évzáró gálán jutalmazta az elmúlt évad legjobbjait a DEAC és a Debreceni Egyetem. A futsal, a kosár- és a kézilabda szakosztály, valamint a labdarúgó és a röplabda szakosztály tagjai is elismerésben részesültek az elmúlt évben nyújtott teljesítményükért.

Ünnepi díszben fogadta a sportolókat, edzőket, a klub- és egyetemi vezetőket, valamint fontos támogatóikat a Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpontja, a DESOK tfő este. A több mint kétszáz vendéget elsőként a DEAC társadalmi elnöke, Jávor András köszöntötte, aki a DEAC elmúlt évi sikereiről is beszélt. 

- Az első és legfontosabb feladat, hogy a Debreceni Egyetem negyvenezer polgárának, családjának hátteret adjon, sportlehetőséget és közösségi életet kínáljon. Én azt gondolom, hogy ezt a DEAC az elmúlt évben tisztességgel teljesítette – vélekedett Jávor András. A DEAC társadalmi elnöke úgy fogalmazott: a tavaly elért eredményeket sikerült megőrizniük a csapatoknak, sőt, több együttes túl is tudta azokat szárnyalni. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora a sport közösségteremtő erejéről is beszélt. 

- Jó együtt lenni, jó valamit együtt csinálni. Egészen más az az ember, aki társakkal, hosszú éveken keresztül, nemes küzdelmekben tölti életének egy részét – mondta az egyetemi vezető. Zárásképp pedig elismerését fejezte ki a sportolóknak az elmúlt évben nyújtott munkájuk és kimagasló teljesítményük kapcsán. 

A DEAC évzáró gáláján részt vett Kósa Lajos országgyűlési képviselő, aki köszöntőjében országos szinten is egyedülállónak nevezte a DEAC programját, hiszen ez az egyetlen egyetem, amelyik első osztályú, TAO-támogatott csapatot működtet, s egyben kiemelt figyelmet fordít sportolói felsőfokú tanulmányaira. 

- Olyan lehetőséget építünk ki, amivel bármikor oda lehet állni a fiatalok elé, mikor az a dilemma van előttük, hogy akkor folytassam-e a sportkarrieremet, vagy pedig inkább váltsak a felsőoktatásra, mert a kettőt együtt csinálni szinte lehetetlen. A Debreceni Egyetem ebben is példát mutat – fejtette ki Kósa Lajos. Megtisztelte jelenlétével a DEAC évzáró gáláját Sárfalvi Péter nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, aki előző este körbejárta az egyetemi létesítményeket.

- Nagyon nagy élmény volt sportvezetőként azt tapasztalni, hogy micsoda sportszakmai, tudományos, egészségügyi és infrastrukturális háttér áll a város és az egyetem rendelkezésére, azt gondolom, irigylésre méltó – hangsúlyozta a helyettes államtitkár. 

cs Zoltán kancellár prezentációjában rámutatott arra is, hogy eddig 4800 négyzetméternyi területet bérelt az egyetem a Nagyerdei Stadionban, ez a további fejlesztéseknek köszönhetően 6200 négyzetméterre nő. 

- A már regionális jelentőségű Sportdiagnosztikai Központ – amelyet egyre több csapat vesz igénybe a megyehatáron túlról is – szeptemberre kibővül. Egy olyan, nem csak diagnosztikai, hanem sportellátó és -fejlesztő központtá is alakul, amely párját ritkítja nem csak Magyarországon, de Közép-Kelet Európában is – jelentette ki Bács Zoltán. Aki elárulta, hogy a SET-központhoz kapcsolódva hamarosan egy sportklinika is megkezdheti működését. A kancellár a létesítményfejlesztéssel kapcsolatban kiemelte: még júniusban felavatnak egy 700 négyzetméteres ping-pong termet a stadionban, és szintén a nagyerdei létesítményben kap helyet a DEAC e-sport szakosztálya, amely 158 sportolójával a legnagyobb egyetemi e-szakág hazánkban. Mint fogalmazott, összefoglaló néven szabadidős, vagy rekreációs „plázának” is szokták nevezni a stadiont és környékét. Bács Zoltán végezetül köszönetet mondott annak a 45 cégnek, amelyek az előző évben TAO-támogatásokat nyújtottak, illetve, akik reklámozó szponzorként segítették a DEAC-os csapatok mindennapjait, előrelépését. 

A DEAC ügyvezető elnöke, Lóczi Lászlóné Kovács Marianna a klub 2017/2018-as évéről szólva elmondta, hogy a legfrissebb adatok szerint 1512 igazolt, aktív sportolója van a fekete-fehér egyesületnek. A klubvezető kitért az anyagi forrásokra is.

- Az elmúlt évben mintegy félmilliárd forintból gazdálkodott a klub, ez a szám a következő évben – főképp a most bekapcsolódó jégkorong szakosztálynak köszönhetően – 1,1 milliárd forintra nő. Ebből a tervek szerint 630 millió forintot a TAO-támogatás tesz ki – részletezte a Lóczi Lászlóné Kovács Marianna, aki megjegyezte azt is, a jelenlegi 16 szakosztály a jövőben akár amerikai foci és baseball szekciókkal is bővülhet. 

A kiemelt szakosztályok vezetői külön-külön is értékelték a 2017/2018-as évet. A futsalosok szakvezetője, Zsuponyó Levente arról beszélt, hogy menet közben jött meg a játékosok étvágya, illetve, hogy éreznek még magukban annyi erőt, hogy a nagyszerű idei eredményt, az NB I-es hatodik helyet felül tudják múlni. Pöszmet Tibor labdarúgó szakosztályvezető az NB III-as együttes bennmaradását emelte ki legnagyobb sikerként, míg Fodor Antal fiatal, zömmel egyetemistákból álló együttese szép helytállásáról beszélt. Bíró Imre, a kézilabda szakosztály vezetője örült annak, hogy a kézilabda gyökeret tudott verni a DEAC-ban, illetve kitért rá, hogy az ellenfelek kezdetben kissé félvállról vették az NB I/B-s gárdát, amely bizonyította, hogy nagyon is helye van a második vonal középmezőnyében. A kosarasok szakvezetője, Becsky István a felnőtt csapat NB I/A-s indulását megelőző nagy várakozást idézte fel, és örömét fejezte ki a kosárszurkolók lelkesedéséért, a legtöbb hazai meccsen ugyanis zsúfoltságig megtöltöttékMolnárék otthonát. Egyik legnagyobb sikerüknek véli, hogy Berényi Sándor vezetőedző bekerült a Stojan Ivkovic-vezette magyar kosárválogatott szakmai stábjába is. 

A gálán díjazták a mögöttünk hagyott szezon „legjeit”. Az év edzője Szabó Csaba, az NB I/B-s férfi kézilabdacsapat trénere lett. Az év szakosztályává a futsal szakosztályt választották, míg annak egyik kiválóságát, Szentes Bíró Tamást találták a legjobb játékosnak. Az esztendő meglepetése címet a röplabdázók érdemelték ki, az év fiatal tehetségévé pedig Németh Kevint, az U19-es labdarúgócsapat tehetségét választották. A legnépszerűbb szakosztály a kosárlabda lett. Az NB I/A-s együttes meccsein átlagban 1200 néző szurkolt. A díjak átadásában közreműködött Papp László polgármester is.

A gálát a DEAC Európa-bajnokságra készülő cheerleader csapatának bemutatója, illetve egy balett csoport tánca is színesítette. 

Deac.hu - PKZs