​​​​​BMW-aláírás a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetemen írták alá a BMW debreceni üzemének létrehozását támogató szerződéseket. A beruházáshoz kapcsolódóan a Debreceni Egyetem Műszaki Karán új képzések indulnak majd.

Szilvássy Zoltán rektor fogadta a BMW delegációját és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert péntek délelőtt a Debreceni Egyetemen.

A Főépület Aulájában tartott ünnepségen Oliver Zipse, a BMW Group Igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja beszédében kiemelte, hogy csodálatos helyszínen vannak, ahol szinte otthon érzik magukat, hiszen az Aula egyik üvegablaka a wittenbergi egyetemnek állít emléket.

Oliver Zipse elmondta, hogy a debreceni üzemben évente 150 ezer autót gyártanak majd, amihez képzett munkaerőbázisra van szükség.

- A magyar kormány és Debrecen elkötelezett abban, hogy megfelelő képzések induljanak majd az autóipar, az autógyártás kiszolgálása érdekében, többek között a Debreceni Egyetemen. Biztos vagyok abban, hogy a BMW a lehető legjobb döntést hozta meg – hangsúlyozta Oliver Zipse.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az 1 milliárd eurós beruházással közvetlenül 1000 új munkahely jön létre. A fejlesztéshez a magyar kormány több mint 12 milliárd forint készpénztámogatást ad, ami a politikus szerint busásan megtérül majd a magyar gazdaságnak, Magyarországnak és Debrecennek.

- A BMW gyár rendkívüli mértékben növeli a város vonzerejét. Sokan akarnak majd itt munkát vállalni, itt tanulni, éppen ezért új képzések indulnak a Debreceni Egyetem Műszaki Karán, megújulnak a szakközépiskolák és új ösztöndíjprogramot is indítunk - tette hozzá a miniszter.

Papp László polgármester úgy fogalmazott: a mai nap a debreceni történelem aranybetűs napja, amely a város történelmi ambícióit váltja valóra és új korszakot nyit a város történetében.

- Köszönöm a Debreceni Egyetem vezetésének, hogy az intézmény helyszínt ad a város szempontjából rendkívül nagy jelentőségű eseménynek, de nem csak ezt, hanem azt a támogatást is, amelyet a BMW-vel folytatott tárgyalásokban nyújtottak Debrecennek. A siker csak önökkel együtt értelmezhető – tette hozzá a polgármester.


Az ünnepi beszédek után a Debreceni Egyetem Aulájában aláírták a beruházás helyszínéül szolgáló területre vonatkozó adásvételi előszerződést, valamint a magyar kormány támogatásáról szóló megállapodást.

Sajtóiroda - CzA