Az oDEonért játszanak az Egyetemi PolgáRock

Jótékonysági céllal mutatja be újra a nagysikerű Anconai szerelmesek című komédiát az egyetemi dolgozókból álló színházi társulat az oDEonban. A bevételből ezúttal a fénytechnikát szeretnék korszerűsíteni a Böszörményi úti egyetemi színházban.

A társulatot olyan lelkes amatőr színészek alkotják, akik kötődnek a Debreceni Egyetemhez és lelkesen rajonganak a színházért, a színjátszásért. Az Egyetemi PolgáRock társulata először 2020 őszén lépett színpadra, akkor debütált az oDEonban az Anconai szerelmesek című zenés vígjáték, amit tavaly októberben újra színre vittek. November 13-án, vasárnap ismét láthatja a közönség az előző két alkalommal óriási sikert aratott darabot. 

Végh Veronika, az oDEon vezetője kiemelte: a társulat tagjai az elmúlt hónapok alatt összekovácsolódtak, tapasztaltabbak lettek, élmény számukra a felkészülés és öröm a színpadi játék. 
A mostani előadásnak különleges apropója van, hiszen újra a színház segítése kerül a fókuszba. A vasárnapi előadás teljes bevételével a színház világítástechnológiai korszerűsítését támogathatják a nézők.

- Azért állt össze két évvel ezelőtt az egyetemi csapat, mert segíteni akarták az oDEont. Jótékonysági céllal jött létre a társulat, akkor a színpadi függönyt cseréltük le az előadás bevételéből. Sajnos mi is érezzük az energiaválság hatását, emiatt szeretnénk energiatakarékos lámpákra cserélni a színház meglévő világítását. Most erre gyűjtünk, így ezúttal is jótékony célú lesz az Egyetemi PolgáRock előadása. Rendkívül fontos ez a felelősségvállalás, szereplőink a játékukkal, a nézők pedig a belépők megvásárlásával nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy életben maradjon az oDEon ebben a nehéz helyzetben is – mondta a hirek.unideb.hu-nak a színház vezetője. 

Végh Veronika hozzátette: külön köszönet illeti a társulat tagjait, akiknek szívügyük az oDEon jövője és ezért újra a népszerű karakterek bőrébe bújnak.

Az Egyetemi PolgáRock előadása november 13-án, vasárnap 19 órakor kezdődik az oDEon Színházban. 

A szereposztás:
Tomao: Stündl László
Dorina: Hamvasné Homonnai Emese
Agnese: Bácsné Bába Éva
Giovanni: Dékán Tamás
Vittoria: Lócziné Kovács Mariann
Drusilla: Becsky-Nagy Patrícia
Lucrezio: Balázs Gyula
Luigi: Lóczi László
Lucia: Barcsai Edit
AS Roma-szurkolók: Bács Zoltán, Nagy Ákos, Török Gergő

Sajtóközpont - BZ