Az Év Egyetemi Sportolói

A Debreceni Egyetem 16 hallgatója kapta meg idén az Év Egyetemi Sportolója Díjat a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) csütörtöki gáláján. A fővárosban rendezett eseményen Bács Zoltán kancellár is elismeréseket adott át.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem új Csörsz utcai tömbjében, a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban adták át idén az Év Egyetemi Sportolója Díjakat azoknak a világklasszis magyar versenyzőknek, akik sportkarrierjük mellett a tanulásra is nagy hangsúlyt fektetnek. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár beszédében kiemelte, hogy a díjazottak mindegyike példaképként állítható a fiatalok elé.  

- A sportirányítás többek között azon dolgozik, hogy minél kisebb legyen a fiatal sportolók lemorzsolódása. Akik ma átvehették az Év Egyetemi Sportolója díjat, bizonyítják, hogy nem kell választani az élsport és a tanulás között. Mindkét területen párhuzamosan lehet sikereket elérni – hangsúlyozta az államtitkár.

- Folyamatosan erősödik a magyar egyetemi sport, soha ilyen sok díjazott nem volt, mint idén. Százhetven kiválóság vehetett át elismerést az idei teljesítményéért. Az év egyetemi sporteseményei közül kiemelkedik a csengtui Egyetemi Világjátékok, ahol a magyarok 17 éremmel, 3 arannyal, 8 ezüsttel és 6 bronzzal végeztek – összegezte Mocsai Lajos, a MEFS elnöke.

Az Év Egyetemi Sportolója díjjal tüntették ki a Debreceni Egyetem hallgatói közül a csengtui Egyetemi Világjátékokon férfi magasugrásban harmadik helyezést elért Török Gergelyt, a vízilabda csapattal második helyen végzett Szeghalmi Zsombor Leventét, valamint Battai Sugár Katinkát, aki a női kardcsapattal aranyérmet szerzett a Milánóban rendezett Vívó Világbajnokságon. 

Díjazták továbbá a Debreceni Egyetem vízilabdacsapatát, amely a miskolci Európai Egyetemek Vízilabda Bajnokságán ért el harmadik helyezést. Tagjai: Dienes Imre Balázs, Gergely Bence, Krizsai Ádám, Kardos Márton, Katona Gábor, Krizsai Bence, Macsi Martin, Macsi Patrik, Somorjai Péter, Somorjai Sebestyén, Szilágyi Botond, Tőzsér Dávid és Zsilák László.  

A ceremónián díjakat adott át Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja is. Az Év egyetemi sportolója kiadvány online változata ide kattintva letölthető. Az eseményről készült fotók az egyetemisport Facebook oldalán tekinthetők meg.

Sajtóközpont-TB