Új dékán a Műszaki Kar élén

A távoktatás tapasztalatainak kamatoztatását, új szakok indítását, az ipari kapcsolatok kiszélesítését, új épületszárny építését tervezi a Műszaki Kar új vezetője. Husi Géza – aki eddig oktatási dékánhelyettesként vett részt a kar munkájában – május 1-től három éven át tölti be a dékáni posztot.

Nehéz időszakban, a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben, nem sokkal a távoktatás beindítása után vette át a dékáni feladatokat Husi Géza, aki 12 éve már, hogy részt vesz a kar vezetésében.

– Egy évtizede még csupán BSc-képzésekkel rendelkező kart vettünk át az előző vezetéstől, azóta ez a szám 6-ról 9-re emelkedett, és azt is sikerült elérni, hogy gyakorlatilag valamennyi tématerületen be tudtuk indítani az MSc-képzést is, illetve – ahol erre nemzetközi igény mutatkozott – az angol nyelvű szakokat is. Ez pedig óriási fejlődést jelentett a kar oktatási tevékenységét tekintve. A hallgatói létszám növekedésével egy új szárnyat építtettünk, az oktatói gárdában pedig jelentősen növekedett a doktori fokozattal rendelkezők és a habilitáltak száma. Nyitottunk az iparvállalatok felé, és jó kapcsolatot ápolunk azokkal a cégekkel, amelyek Debrecenben működnek, ennek is köszönhetően több olyan specializációnk van, amely egy-egy iparvállalatnak képez szakembereket. Több mint 10 éve töretlen a Műszaki Kar fejlődése, és fontos feladat, hogy ez így folytatódjon a jövőben is – összegezte az elmúlt évek eredményeit Husi Géza.

Két héttel a dékáni teendők megkezdése előtt indult be a koronavírus helyzet miatti távoktatás a karon, így adott volt az első feladat: folytatni a félév munkáját, lezárni a szorgalmi- és vizsgaidőszakot.

- Ez többé-kevésbé sikeres volt, legalábbis ez derült ki a hallgatói visszajelző felületre érkező levelekből, ahová magyar és külföldi hallgatók egyaránt írhattak, ha gondjuk adódott. Az ekkor szerzett tapasztalatokat hasznosítani tudjuk a jövőben is, hiszen a Műszaki Karon 600 külföldi hallgató tanul, akik esetleg hazamentek, emellett felvettünk újabb 310 jelentkezőt, ezért most úgy készülünk, hogy szeptembertől távoktatásban is kell oktatni azokat, akik felvételt nyertek ugyan, de különböző okok, korlátozások miatt nem tudnak eljutni Debrecenbe – tájékoztatott a dékán.

Husi Géza a dékáni ciklus feladati között elsőként az új épületszárny megvalósítását említette, amelynek tervezését már megkezdték az Építész Tanszék oktatói.

- Ez bővítést jelent, ugyanakkor tervezzük a meglévő épületegyüttes teljes rekonstrukcióját is. Ezek mellett építkezni fogunk az egyetem ipari parkjában, ahol az új járműipari képzésünknek alakítunk ki egy kutatócentrumot. Mindez kormányzati forrásból valósulhat meg, összhangban a Debrecen 2030 fejlesztési programmal, a városba települő iparvállalatok felmerülő igényeivel, ugyanakkor mindez az egyetem fejlesztési stratégiájának is része, hiszen az intézmény számára a kar meghatározó a hagyományos, régebbi képzések mellett – hangsúlyozta Husi Géza.

A város ipari kapcsolatai folyamatosan bővülnek, ami azt jelenti, hogy szükség lesz a szakképzett mérnökutánpótlásra.

– A kihívásnak a kar eleget tud tenni, ennek érdekében indul szeptemberben a járműipari, 2021 szeptemberében pedig a légi járművekkel kapcsolatos képzésünk, elsőként magyar nyelven, de a terveknek megfelelően a későbbiekben angolul is. Mivel folyamatosan nő a városban a termelési, ipari logisztikával foglalkozó cégek száma, illetve igényük a képzett szakemberek munkájára, ezért logisztikai mérnökképzést fogunk indítani, illetve tervezzük sportmérnöki, valamint egészségügyi mérnöki szakok beindítását is, de ezek formája, kerete még tervezés alatt van – sorolta a terveket az új dékán.

Ehhez a tanári karnak is fejlődnie, bővülnie kell, hiszen fontos a gyakorlatorientált képzés, ami nélkül nem adható át az alkalmazásképes tudás.

- A Műszaki Kar abban a kivételes, mondhatni szerencsés helyzetben van, hogy oktatóinak 80 %-a nem az iskolapadból lépett a katedrára, hanem iparvállalatoktól érkezett, így rendelkezésre áll a megfelelő szakmai gyakorlat, ami biztosíték arra, hogy – ismerve a vállalatok igényeit – eleget tudunk tenni az elvárásoknak – emelte ki Husi Géza.

A hallgatói létszám növelésével kapcsolatban a dékán már nem annyira derűlátó, ezért a legfontosabb beiskolázási teendőnek tartja, hogy mindazok közül, akik műszaki képzési területre jelentkeznek, minél több hallgatót sikerüljön a Debreceni Egyetemre „csábítani”.

Az elkövetkező három éves dékáni ciklusban T. Kiss Judit egyetemi docens és Kocsis Imre főiskolai tanár segíti dékánhelyettesként Husi Géza dékán munkáját a Műszaki Kar élén.

Sajtóiroda - BZs