A repülőgépek csúcstechnológiáiról

A repülőgépipar rohamos fejlődéséről, a legfejlettebb hajtóművekről és a GE Aviation karrierlehetőségeiről tartott előadást a Debreceni Egyetem hallgatóinak Casey Ott, a vállalat veresegyházi üzemének vezetője.

- Minden második másodpercben felszáll egy GE-motorral hajtott repülőgép a világban és minden hatodik másodpercben indul egy olyan járat, amelynek hajtómű-alkatrészeit a GE Aviation veresegyházi üzemében javították – mutatott rá Casey Ott a Debreceni Egyetem Műszaki Karán tartott előadásában.


A new york-i Stony Brook University-n és a cambridge-i Massachusetts Institute of Technology-n képzettséget szerzett szakember több mint száz mérnökhallgató, többek között a pilótaképzésben résztvevők számára mutatta be a repülőgépipar utóbbi évtizedekben tapasztalt fejlődését, egészen a kereskedelmi forgalomban szolgáló Boeing 787 és az Airbus 380 típusokig, valamint a katonai CF6, CFM56 és CF34-esekig.


- A GE repüléstechnikai üzletága, a GE Aviation a világ vezető jet- és turboprop motorok gyártója, szervizelője, amely integrált rendszereket biztosít a kereskedelmi, katonai, üzleti és általános repülés részére. Cégünk építi a világ legnagyobb kereskedelmi hajtóművét, a GE 9X-et, amely a korábbiaknál könnyebb alkatrészekkel, nagyobb turbinalapátokkal és alacsonyabb NOx-kibocsátással rendelkezik – emelte ki Casey Ott.


A szakember a 2000 áprilisában megnyitott, repülőgép-hajtóművek alkatrészeit javító veresegyházi üzemet bemutatva elmondta, hogy légitársaságokat és túlnyomórészt a GE Aviation gyár háttérüzemeit támogatja, és ma már több mint 170 globális ügyfelet szolgál ki, mind a méhsejt elemek, mind a kompozit alkatrészek terén.


Az indulás óta a GE Aviation-üzletág folyamatosan növelte bevételét, munkatársainak száma Magyarországon 400 fölé emelkedett. A gyáregység hegesztési, keményforrasztási, plazmaszórási, hőkezelési és forgácsolási eljárások alkalmazásával a legfejlettebb repülőgép-hajtóművek – többek között a GEnx és a GP7000 – javítását is végzi, amelyeket a Boeing 787 és az Airbus 380 típusú gépei használnak.


- Ellátási láncunk 19 országra terjed ki, 31 ezer alkalmazottal és ötezer beszállítóval dolgozunk – hívta fel a hallgatók figyelmét az amerikai szakember a karrierlehetőségre.


Casey Ott lelkes támogatója a GE Women’s Network-nek is, amelynek célja egy olyan támogató környezet kialakítása, ami a vállalat minden szintjén egyensúlyt teremt a nemek egyenlőségében. Fontosnak tartja, hogy ma már részlegvezető, tervező és mérnök nő is dolgozik a GE Aviation veresegyházi üzemében.

 

Sajtóiroda - TH