Te is szedd!

Egyetemi hallgatók, középiskolások és tanárok szedték szerdán a szemetet a Dobozi utcán és környékén. A Debreceni Egyetem Műszaki Kar Környezetmérnöki Tanszéke a DEHÖK Környezetvédelmi Bizottságával közösen idén már 5. alkalommal szervezte meg akcióját a Környezetvédelmi Világnap alkalmából.

A rendezvény célja évek óta változatlan: a világnaphoz illő programmal felhívni a figyelmet a hulladékgazdálkodás problémáira, segítve ezzel is az egyetemisták, középiskolások és valamennyi résztvevő környezettudatos személet-formálását.


Az akció – a gyülekezést, regisztrációt és rövid eligazítást követően – képekkel gazdagon illusztrált prezentációval kezdődött a kar földszinti nagyelőadójában, ahol „Hulladék a környezetben” címmel a világnaphoz és a hulladékgazdálkodáshoz szorosan kapcsolódó információkat, adatokat, tényeket ismerhették meg a résztvevők.


– Mintatantervünkben kiemelt a hulladékgazdálkodással kapcsolatos terület megismerése, hiszen a különböző cégek részéről egyre inkább elvárás, hogy olyan fiatal diplomás mérnököket alkalmazzanak, akik kellő tapasztalattal és jártassággal kezdhetik meg náluk munkájukat – hangsúlyozta a program fő szervezője, Bodnár Ildikó. A Környezetmérnöki Tanszék vezetője a hirek.unideb.hu portálnak elmondta: A szak népszerűségét mutatja, hogy egyre több a jelentkező, a szeptemberben induló angol nyelvű mesterszakra pedig a világ szinte valamennyi tájáról 30 fő nyert felvételt.


A prezentációt követően gumikesztyűvel, hulladékgyűjtő zsákokkal felszerelkezve indult útnak a kar környékének rendbetételére három csapatban a csaknem 100 résztvevő, köztük 40 középiskolás diák. Összesen mintegy 600 kilogramm szemetet gyűjtöttek.


A „termést” az akciót követően, csütörtök reggel el is szállította a programot támogató AKSD Kft.


Sajtóiroda - BZs