Megszépülnek a Főépület folyosói

Saját forrásból, mintegy 125 millió forintból újul meg a Debreceni Egyetem impozáns Főépületének előcsarnoka és árkádos folyosórendszere. A 2019 júliusáig tartó munkálatok során 9500 négyzetméternyi felületet festenek le a szakemberek.

Hétfő óta le van zárva a Debreceni Egyetem Főépületének főbejárata: elkezdődött az épület nyugati szárnyának festése. Elsőként az előcsarnok szépül meg, majd  a 10 hónapon át tartó munkálatok során az 1927 és 1932 között épült műemléki épület üvegtetős Díszudvarát körülvevő árkádos folyosórendszer jelentős részét is helyreállítják.

A korszerűsítés során az eredeti állapotoknak megfelelően festik ki az előcsarnokot, a közlekedő csarnokot, a központi és nyugati lépcsőházat, valamint a földszinti, az I. és II. emeleti folyosók egy részét. Friss festést kapnak a korlátok, radiátorok, hővezetékek, az ajtók és ablakok is.

A kivitelezés során a szakemberek aprólékos munkával javítják ki a falfelületek, vakolatok hibáit, eltávolítják a fém- és fafelületek régi festékeit, majd az eredetivel megegyező színben és geometriai formában végzik el a festést-mázolást, vonalazásokat és díszítéseket.

A 125 millió forintos egyetemi forrásból megvalósuló beruházás során összesen csaknem 7200 négyzetméter fal-, 1800 négyzetméter fa- és 250 négyzetméter fémfelület, valamit 250 négyzetméter olajlábazat újul meg.

A tervek szerint 2019 júliusáig tartó munkálatok miatt a felújításra váró tereket, valamint az érintett bejáratokat szakaszosan lezárják, de a munkaterületen lévő irodákat, tantermeket fokozott figyelemmel megközelíthetik és használhatják majd az egyetemi polgárok.

A Főépület főbejárata az előcsarnok renoválása miatt szeptember 25., kedd 16 óráig lesz lezárva, addig az oldalsó bejáratokon, a Keleti-, Nyugati- és Északi kapukon lehet bejutni az épületbe.

Sajtóiroda-MM