Folytatták a jó sorozatot a kézilabdázók

A Debreceni Egyetem kézisei újabb győzelmet arattak a bajnokságban. A labdarúgók közel álltak a sikerhez, a kosárlabdázók kikaptak hazai pályán.

Kosárlabda
Sem fizikálisan, sem mentálisan nem sikerült kihevernie a Zalaegerszeg elleni küzdelmet a Debreceni Egyetem alakulatának. A Honvéd elleni, 5-8. helyért zajló párharc első összecsapásán egy percig sem volt kérdéses a győztes kiléte, a vendégek magabiztos, 86-62-es győzelmet arattak az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban.

- Szeretnék elnézést kérni a szurkolóinktól, akiknek ma végig kellett ezt nézniük, vállalom a felelősséget azért, hogy nem sikerült a csapatot mentálisan felkészítenem. Az egy dolog, hogy a ZTE elleni párharc sokat kivett belőlünk mind fizikálisan, mind emocionálisan, de erre a hozzáállásra és teljesítményre nehéz magyarázatot találni. Bízom benne, hogy szerdáig sikerül összeszednünk magunkat, és ennél egy sokkal jobb meccset játszunk Budapesten – összegzett Andjelko Mandics vezetőedző.

Labdarúgás
A dobogós helyen álló, jó formában lévő Cigándot fogadta a DEAC együttese az NB III Északkeleti csoport soros fordulójában. Nem várt egyszerű feladat a házigazdákra, ennek ellenére a találkozó második félidejében több veszélyes ziccert is kialakítottak. Végül egyszer sem zörrent meg a kapu, így egy nyerhető meccsen csak egy pontot sikerült szerezniük az egyetemistáknak.

Kézilabda
Péntek este a Vecséssel vívott bajnokin folytatódhatott a DEAC kézilabdázóinak kiváló sorozata. Mándi Norbert legénysége az NB I/B előző három fordulójában veretlen maradt (egy remi mellett kétszer győzött), így bizakodva várhatta a Pest vármegyeiek elleni meccset. Az első játékrész után még döntetlennel vonultak szünetre a csapatok, ám a második felvonásban a fekete-fehérek szervezett játéka 29-23-as győzelemhez vezetett.