Két csapatunk itthon, egy idegenben

Hétvégén mindössze három csapatunk lép pályára a bajnokságban. A kosárlabdázók hazai pályán a Pécset, a férfi futsalosok az MFA-t látják vendégül. Röplabdázóink Székesfehérvárra utaznak.

Kosárlabda
A kupabúcsút követően hazai pályán szerepel a DEAC kosárlabdacsapata a Tippmix Férfi NB I. A 18. fordulójában. Az NKA Univesitas Pécs elleni összecsapás szombaton 18 órától veszi kezdetét az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban.

Futsal
A DEAC férfi futsalosai bizakodva várhatják az utolsó hazai NB I-es meccsüket az alapszakaszban, hiszen a sereghajtó Magyar Futsal Akadémia vizitál a DESOK-ban pénteken 18:30-tól.

- Szeretnénk bejutni a felsőházba, ezért mindenképpen nyernünk kell – jelentette ki Vass Ottó. – Akadnak olyan kerettagok, akik apróbb sérüléssel bajlódnak, ettől függetlenül szerintem mindenki vállalni fogja a játékot. Az MFA általában szépen futsalozik a meccsein, ezért is meglepőnek tartom az aktuális helyezését. Amennyiben rá tudjuk erőltetni az akaratunkat a vendégekre, akkor jó helyzetbe kerülhetünk. Amíg nem szerezzük meg a vezetést, biztos, hogy nehéz dolgunk lesz, ebből kifolyólag egy korai gól sokat érhetne – mutatott rá a csapatkapitány.

Röplabda
A DEAC férfi röplabdacsapata az NB I Extraligában idegenben száll harcba a pontokért. A január 27-én, szombaton 18 órakor kezdődő találkozón a MÁV Előre Foxconn fogadja az egyetemi gárdát.