yoUDay – a közösség ereje

Húszezer ember indította együtt a Debreceni Egyetem új tanévét szerda este a Nagyerdei Stadionban. A hallgatók, dolgozók, alumni tagok és az érdeklődő debreceniek közös énekléssel, flashmobbal, koncertekkel és lézershow-val hangolódtak az új szemeszterre a yoUDay-en.

Ahogy egy évvel ezelőtt az első yoUDay-en, úgy idén is megtöltötte a Debreceni Egyetem közössége a Nagyerdei Stadiont, szeptember 27-én húszezer ember volt kíváncsi a hagyományteremtő szándékkal elindított showra. A hagyomány jegyében bevonult az eseményre az intézmény 15 gerundiuma, valamint az itt tanuló, több mint száz országból érkezett hallgatók is felvonultatták nemzeti zászlaikat.

A közönséget Szilvássy Zoltán rektor, Kósa Lajos országgyűlési képviselő, Széles Diána alpolgármester, Bognár István HÖK-elnök és Bács Zoltán köszöntötte. A kancellár egyúttal bejelentette, hogy a belépőjegyekből befolyt hétmillió forintot a Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikája, valamint az egyetem köznevelési intézményei kapják meg.

Több mint ezren közreműködtek a nagyszabású showműsorban, többek között a kimondottan erre az alkalomra összeállt, több mint kétszáz tagú big band, az Abrakazabra zenekar, Vastag Csaba és Heinz Biga Gábor. Nyerges Attila és Keresztes Ildikó vezetésével a húszezer vendég közösen énekelte az összetartozás dalát, a Nélküled-et.

Az egyetem kétezer elsőéves hallgatója látványos flashmobbal készült a yoUDay-re, és feltűnt a programban Dubem K. Osita is, a Debrecenben programozónak tanuló nigériai slágergyáros, aki a Búzadara című dallal vált igazán ismertté. Felcsendült a DEAC induló, majd többszáz fiatal zumbázott együtt a küzdőtéren.

A lelátókon ülő vendégek élőképet formáltak, a két műsorvezető, az Animal Cannibals tagjai meg is versenyeztették őket. Felléptek a Fővárosi Nagycirkusz artistái, valamint az egyetemi gyakorlóiskolák tanulói és debreceni művészeti csoportok többszáz táncossal közreműködtek a kétórás showműsorban.

A Halott Pénz és a Tankcsapda is elfogadta az egyetem meghívását, mindkét zenekar először játszott a Nagyerdei Stadionban. A nézők együtt énekelték Marsalkó Dáviddal, hogy „Valami van a levegőben”, Lukács Laciék pedig motoroskísérettel és forgószínpaddal tették igazán látványossá a koncertet. Fellépésüket követően – ahogy tavaly, úgy 2017-ben is - gigantikus lézershow-val zárult a yoUDay, a Debreceni Egyetem tanévnyitó stadionshow-ja.   

 

Sajtóiroda - TH