Hetet egy csapásra

Kiütéses sikert arattak a Debreceni Egyetem labdarúgói a szezon utolsó bajnokiján. Győzelemmel búcsúztak a kézilabdázók is, ugyanakkor a kosarasok, a női futsalosok és a rögbisek kikaptak.

Kosárlabda
A DEAC kosárlabdázói 75-66-ra kikaptak a Szolnoki Olajbányásztól az ötödik pozícióért folytatott párharc második mérkőzésén, ezzel a hatodik helyen zárták a 2022/2023-as kiírást.

- Sajnálom, hogy nem sikerült megnyernünk az utolsó hazai mérkőzést, azonban a fiatalok remek teljesítményt mutattak, a következő idényben is lehet majd számítani rájuk. A szezonunk egy igazi hullámvasút volt, aztán a rájátszás előtt tízből nyolc mérkőzést nyertünk, miután átvettem a csapatot, így a hatodik hely elérésével mondhatni megmentettük az idei kiírást. Köszönöm a játékosoknak, a stábnak és a szurkolóknak a támogatást, mindent megtettek, hogy a csapat a legjobbat nyújtsa. Szerintem ez egy korrekt helyezés, összességében elégedettek lehetünk – összegzett Andjelko Mandics vezetőedző.

Futsal
Vasárnap este a TFSE otthonában folytatódott a női futsal NB I-ben a bajnoki döntő. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc első felvonását a DEAC nyerte, és úgy tűnt, sikerül egy újabb nagy lépést tenni a bajnoki cím felé, ám hiába vezetett együttesünk két góllal, a mérkőzést a hazaiak nyerték 3-2-re. Vasárnap a DESOK-ban csap össze újra a két gárda.

Labdarúgás
Vasárnap, az NB III Kelet utolsó fordulójában a DEAC labdarúgócsapata kiütéses, 7-0-s győzelmet aratott a Békéscsaba II otthonában, és ezzel a harmadik helyen zárt a bajnokságban a BVSC és a Putnok mögött.

Női csapatunk hazai pályán az Egert fogadta, és nagy küzdelemben 3-2-es vereséget szenvedett az NB II Keleti csoport utolsó előtti fordulójában.

Kézilabda
A DEAC kézilabdázói szombaton a Százhalombatta otthonában zárták a 2022/2023-as szezont. A tét a hatodik hely megszerzése volt, amit sikerült elérni, hiszen a fekete-fehérek 31-25-ös győzelmet arattak.

Rögbi
Az NB I-es tagságról döntő playoff-mérkőzést vívott a Kecskeméti Atlétikai Rögbi Club ellen az NB II bajnoka, a DEAC Huszárok RC gárdája. A budapesti Kincsem Parkban rendezett találkozón a Debreceni Egyetem főleg külföldi hallgatókból álló együttese hatalmas küzdelemben 33-29-re kikapott, így nem sikerült kiharcolni a feljutást a legmagasabb osztályba.