Szakmai nap jubileummal

A legkorszerűbb energiatakarékos újdonságokat ismerhették meg az érdeklődők a 23. Épületgépészeti Szakmai Napon, melyet a 30 évvel ezelőtt alapított Épületgépészeti és Létesítménymérnöki Tanszék tartott a Műszaki Karon.

Épületgépész alapszakon és létesítménymérnök mesterszakon több mint 300 hallgató tanul a Műszaki Karon. Elsősorban számukra nyújt ismereteket a legújabb energiatakarékos technológiákat felvonultató május 11-i rendezvény, amelyen Budapest, Székesfehérvár, Tatabánya és Kecskemét mellett Hajdú-Bihar megye legjelentősebb vállalatai mutatkoznak be.


- Fontos, hogy diákjaink megismerjék az új termékeket, hiszen ezeket használják majd a végzést követően munkájuk során. Természetesen sok céget már ismerősként köszönthetünk a kiállításon, hiszen a hallgatók ezeknél a vállalatoknál töltik tanulmányaik alatt a kötelezően elvégzendő 6 hetes szakmai gyakorlatot is – mondta az unideb.hu portálnak Kalmár Ferenc.

Az Épületgépészeti és Létesítménymérnöki Tanszék vezetője, a Műszaki Kar tudományos dékánhelyettese megnyitójában kiemelte: a rendezvény legnagyobb nyertesei a hallgatók, hiszen ezekből a találkozásokból ismeretségek, vagy akár jó munkakapcsolatok is kialakulhatnak, amelyek nélkülözhetetlenek a munkavégzés során egy mérnök számára.

A szakmai napon a kar oktatói, hallgatói és a céges partnerek a 30 év eseményeit felidéző emlékelőadással tisztelegtek a jubileumi évforduló előtt. A program részeként a Műszaki Karon tartotta kihelyezett ülését a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozata is.

Sajtóiroda - BZs