Indulhat a keresztféléves képzés

Februárban 381 új hallgató kezdheti meg tanulmányait a Debreceni Egyetemen induló keresztféléves képzések keretében.

Ebből a létszámból 374 hallgató állami ösztöndíjasként, 7 fő pedig önköltséges formában tanulhat. Az első helyes jelentkezések számát tekintve jóval népszerűbb a nappali tagozat, ahová 325-en, míg levelezőre 168-an adták be felvételi kérelmüket. A mostani felvételi eljárásban az egyetem hat kara hirdette meg képzéseit.


A bekerüléshez a legtöbb, 90 pontot a természetvédelmi mérnöki nappali tagozaton kellett elérni, de ugyancsak magasak voltak a ponthatárok a szociálpolitika (84), biomérnöki, geográfus (82), emberi erőforrás tanácsadó, vidékfejlesztési agrármérnöki és kertészmérnöki (80) nappali képzésekhez, míg levelező tagozaton a növénytermesztő mérnöki és a természetvédelmi mérnöki szakokhoz volt szükséges legalább 80 pont elérése.


A legtöbb hallgatót – 114 fő - a Gazdaságtudományi Karra vették föl, a Műszaki Karon 86, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karon 85, a Természettudományi és Technológiai Karon 53, a Bölcsészettudományi Karon 7, az Informatikai Karon pedig 6 hallgató kezdheti meg egyetemi tanulmányait februárban.


A legnépszerűbb szaknak a Műszaki Kar gépészmérnöki mesterszakos képzése bizonyult, most ide vették fel a legtöbb hallgatót a Debreceni Egyetemen, szám szerint 44 főt (nappali 12, levelező 32). Ezzel a gépészmérnöki mesterszakot indító egyetemek népszerűségét tekintve a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Miskolci Egyetem után a harmadikok vagyunk.


A felsőoktatási intézmények közül idén - a felvettek számát tekintve - a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az első (969 fő), második a Szent István Egyetem (602), a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a Debreceni Egyetem (381) került, megelőzve a Budapesti Corvinus Egyetemet (330) és a Széchenyi István Egyetemet (317) is.


A keresztféléves képzéssel kapcsolatos részletes adatok a https://www.felvi.hu/bin/content/vonal17k/index.html oldalon olvashatók.


Sajtóiroda - BZs