Klasszikus gitárosok találkozója

Külföldi kórus is érkezik idén a Klasszikus Gitárosok Debreceni Fesztiváljára. Az érdeklődőket ingyenes koncertekkel várják.

A programot ebben az évben augusztus 8-17. között rendezi meg a Zeneművészeti Kar és a Canticum Novum Alapítvány.

A találkozóra - többek között - Budapestről, Szegedről, Békéscsabáról és Nyíregyházáról csaknem 50 résztvevő érkezik Debrecenbe. A rendezvény meglepetésvendége egy ciprusi kórus. Az Internation Female Vocal Ensemble fellépésének különlegessége, hogy közös koncertet adnak a fesztivál gitárzenekarával.

- A fesztivál célja, hogy lehetőséget teremtsen a régió fiatal zeneművészei számára, a gitáros kultúra fejlesztésére és a tehetséggondozásra. Mindez segít abban, hogy a résztvevők megismerjék a Zeneművészeti Kar képzését, biztosítva ezzel a hallgatói utánpótlást - mondta az unideb.hu portálnak Adrovicz István, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar tanára. A találkozó művészeti vezetője hangsúlyozta, hogy a fesztivál megrendezéséhez nélkülözhetetlen volt a Debreceni Egyetem által nyújtott anyagi támogatás.

A fiatal zenészek személyre szabott, egyéni tanrend szerinti foglalkozásokon mélyíthetik tudásukat, emellett közös gitárzenekari foglalkozásokon is részt vehetnek, továbbá lehetőséget kapnak a fellépésre és a megmérettetésre is.

A rendezvény programja:

2016. augusztus 11. 19 óra
Faragó Eszter és Solymári Tímea zenés irodalmi estje
Helyszín: Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Liszt terme (Nagyerdei krt. 82.)

2016. augusztus 12. 19 óra
A ciprusi Internation Female Vocal Ensemble és a rendezvény gitárzenekarának közös hangversenye
Helyszín: Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Liszt terme (Nagyerdei krt. 82.)

2016. augusztus 14. 19 óra
Csorba Gergő gitárművész hangversenye
Helyszín: Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Liszt terme (Nagyerdei krt. 82.)

2016. augusztus 15. 19 óra
Márton László gitárművész hangversenye        
Helyszín: Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Liszt terme (Nagyerdei krt. 82.)

2016. augusztus 17. 19 óra
Záróhangverseny
Helyszín: Svetits Katolikus Ált. Iskola és Gimnázium Kápolnájában (Szent Anna u.)

Sajtóiroda - BZs