A végén „csattant”

Kétgólos hátrányból egyenlített, és a ráadásban a győztes találatot is megszerezte a DEAC focicsapata a városi rangadón. A Debreceni Egyetem legénysége a DVSC II-t győzte le a Nagyerdőn. Sikerrel vette a hétvégi „feladatot” a kosár-, a röpi-, a floorball- és a kézilabdacsapat is.

Labdarúgás – volt tartásuk
A szünetben már 2-0-ra vezetett a „Kisloki”, ám a végén mégis a Debreceni Egyetem labdarúgói és szurkolói örülhettek vasárnap délután a Nagyerdei Stadionban. A DEAC a második játékrészben három gólt szerezve 3-2-re megnyerte az NB III. keleti csoportjának városi rangadóját. Kondás Elemér „fiai” a 10. sikerüket aratták a sorozatban.

- Az őszi szezon leggyengébb első félidejét produkáltuk. Nyilván ehhez az is kellett, hogy a hazaiak jól futballoztak, a szögleteik és a szabadrúgásaik nagy veszélyt rejtettek. A győzelemhez az is kellett, hogy a fiúkat töretlen akarás jellemezte. A szünetben kettőt cseréltünk, az egyik kényszerű, a másik pedig taktikai jellegű módosítás volt – mondta Kondás Elemér, aki hozzátette, az idei két hátralévő mérkőzést egyaránt szeretnék behúzni, hogy tapadjanak az éllovas Füzesgyarmatra.

Kosárlabda – rangadónak indult…
Nagyarányú DEAC siker lett a vége az egyetemi kosárcsapat és a Kecskemét szombat esti találkozójának. Kovács Adrián együttese a második negyedben „lelépte”, és végül 73-57-re múlta felül a KTE–Duna Aszfalt legénységét az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban.

- Tudtuk, a győzelem kulcsa a Kecskemét három meghatározó játékosának kikapcsolása lehet. Ezt több-kevesebb sikerrel meg is valósítottuk, bár a harmadik negyedben némileg hullámvölgybe kerültünk. Ezeket ki kell küszöbölnünk a jövőben, ezen fogunk dolgozni – mondta a lefújás után Kovács Adrián vezetőedző.

Jégkorong – három pont Erdélyből
Pénteken nyertek, vasárnap alulmaradtak a DEAC jégkorongozói az erdélyi túrán. A fiúk előbb egy heroikus meccsen 4-2-es sikert arattak a Gyergyói Hoki Klub otthonában. Vasárnap aztán sérülések és egy eltiltás miatt felforgatott hadrendben voltak kénytelenek pályára lépni Brassóban. Utóbbi találkozón 4-3-as hazai siker született. Szerdán már Magyar Kupa találkozó vár a DEAC-ra. A Musial-legénység a szlovák élvonalban szereplő MAC Újbudát fogadja a negyeddöntő első meccsén, a Derék utcán, 18:30-tól.

Futsal – döntetlen
A Debreceni Egyetem férfi futsalosai a Veszprémet látták vendégül péntek este a DESOK-ban. A küzdelmes mérkőzés 2-2-es döntetlennel végződött, így a DEAC három meccs után újra pontot tudott szerezni az élvonalban. Elek Gergő alakulata most a 4. helyen áll a bajnokságban, igaz, eggyel több meccset játszott, mint a vetélytársak.

Röplabda – szép győzelmek
Visszavágtak a Fehérvárnak a Debreceni Egyetem férfi röplabdázói. Fodor Antal legénysége 3:0-s diadallal „kedveskedett” a DEAC drukkereknek vasárnap este a DESOK-ban. A MÁV-Előre BERICAP néhány hete nagy küzdelemben múlta felül a debrecenieket, akiket így fűtött a visszavágás vágya, igaz, a fehérváriak eléggé megnehezítették a dolgukat.

- Az első szett nagy jelentőséggel bírt. Úgy éreztem, hogy a második játékrészben sikerült megtörnünk az ellenfelet. A játékunk nem volt stabil, kicsit hektikusan röplabdáztunk. A fiúk is érezték, hogy nagy téttel bírt ez az összecsapás, hiszen ha vereséget szenvedünk, hátrányba kerülhettünk volna a Dunaújvárossal szemben. Fontos, hogy 3:0-ra nyertünk, hiszen minden játszmának jelentősége lehet a végelszámolásnál - összegzett Fodor Antal vezetőedző.
Ugyanilyen arányban nyert az NB II-ben szereplő női együttes is vasárnap a DVTK otthonában.

Floorball – megküzdöttek érte
A reméltnél nehezebben, de sikerült elhozni a pontokat az Origo otthonából. A DEAC floorballcsapata az utolsó tíz percben nyújtott játékának köszönhetően megérdemelten nyert 9-6-ra a Salming OB I. szombat déli találkozóján. A cívisvárosiak idén hat meccsen pontot sem veszítettek, 100%-os teljesítménnyel vezetik az élvonal tabelláját. 

Kézilabda – pikáns derbi
Tízgólos, 27-17-es sikert aratott hétvégi bajnokiján a DEAC férfi kézilabdacsapata. Az NB I/B-s visszajutást megcélzó együttes a Hajdúböszörményt győzte le péntek este a Böszörményi úti campus sportcsarnokában egy indulatoktól sem mentes mérkőzésen. A DEAC zsinórban hetedszer gyűjtötte be a két bajnoki pontot, továbbra is veretlen, és a feljutást jelentő első hely birtokosa az NB II. Észak-keleti csoportjában.

Amerikai futball – ismét ezüst
2018 után ismét Debrecenben, ezúttal a Gyulai István Atlétikai Stadionban rendezték meg a Junior Bowlt, az U19-es amerikaifutball-bajnokság döntőjét. A házigazda DEAC Gladiators ugyan keményen megküzdött azért, hogy az első vidéki bajnok legyen, de végül a Budapest Wolves hétpontos, 14-21-es győzelmet aratott. Gyarmati Ottó, a DEAC Gladiators vezetőedzője azt mondta, ilyen kemény és hajtós mérkőzésre számítottak.

- Szerintem egy kicsit elfogytunk erőnlétben, nagyon kihajtották magukat a srácok. Most lehet fogni a szezonra, a sérülésekre, de nyilván ez a másik csapatot is sújtotta. Viszont úgy gondolom, hogy nálunk kulcsszituációkban olyan emberek hullottak ki a meccs közben is, ami az ellenfél javára döntött. Nyilván győzni akartunk, ezért dolgoztunk egész évben, de szerintem bajnoki döntőt játszani akkor is kiváltság, hogyha nem nyerjük meg – zárta szavait a szakember (fotó: Szolnoki Annamária).

További részletek az egyetemi sportklub hivatalos honlapján: www.deac.hu.
DEAC/PKZs.