Egyetemi sportszakembereket díjaztak

A Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének szakemberei vehettek át elismeréseket sportszakmai tevékenységük díjazásaként a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) hagyományos Év Egyetemi Sportolója Díjátadó Gáláján.

A Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének szakemberei vehettek át elismeréseket sportszakmai tevékenységük díjazásaként a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) hagyományos Év Egyetemi Sportolója Díjátadó Gáláján.

A MEFS ünnepélyes díjátadó gáláján a Debreceni Egyetem több sportudományi szakembere, valamint az intézményben sikeres sportolóként tanuló hallgató is elismerést vehetett át.

Csik Ferenc ezüstplakettet kapott Varga Katalin, a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézet testnevelés és szabadidő sportkoordinátora. Gedényi Mihály elnöki elismerő oklevéllel jutalmazták Dremák Regina, a DE Sporttudományi Koordinációs Intézet ügyvivő-szakértőjének munkáját, valamint Elek Ilona emlékéremmel ismerték el Biró Imre, a DESKI munkatársának szakmai tevékenységét.

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség az év egyetemi sportolójának választotta Bodonyi Dóra olimpiai bajnok kajakozót, aki a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának kereskedelem és marketing alapszakos hallgatója. Ugyancsak az év egyetemi sportolója címet vehette át Senánszky Petra búvárúszó, a Debreceni Egyetem sport- és rekreációszervezés szakos hallgatója.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az eseményen kiemelte: a sport a legnehezebb helyzetben is hitet adhat az embernek. Hangsúlyozta azt is, hogy Magyarország kivette a részét a nagyszabású sportesemények megrendezéséből, ahogyan bőven jutottak sikerek az egyetemista sportolóknak is.

Merkely Béla, a MEFS alelnöke beszédében megjegyezte, hogy az élsportoló egyetemisták sok lemondással, és kitartó edzésmunkával érték el eredményeiket.  Mint elmondta: a sikerekhez alázat, kiváló edzői háttér és támogatás is kell, mindez a magyar élsportban megvan.

A díjakat november 25-én, a hatályban lévő járványügyi intézkedések betartásával adták át a Testnevelési Egyetemen. A díjazottak teljes listája az alábbi linken érhető el.

Sajtóiroda