Gólyatábor legekkel

Jubileumát ünnepli az ország legnagyobb gólyatábora, mely idén jelentkezési rekordot is döntött 2800 fős résztvevői számával.

Sikeresen elindult a 10. DEHÖK Gólyatábor az Egyetem téri campuson. A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata most is az ország legnagyobb gólyatáborát szervezte meg két turnusban augusztus 29. és szeptember 5. között.

Az idei év egyik fontos fordulópontja, hogy a jubileumot már az egyetem mind a 14 kara közösen ünnepli meg. Az első héten tíz kar hallgatói – a jogászok, óvónők, mérnökök, természettudósok, zenészek, valamint az orvos- és egészségtudományi képzéseken tanuló diákok – vesznek részt a négynapos táborban. Majd a bölcsészek, informatikusok, gazdászok és agráros gólyák veszik birtokba a tábor területét.


A Debreceni Egyetem rektora szerint a gólyatábor az év egyik legfontosabb hallgatói rendezvénye, melyre az intézmény vezetése és oktatói és készülnek.

- Az elmúlt évek tapasztalatai alapján látszik, hogy nagyon komoly teljesítmény van a felvett diákok mögött. A gólyatáborban szerencsére az is látszik, hogy a felvett hallgatók komoly teljesítménye azért nem jár azzal, hogy az egészséges komolytalanságukat elveszítsék. Remélem, hogy a gólyatábor eseményei kapcsán a rektori vezetés is és a hallgatók is együtt tudják élvezni a komolytalanságot, ami bennük megmaradt. Ezért igyekszünk a jubileum kapcsán néhány professzor társammal egy meglepetésszerű csapást mérni a hallhallgatóság érzelem és gondolatvilágára szeptember 1-jén este - fogalmazott Szilvássy Zoltán az esemény keddi sajtótájékoztatóján.

A két turnus alatt egy közel 500 fős kiszolgáló, segítő, technikai, orvosi ügyeletért és biztonságért felelős személyzet is dolgozik.

- Azt látjuk, hogy a Debreceni Egyetem gólyatábora sokkal hatékonyabb, mint hasonló rendezvények. Könnyebb az oktatóknak is megjelenni a táborban és már ilyenkor kapcsolatba kerülni a hallgatókkal. Az első napi táborbejárást követően látható volt, hogy a gólyák is jól érzik magukat, sőt a csapatépítés mellett már lázasan készültek a hagyományteremtő céllal szeptember 28-án a Nagyerdei Stadionba szervezett yoUDay-re is egy flash mobbal – jelentette be Bács Zoltán kancellár.

A minden tekintetben egyedülálló rendezvény programjai között a beiratkozás, szakos tájékoztatók, nyelvi szintfelmérők, campus bejárások mellett éjszakai- és élményfürdőzés, sport programok, csapatépítő feladatok, kirándulás, koncertek és fináléként borkóstolóval egybekötött tűzijáték is szerepel. Az égi látványosság két alkalommal, szeptember 1-jén és 8-án lesz látható este 9 órától az Egyetem téren.

- Örülünk annak, hogy a jubileumi DEHÖK Gólyatáborban mind a 14 kar közösen ünnepel, úgy, hogy idén minden rekordot megdöntöttünk. A hagyományos és jól bevált programok mellett a jubileum kapcsán minden este egy különleges gólyatábori installáció, éjszakai terület-, épület- és sátor fényfestéssel várjuk a gólyákat – emelte ki Bognár István Ádám, a DEHÖK elnöke.

Az elmúlt évek negatív, más felsőoktatási intézményekben történt atrocitásai kapcsán a szervezők igyekeznek a prevenció jegyében eljárni, így az idei évben a DEMEK egy külön információs sátrat is üzemeltet minden nap 18-24 óra között. Emellett egy lelkisegély forró drót is működik a tábor teljes időtartama alatt, ha valakinek segítségre lenne szüksége, telefonon hívhatja a szakembereket.

A gólyáknak az elmúlt évekhez hasonlósan most is lehetőségük volt a DEHÖK és a SZÖSZ Egyesület tanszergyűjtő kampányához csatlakozni. Az összegyűlt tanszerekből hátrányos helyzetű gyermekeknek készítenek iskolakezdő csomagokat.. A tábort tovább színesíti az „Üzenj Haza” videó sorozat, melyben szüleiknek, barátaiknak tudnak üzenni haza a gólyák, akiket egy gólyatábori applikáció is segít a tájékozódásban.

DEHDK PR és Sajtóiroda- SZB