Értékközpontú, gyakorlatalapú tanárképzés

A Debreceni Egyetem nyolc karon, osztatlan és rövid ciklusú közismereti, szakmai, valamint művészeti területen kínál tanárképzéseket az intézménybe felvételiző leendő pedagógusoknak. A tanárképzés a DE alapítása óta szerepel az egyetem oktatási kínálatában, és ma már szinte minden szakpárosításban elérhető a hallgatók számára.

Kiemelkedő szerepet tölt be a Debreceni Egyetem képzési portfóliójában a pedagógusképzés. A Debreceni Egyetem legtöbb karán elérhetőek különféle tanári szakpárok, ezeken összesen ezerkétszáznál is többen végzik tanulmányaikat. Az osztatlan tanárképzésben csaknem kilencszázan, rövidciklusú tanárképzésben mintegy kétszázan, szakmai tanárszakon pedig több mint százötvenen tanulnak.

- Az osztatlan, valamint a rövid ciklusú tanárképzés négy karon: a Bölcsészettudományi Karon, a Természettudományi és Technológiai Karon, az Informatikai Karon és a Zeneművészeti Karon érhető el. Ez utóbbi a közismerti énekzene tanár szak mellett művésztanár képzéseket is hirdet. A szakmai tanárszakokat az Egészségtudományi Kar, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, a Gazdaságtudományi Kar és a Műszaki Kar indítja. Jelentkezni ugyanazokra a képzésekre lehet, mint tavaly, viszont tervezzük, hogy hamarosan más szakokkal párban a spanyol tanárszakot is meghirdetjük. Fontos kiemelni, hogy a Debreceni Hittudományi Egyetemmel együttműködésben történelem-hittanár, vagy magyar-hittanár szakpárban is képzünk  hallgatókat - sorolta Forisek Péter, a Debreceni Egyetem Pedagógusképző Központjának főigazgatója.

A rövidciklusú tanárképzéseket a DE azoknak ajánlja, akik a már meglévő tanári képzettség mellé egy másikat is szereznének, illetve azoknak, akiknek nincs tanári végzettségük; ők elsősorban pedagógiai-pszichológiai modult tanulnak és iskolai szakmai gyakorlatokon vesznek részt.

Forisek Péter szerint a pedagógus életpálya biztos befektetés a jövőbe, a tanári hivatás választásával ugyanis a leendő pedagógusok amellett, hogy az alap és középfokú oktatási intézményekben vállalhatnak majd munkát, megfelelő nyelvismeret birtokában versenyképesebbek lehetnek a munkaerőpiacon. Ugyanakkor a béremelés és a tanári életpályamodell már a kezdő tanárokat is kiemelten támogatja.

- A tanárképzéseink olyan magas minőségű szakmai ismereteket kínálnak, hogy a megszerzett tudás birtokában nem csak pedagógusként, hanem az élet más területein is könnyen elhelyezkedhetnek az egyetemen tanári diplomát szerzett hallgatók. A Debreceni Egyetem a tanárképzés szempontjából is a régió legnagyobb oktatási intézménye. Összesen 21 osztatlan tanárképzési szakot kínálunk mindenféle párosításban. A DE Nevelés- és Művelődéstudományi Intézetében végzett kutatások alapos szakmai, módszertani hátteret adnak, a gyakorlóiskoláink, az ott dolgozó szakembereink pedig az ország legjobbjai közé tartoznak – emelte ki a főigazgató.

A képzésben folyamatosan lehetőség van a gyakorlati tapasztalatszerzésre köszönhetően annak, hogy a Debreceni Egyetem gazdag és nagy hatékonysággal működő partnerintézményi hálózattal rendelkezik a tanárjelöltek gyakorlati képzésének segítésére. A DE összeségében 2 gyakorlóiskolával, 73 partneriskolával és 6 partnerintézménnyel, valamint 7 képzési székhelyen, illetve 29 székhelyen kívüli bázisiskolával ápol szoros szakmai kapcsolatot. 

- A DE közösen az Egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemmel és a Nyíregyházi Egyetemmel tavaly új típusú, értékközpontú és gyakorlatorientált osztatlan tanárképzést indított el. Az új tantervet úgy építettük fel, hogy mindaz, ami megjelenik az alap- és középfokú oktatási intézmények tantervében, az a tanárképzésnél központi szerepet kapjon, és ehhez még a tudományos életpályát segítő többletet is adunk. A tanárszakosok már az első évük első félévében gyakorlatokon vesznek részt, a pályaismereti, pályaszocializációs tapasztalatok megszerzése érdekében mindenféle iskolatípussal személyesen ismerkedhetnek meg.  Külön figyelmet kap a gyakorlatok során az, hogy a hallgatók hátrányos helyzetű gyerekekkel is kapcsolatba kerüljenek, valamint a tehetséggondozás módszertanát is elsajátítsák – tette hozzá a főigazgató.

A DE Tanárképzési Központ részt vesz a Tanítsunk Magyarországért mentorprogramban is, amelynek keretében a hallgatók már diákéveik alatt tapasztalatot szerezhetnek a mentorálásból a hátrányos településeken élő 7-8. osztályos fiatalok tanulmányi munkájának támogatásával.

Sajtóközpont - BZ