Kézmosással a megelőzésért

Influenzajárvány van Magyarországon, és világszerte terjed az új koronavírus. A betegségek elkerülése érdekében sokat tehetünk az alapvető higiénés szabályok betartásával. Különösen fontos a gyakori, helyes kézmosás – hangsúlyozzák a Debreceni Egyetem szakemberei.

A rendszeres kézmosás mellett lényeges, hogy ezt helyesen tegyük. A vízzel benedvesített kézre folyékony szappant adagolunk, összedörzsöljük a tenyerünket. Kiemelt figyelmet kell fordítani a kézhát, az ujjak közötti területek, az ujjbegyek, a hüvelykujjak és a csuklók tisztítására, majd a kezek alapos megszárítására – mondta Tóthné Tóth Tünde, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kórházhigiénés Osztályának közegészségügyi és járványügyi felügyelője.

A szakemberek szerint a folyékony szappanos kézmosás jelentősen csökkenti nem csak az influenzával, hanem az egyéb kórokozókkal való fertőzés esélyét is. Járványos időszakban a kézmosás mellett ajánlott a kezek fertőtlenítése is.

- Járvány idején, vagy ha betegek vannak a környezetünkben, a családban, otthon is használhatunk fertőtlenítő hatású folyékony szappant vagy alkoholos kézfertőtlenítő szert, főleg tömegközlekedési eszköz használata után. A fertőtlenítéssel azonban nem szabad túlzásba esni, gyerekeknél pedig egyáltalán nem ajánlott, esetükben a helyes kézmosás elsajátítására törekedjünk – emelte ki Orosz Nikolett közegészségügyi és járványügyi felügyelő (DE KK Kórházhigiénés Osztály).

A szakemberek felhívják a figyelmet arra is, hogy fontos a gyakran használt tárgyak, a sok ember által érintett felületek (például: ajtókilincs, asztal, számítógép billentyűzet, telefon, távirányító, villanykapcsoló) rendszeres tisztítása.

Járványos időszakban javasolt, hogy aki influenzaszerű tüneteket észlel magán, lehetőség szerint maradjon otthon, ne menjen közösségbe, ezzel is csökkentve a járvány terjedésének kockázatát.

Sajtóiroda