Sikeres nők sikerük titkáról

A nők helyzetéről, karrierlehetőségeiről, a munka és a magánélet egyensúlyáról esett szó a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Vezetés- és Szervezéstudományi Intézetének kanapébeszélgetésén, amelyen három sikeres debreceni cégvezetőnő szerepelt.

Minden sikeres férfi mögött áll egy nő – tartja a mondás. De mi a helyzet akkor, ha a nő sikeres? Milyen kihívásokkal néznek szembe a sikeres nők szakmai pályafutásuk során? Miként lehet megteremteni a munka és a magánélet egyensúlyát? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keresték a választ a NŐ a siker! című a GTK Fényház nagytermében tartott szerdai kanapébeszélgetésen, ahol a gazdasági életben sikeresnek számító három debreceni nővel beszélgetett Dajnoki Krisztina, a DE GTK Vezetés- és Szervezéstudományi Intézet igazgatója. 

Dajnoki Krisztina szerint a hazai munkaerőpiacon a nők még ma is hátrányos helyzetben vannak. A munkáltatók jelentős része szívesebben vesz fel férfit, mint nőt. Ma is jóval kevesebb női vezető dolgozik, mint férfi, ráadásul a nők fizetése többnyire alacsonyabb, mint férfi kollégáiké. 

A GTK alap- és mesterszakos hallgatóiból, HR igazgatókból, cégvezetőkből álló közönség előtt Kocsik-Marossy Virág, a tíz önkormányzati céget tömörítő Debreceni Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója úgy vélte sikerében egyebek mellett jelentős szerepe van nyelvtudásának és a különböző multi cégeknél szerzett tapasztalatainak. Elmondta: az önkormányzatoknál egyre elfogadottabbak a női vezetők. Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy kötelezővé tenné-e a gazdaságban a nő kvótát, nemmel válaszolt. Fontosnak nevezte, hogy a női vezetők tudatosan szánjanak időt a családjukra.

– Üzleti partnereink körében soha nem tapasztaltam, hogy hátrányosan megkülönböztettek volna, amiért én nő vagyok – jelentette ki Nagy Mónika, a 106 főt foglalkoztató MST Engineering Kft. vezérigazgatója. Ugyanakkor arról is beszámolt, két gyermeke kiskorában kénytelen volt hozzászokni ahhoz, hogy nem tudtak mindig édesanyjukhoz rohanni, és néha csak este nyolckor ért haza a munkából. Sokáig éjszaka végezte a házimunkákat, de ez ma már nincs így, sikerül jobban beosztania az idejét és a férje is sokat segít. 
 

Szüle Mária, a BMW Group debreceni HR menedzsment vezetője elmondta, hogy a hétköznapi munkahelyi problémák megoldásában jelentős mértékben támaszkodik a fegyelemre és a humorra, de időnként a külső segítséget is el kell fogadni. A pályaválasztás előtt álló lányoknak azt ajánlotta, hogy tanuljanak minél több idegen nyelvet és kezdő munkavállóként is merjenek bátran kommunikálni, mutassák meg milyen sok tudással felvértezve kerültek ki a felsőoktatásból. 

  
Sajtóiroda - OCs