Egyetlen tanévben sem tettek még annyian sikeres záróvizsgát a DE Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán, mint ezúttal. Csaknem hatszáz, alap- és mesterszakon, valamint szakirányú továbbképzésen végzett hallgató öltözött talárba hétfőn - közöttük a gyermekkultúra mester szakos hallgatók első végzős évfolyama és a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen kihelyezett szociálpedagógia szakos hallgatók -, hogy átvegyék diplomájukat a Debreceni Egyetem Díszudvarán rendezett délelőtti és délutáni ünnepségen.
- A DE GYGYK küldetése az, hogy olyan értelmiségieket képezzen, akik képesek alkalmazkodni a változó kihívásokhoz, ugyanakkor szilárd értékek mentén végezzék munkájukat. A pedagógus hivatás különleges küldetés, egy olyan szolgálat, aminek az eredményei generációk életére gyakorolnak hatást. Legyenek büszkék arra, hogy olyan hivatást választottak, amely a jövőt építi, és hozzájárul egy befogadóbb, igazságosabb és együttérzőbb társadalom formálásához – hangsúlyozta köszöntő beszédében Gortka-Rákó Erzsébet dékán.
Az ünnepi eseményen díszoklevéllel tisztelegtek azon pedagógusok előtt, akik 50, 60, valamint 70 éve végeztek a karon és hivatásuknak szentelték életük aktív évtizedeit. Idén 4 rubin, 2 gyémánt és 22 arany díszoklevél-igénylés érkezett a karra, melyek közül 15 jubileumi diplomát vettek át személyesen az egykori hallgatók életpályájuk és közmegbecsülésük elismeréseként.
- Az önök pályája nemcsak egy hosszú szakmai út, hanem egy egész életet átölelő hivatás és példaértékű életmű, hiszen munkásságukkal önök rakták le a kar regionális vezető szerepének alapjait. Megtiszteltetés számunkra, hogy köszönthetjük önöket, akik példaként állnak itt a most végzett fiatal pedagógusok előtt – szólt az egykori hallgatókhoz a dékán.
Az oklevélátadók után kari és hallgatói kitüntetéseket is átadtak.
Sajtóközpont-TB