Kosárlabda
Fordulatos mérkőzést hozott a DEAC és a Falco összecsapása az NB I. A 18. fordulójában az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban szombaton. A rendes játékidőben mindkét gárda vezetett már tíz ponttal is, de a győztes kilétére végül a ráadásban derült fény, ahol a jobban koncentráló hazaiak nyertek 90-84 arányban.
- Régóta érzem, hogy képesek vagyunk ilyen szinten kosárlabdázni, ezt most be is bizonyítottuk. A mérkőzés elejétől tapadtunk a Falcóra, sokáig vezettünk is, de mínusz tíznél sem estünk össze. A rendes játékidő végén akár el is dönthettük volna a csatát, de nem tudom hibáztatni a fiúkat az itt elkövetett hibákért. A szombathelyieknek jelentősebb rutinja van az éles végjátékok lejátszásában, ám ennek ellenére is felülkerekedtünk – értékelt Pethő Ákos vezetőedző.
Röplabda
A DEAC női röplabdacsapata vasárnap az Egert fogadta a középszakasz első fordulójában az NB II Keleti csoportjának felsőházában. Kuszkó Zsolt tanítványai végig kézben tartották a találkozót és megérdemelt, 3:0-s sikert arattak végül.
Futsal
Nem adott esélyt arra a DEAC női futsalcsapata szombaton a DESOK-ban, hogy megszakadjon az Újpest november eleje óta tartó nyeretlenségi sorozata az NB I-ben. Már a szünetben 3-0-ra vezettek a debreceniek, akik magabiztos, 4-1-es diadallal zárták le az összecsapást.
- Az első félidővel maradéktalanul elégedett lehettem, jó volt a helyzetkialakításunk, gólokat szereztünk, valamint a védekezésünk is rendben volt, nem engedtünk komolyabb lehetőségeket az ellenfélnek. A második játékrészben a letámadás ellen sokszor nem hoztunk jó döntést és védekezésben is akadtak elcsúszások. Azon kell még dolgoznunk, hogy a jó teljesítményt végig fenn tudjuk tartani a meccseken – összegzett Quirikó Vivien vezetőedző.
Kézilabda
A Szeged tehetségeinek otthonában vizitáltak a DEAC kézilabdázói vasárnap. A szünet előtti periódust megnyomták Mándi Norbert tanítványai, ennek köszönhetően az első félidőben 16-12-re vezettek. Az OTP Bank-Pick Szeged U21-es gárdája azonban váltani tudott a szünet után, aminek révén 31-28-ra be is húzta az NB I/B 15. fordulójában rendezett találkozót.