A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara (DE GTK) 9 alap- és 18 mesterszakkal – köztük idén először a zenei menedzser, valamint az egészségügyi közgazdász szakkal -, illetve 4 felsőoktatási szakképzéssel várja azokat a pályaválasztás előtt álló fiatalokat, akik érdeklődnek a gazdaság, a menedzsment, a pénzügyek iránt, és szeretnének szakmailag felkészülni a dinamikus, akár a nemzetközi üzleti környezetben való boldogulásra is.
- Nálunk mindenki megtalálja a számítását, akit vonz a gazdaság működése, a pénzügyek, a vállalatirányítás, vagy a marketing, aki érdeklődik az egészséges életmód, a sport, a közösségi programok és az emberi kapcsolatok fejlesztése iránt, aki vezetői pozícióra, vállalkozói pályára készül, aki nemcsak hazai, hanem globális szinten is szeretne érvényesülni, és érdeklik a nemzetközi üzleti lehetőségek, a multinacionális vállalatoknál folytatott munka, vagy éppen saját vállalkozást szeretne indítani – sorolta Fenyves Veronika dékán.
A Gazdaságtudományi Kar évek óta a Debreceni Egyetem egyik legnépszerűbb és legnépesebb kara. Nem véletlenül.
- Képzési rendszerünk modern pedagógiai módszereken alapul, amelyek a gyakorlati tudásmegszerzésére is nagy hangsúlyt fektetnek, segítve ezzel a hallgatókat a valós üzleti problémák megoldásában. Az üzleti szimulációk, esettanulmányok, gyakornoki programok, mesterképzésben a duális képzések-, és a cégekkel való szoros együttműködés lehetőséget adnak arra, hogy a hallgatók már a tanulmányaik alatt olyan készségeket sajátítsanak el, amelyek a munkaerőpiacon való sikeres érvényesüléshez elengedhetetlenek. A kar oktatói között számos szakember és kutató található, akik nemcsak tudományos területükön, hanem a gazdasági életben is aktívak. Szakmai, gyakorlati tapasztalataik és kapcsolataik jelentősen emelik az oktatás minőségét – hangsúlyozta a kar vezetője.
A DE GTK szoros együttműködésben áll helyi és nemzetközi vállalatokkal, valamint széleskörű nemzetközi kapcsolatokat ápol külföldi egyetemekkel, ami lehetőséget nyújt a hallgatóknak tanulmányi utak, gyakornoki helyek, programok, valamint későbbi munkalehetőségek megszerzésére hazánkban és világszerte egyaránt. Az ilyen kapcsolatok segítenek abban, hogy a diákok globálisan is versenyképesek legyenek.
A karon kiemelt jelentősége van a tehetséggondozásnak is. Sőt, igazi multikulturális környezet, hiszen angol nyelvű képzésein több mint félezer hallgató van folyamatosan jelen a világ minden részéből.
A Debreceni Egyetem jól felszerelt infrastruktúrával – tantermekkel, számítástechnikai eszközökkel és egyéb modern oktatási eszközökkel, közösségi terekkel, sportolási és szórakozási lehetőségekkel – rendelkezik, nagyban segítve a tanulást és a kutatást.
A DE GTK volt hallgatói pedig aktív alumni közösséget alkotnak, amely lehetőséget ad végzetteknek arra, hogy hosszú távon is kapcsolatban maradjanak egymással, és támogassák egymást a karrierjükben.
A Gazdaságtudományi Kar képzéseiről és hallgatói életéről további részletes információk ezen a linken érhetők el: https://econ.unideb.hu/felveteli/
Sajtóközpont-TB
Modern, gyakorlatias oktatás, elismert oktatói gárda, interdiszciplináris képzési paletta, erős vállalati és nemzetközi kapcsolatrendszer, kiváló infrastrukturális háttér, támogató alumni közösség - a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán minden adott ahhoz, hogy felejthetetlenül töltsd egyetemi éveid és biztos jövőre számíthass. Már csak te hiányzol! Jelentkezz a DE GTK-ra!