Két meccs pénteken, kettő szombaton

Pénteken lép pályára a Debreceni Egyetem férfi futsal- és kézilabdacsapata. Másnap a női futsalosoké és a labdarúgóké a főszerep.

Futsal
Négy fordulót követően még nyeretlen a DEAC férfi futsalcsapata az NB I-ben. A rossz sorozat péntek este a Nyíregyháza ellen szakadhat meg, a találkozó 18:30-kor kezdődik a DESOK-ban.

- Kiélezett mérkőzésre számítok, de reményeim szerint a szurkolóink támogatásának köszönhetően végre összejön az első győzelem. Még nem nyertünk ebben az idényben, ettől függetlenül a játékunkkal nincs különösebb probléma. Megvannak a helyzeteink, de ezeket nem tudjuk értékesíteni. Pontosabbnak kell lennünk a befejezéseknél, ha ez összejön, akkor reális esélyünk lehet a három pont begyűjtésére – hangsúlyozta a DEAC kapusa, Nyerges András.

A fiúk után egy nappal, szombaton 14 órakor a lányok is bajnokit játszanak, ugyancsak a DESOK-ban. Üveges Katalinék ellenfele az Újpest lesz az NB I 1. fordulójában.

Labdarúgás
Jól szerepel a labdarúgó NB III Észak-keleti csoportjában a DEAC labdarúgócsapata, a harmadik helyen áll hat fordulót követően. Urbin Péter vezetőedző gárdája szombaton lép pályára a pontvadászatban, 16 órától a Sényő-Carnifex FC vendége lesz.

Kézilabda
A DEAC férfi kézilabdacsapata a Kecskemét elleni győztes nyitány után pénteken 18 órától a Cegléd otthonában vizitál. Az előző idényben még az NB I-ben szerepeltek a Pest vármegyeiek, akik beragadtak a rajtnál, az első fordulóban Szegeden 30-25-ös vereségbe futottak bele.

- A ceglédieknél történtek változások a nyáron, ez pedig érződött az előző heti teljesítményükön, még nem álltak össze. Mi is szeretnénk meglepni őket, bízunk benne, hogy összejön a pontszerzés. Ellenfelünknél akadnak rutinos kulcsemberek, elég csak Juhász Károlyra vagy Pásztor Ákosra gondolni. Amennyiben őket sikerül semlegesítenünk, akkor nagyobb esélyünk nyílik egy szép eredmény elérésére. Ahhoz, hogy sikerüljön a bravúr, nálunk gyakorlatilag mindenkitől kiugró teljesítményre lesz szükség – nyilatkozta a DEAC kézilabdacsapatának másodedzője, Mándi Krisztián.