DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL XXV. ÉVF. 1. SZÁM | 2024. január 11.

DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL

XXV. ÉVF. 1. SZÁM | 2024. január 11.

HÍREK
A legszélesebb képzési kínálat az országban

Összesen 71 alapképzési, 85 mester-, 6 osztatlan és 26 tanárszakot kínál a 2024-es általános felvételi eljárásban a DE. A képzéseket és a felvételi eljárás változásait ismertető sajtótájékoztatón elhangzott, hogy ebben az évben is több új szakot jelölhetnek meg a leendő egyetemisták, az online jelentkezés határideje február 15-e.

90 éves a DE díszpolgára, Rudolf Schuster

Január 4-én ünnepelte 90. születésnapját Szlovákia korábbi köztársasági elnöke, Rudolf Schuster. A politikusnak – aki meghatározó szerepet játszott a szlovák-magyar kapcsolatok elmélyítésében – 2016-ban adományozta a Debreceni Egyetem egyik legrangosabb elismerését, a Civis Honoris Causa díjat.

Vezetői kinevezések az orvoskaron

A következő négy évben is Balla József professzor irányítja a Belgyógyászati Intézetet és a Nephrológiai Tanszéket, Illés Árpád professzor pedig a Hematológiai Tanszéket. Az intézetigazgatói és tanszékvezetői megbízásokat Mátyus László dékán adta át az Általános Orvostudományi Karon tartott ünnepségen.

Folytatódik a példaértékű összefogás

Újabb három évvel meghosszabbították a DE Természettudományi és Technológiai Kara, valamint a MOL Petrolkémia Zrt. közötti együttműködést. A Tiszaújvárosban aláírt megállapodás értelmében 2024-től a duális képzést a vegyészmérnök mesterszak mellett a villamosmérnök alapképzésre is kiterjesztik.

Megtalálták a szellőztetés leghatásosabb módját

A DE kutatói szerint az irodák téli szellőztetésére a legjobb módszer, ha gépek segítségével engedünk be friss levegőt célzottan oda, ahol az a legjobban hasznosul. A Műszaki Karon született kutatási eredményeket az Energy című nemzetközi folyóiratban publikálták és az egyetemet fenntartó alapítvány Publikációs Díjjal ismerte el.


PROGRAMAJÁNLÓ

GTK-diplomaosztó

A Gazdaságtudományi Kar végzős hallgatói január 12-én, pénteken 10, 13 és 16 órától vehetik át diplomájukat a Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvarán. A Debreceni Egyetem Multimédia és E-learning Technikai Központja az oklevélátadó ünnepségeket élőben közvetíti. Részletek.

Nyílt nap a Sporttudományi Koordinációs Intézetben

A Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézete Nyílt Napot szervez a testnevelő tanár- és gyógytestnevelő tanár-, illetve az edző (BSc)- szakedző szakok iránt érdeklődők számára. A nyílt napon a látogatók megismerkedhetnek a választható szakokon folyó képzéssel és az intézmény egyedülálló sportlétesítményeivel. Részletek.

ÁJK-diplomaosztó

Az Állam- és Jogtudományi Kar téli diplomaosztó ünnepségét január 19-én, pénteken 10 órakor rendezik meg a Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvarán. A diplomaosztót élőben közvetíti a Debreceni Egyetem Multimédia és E-learning Technikai Központja. Részletek.

DExpo Szolnok

A Szolnok Campuson (Szolnok, Tiszaliget sétány) is megrendezi beiskolázási rendezvényét, a DExpót a Debreceni Egyetem. Január 17-én, szerdán a felvételi előtt álló diákok, szüleik és a pedagógusok minden információt megkaphatnak a Debreceni Egyetemről. Részletek.

Világjáró Klub fotókiállítása

A Debreceni Egyetem Közművelődési Titkárság, Kulturális és Szervezési Iroda rendezésében látható a Világjáró Klub idei fotókiállítása az Élettudományi Galériában (Debrecen, Egyetem tér 1.). A tárlat 2024. január 26-ig látogatható. Részletek.

Tárlat az Elméleti Galériában

Bíró Lajos és Biró Eszter festőművészek műveiből nyílt kiállítás az Elméleti Galériában (Debrecen, Nagyerdei krt. 98.). A tárlat 2024. január 26-ig látogatható. Részletek.

Határok, élek fotókiállítás

Bodorkos Diána elsőéves mesterszakos építészhallgató kortárs portugál épületeket ábrázoló fotóiból nyílt kiállítás a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár Műszaki Könyvtárában (4028 Debrecen, Ótemető u. 2-4.). A kiállítás január 31-ig látogatható a könyvtár nyitvatartási idejében. Részletek.

Jóllétet támogató könyvválogatás a DEENK-ben

Különleges könyvválogatás várja a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár látogatóit. A könyvtár munkatársai az egészséges életmód, a mozgás, a rendezett környezet, a lelki egyensúly és az időmenedzsment témakörökben állítottak össze egy huszonöt kötetből álló válogatást, melyet a Főépületben található Bölcsészettudományi Könyvtárban érhetnek el február középig az olvasók.


KÉPGALÉRIÁK

Új alap- és mesterszakokat hirdetett a Debreceni Egyetem

Izraeli delegáció látogatott az Általános Orvostudományi Karra


FELHÍVÁSOK, TÁJÉKOZTATÓK

Nyílt nap a Debreceni Egyetem alapítványi óvodájában

A Nagyerdei Villa Óvoda nevelési rendszerét és a pedagógusokat is megismerhetik a szülők január 16-án, kedden az intézmény nyílt napján, a Bessenyei utcai villában. Az eseményen résztvevők bepillantást nyerhetnek az intézmény hétköznapjaiba is. Részletek.

Jelentkezés a Debreceni Egyetem Óvodájába

Várja a leendő kiscsoportos gyermekek jelentkezését a Debreceni Egyetem Óvodája a 2024/2025-ös nevelési évre. A jelentkezési lap már letölthető az intézmény honlapjáról. A dokumentumok beadásának határideje: 2024. január 31. Részletek.

Rendszerfrissítés a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumában

A tervezett, éves rendszerfrissítés miatt január 12-től január 15-ig nem lehet elérni a Debreceni Egyetem elektronikus Archívumát. A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár a frissítéssel az elektronikus tartalmak használatát szeretné még könnyebbé tenni. Részletek.

IV. egy sima – egy fordított

A DESzínház (Debreceni Egyetemi Színház) műfordítói pályázatot hirdet bármely európai nyelvből, szabadon választott kortárs (az utóbbi harminc évben megjelent) dráma szöveg (részlet) fordítására. A pályaműveket 2024. március 1-ig lehet benyújtani. Részletek

UDEal és stUDinnovate, jelentkezz most!

Újra megnyílik a jelentkezés a UDeal programra, ahol a hallgatók csapatmunkában, gyakorlati feladatokon keresztül szerzik meg a vállalkozások indításához szükséges ismereteket. A több szemeszteren átívelő program felkészít a saját vállalkozás elindítására. Részletek.

Új UniPass-kártyás együttműködő partnerek: D-Trend Öltönyház, D’Royce Öltönyház

Egyedi, méretre készült öltönyök, ingek, bőrövek, pénztárcák, nyakkendők és öltönycipők széles választékával várja a D-Trend debreceni és budapesti üzletében az UniPass-kártyabirtokosokat, akik a hét minden napján 10 százalék kedvezményt vehetnek igénybe. Elfogadóhelyek.

Forgalmirend-változás az Egyetem téren

A Kémia Épület belső felújítási munkálatai miatt továbbra is érvényes a megváltozott forgalmi rend az épület mögötti területen. Részletek.


Sport

Jégkorong

Erdélybe látogat a DEAC a jégkorong Erste Liga alapszakaszában. A túra nyitányaként január 11-én, csütörtökön 17:30-kor a Gergyói HK otthonában lép pályára csapatunk. Egy nappal később, ugyancsak este fél hatkor brassói meccs következik a fekete-fehérek számára a helyi Corona ellen, majd január 14-én, vasárnap 17:30-kor a Csíkszereda otthonában korcsolyáznak jégre a DEAC játékosai.

Kosárlabda

Hazai környezetben száll harcba az újabb bajnoki pontokért a DEAC élvonalbeli férfi kosárlabdacsapata. Az egyetemisták január 13-án, szombaton 18 órakor a Szolnok együttesét fogadják az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.

Futsal

A 19. fordulót rendezik meg a férfi NB I-ben, amelyben a DEAC idegenben küzd meg ellenfelével. Az 1. Futsal Club Veszprém elleni csata január 15-én, hétfőn 18:30-kor kezdődik a Március 15. úti Sportcsarnokban. A lányok még csak a 13. fordulóhoz érkeztek el, és ugyancsak vendégként szerepelnek az élvonal következő körében. Január 13-án, szombaton a 2F-Bau Tolna-Mözs alakulatához látogatnak, a meccs 16 órakor kezdődik.

Röplabda

A férfi NB I Extraliga alapszakaszában vitézkedő Debreceni EAC röplabdacsapata is játszik a hétvégén. A mieink január 12-én, pénteken 19:30-kor a DKSE vendégei lesznek a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Január 14-én, vasárnap 18 órakor van jelenése az NB II Kelet csoportban szereplő női együttesünknek: a hajdúsági hölgyeket a Salgótarjáni BTC fogadja.


RÓLUNK ÍRTÁK

Felvételi 2024: így számolják a pontokat a Debreceni Egyetemen (eduline.hu)

2024-ben változik a felvételi pontszámítás: a pontokat a korábbi években és idén is 500 pontos rendszerben számítják. Részletek.

Az országban először: környezeti ellenőrző rendszer Debrecenben (magyarnemzet.hu)

Debrecennek mindig is szívügye volt és maradt is a környezetvédelem. Nem véletlen, hogy 1939-ben a Nagyerdőt először az országban természetvédelmi területté minősítették, s hogy a Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1977-ben az országban elsőként alakult ökológiai tanszék, Jakucs Pál akadémikus vezetésével. Idén pedig az országban először alakítanak ki környezeti ellenőrző rendszert, amely a Debreceni Egyetem ökológiai szakembereinek segítségével adatokat szolgáltat társadalmi és vállalkozási szervezeteknek, továbbá minden érdeklődő állampolgárnak. Részletek.

A táplálkozás hatása a rák kialakulására (National Geographic)

A táplálkozás és a tumorok kialakulásának kockázata közötti kapcsolatot vizsgálták az állatvilágban a Debreceni Egyetem munkatársainak közreműködésével. A hidrákon és zebrahalakon végzett kísérletek kimutatták: az étrend korlátozása megakadályozta vagy lassította a rák kialakulását - olvasható az unideb.hu oldalán. Részletek.

Tökéletes esettanulmánya a magyar mezőgazdaságnak (agraragazat.hu)

A fejlesztés szakmai-tudományos partnere a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszer-tudományi és Környezetgazdálkodási Karának Élelmiszer-technológiai Intézete. Részletek.

A Debreceni Egyetem kutatói megtalálták a szellőztetés leghatásosabb módját (pannondoktor.hu)

A Debreceni Egyetem kutatói szerint az irodák téli szellőztetésére a legjobb módszer, ha gépek segítségével engedünk be friss levegőt célzottan oda, ahol az a legjobban hasznosul. A Műszaki Karon született kutatási eredményeket összefoglaló tudományos cikket a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs Díjjal ismerte el. Részletek.


A Debreceni Egyetem Hírlevele XXV. évf. 1. szám | 2024. január 11.

A hírlevelet a Debreceni Egyetem minden dolgozója megkapja. Amennyiben le szeretne róla iratkozni, kattintson ide. Lapzárta minden szerdán 12 órakor. Felelős kiadó: Debreceni Egyetem M. Tóth Ildikó Sajtóközpont.

Események

Interaktív programokkal, kiállításokkal, tudomány népszerűsítő előadásokkal várja az érdeklődőket a Növények napja rendezvénysorozatra a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara.

A Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programja és a a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet jótékonysági gardróbvásárt szervez.

A Debreceni Egyetemen zajló űrkutatási projekteket és a DE SPACE programot ismerhetik meg az érdeklődők a DE Tudományos Igazgatóság által szervezett workshopon.