DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉLXXII. ÉVF. 41. SZÁM | 2021. OKTÓBER 21. |
HÍREK | |
THE Emerging Economies: top 200-ban a DE
Továbbra is a legjobb 200 intézmény között van a Debreceni Egyetem a Times Higher Education feltörekvő gazdaságok felsőoktatási intézményeit vizsgáló rangsorán. A DE négy helyet javítva a tavalyi eredményéhez képest – a 191. pozíciót szerezte meg. Az idei listához 50 ország mintegy 700 egyetemét vizsgálták. |
|
50 éves a GYGYK
Fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepli az egyetem hajdúböszörményi Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara. A jubileum alkalmából rendezett ünnepség keretében domborművet avattak az intézményalapító Kovács György főigazgató tiszteletére, valamit időkapszulát helyeztek el a kar épülete előtt. |
|
100 éves az Anatómiai Intézet
A kutatásban, az oktatásban és az utánpótlás-nevelésben is sikeres a Debreceni Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézete – hangzott el az alapítás 100. évfordulója alkalmából rendezett csütörtöki ünnepi ülésen. A résztvevők az intézet történetének legfőbb eseményeit elevenítették fel. |
|
Emléktábla- és teremavató
Görömbei András Kossuth-díjas irodalomtörténész tiszteletére avatott emléktáblát Debrecen város és a Debreceni Egyetem kedden a Kölcsey Központban. A létesítmény bálterme is a professzor nevét viseli ezentúl. Görömbei András 1970-től tanított az egyetemen. Debrecen Város díszpolgára idén lenne 76 éves. |
|
Kiváló sportolókat díjaztak
Elismerő okleveleket vehettek át az egyetem kiemelkedő sportolói a Sporttudományi Oktatóközpontban. A díjátadón azokat a hallgatókat jutalmazták, akik a yoUDay napján tartott ünnepélyes díjátadón edzőtáborozás, vagy külföldi verseny miatt nem lehettek jelen. A sportolók példaértékűen teljesítettek a sportágukban. |
PROGRAMAJÁNLÓ |
Országos Urbanisztikai KonferenciaA Magyar Urbanisztikai Társaság 27. alkalommal rendezi meg az Országos Urbanisztikai Konferenciát a Debreceni Egyetem Műszaki Karán 2021. október 21-22-én. A konferencia az Újraiparosodó városaink, a megjelenő ipari nagyvállalatok és a városok kapcsolatának aspektusában azt vizsgálja, hogy az „újraiparosodás” milyen hatással van a városok működésére, döntéshozatalára, társadalmi, gazdasági folyamataira, természeti és épített környezetére. |
Konzervatóriumi EstékPuskás Levente (szaxofon) és Váradi Judit (zongora) koncertjével folytatódik a Konzervatóriumi Esték hangversenysorozata október 21-én, csütörtökön 19 órától a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar, Liszt termében (Debrecen, Nagyerdei krt. 82.). Bővebb információ. |
Könyvbemutató a BTK-nA Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nemzetközi Migrációkutatási Központ munkatársainak szerkesztésében jelent meg a „Migráció tegnap és ma” című kötet, amelynek bemutatóját október 22-én, pénteken 11 órától rendezik a Főépület, 314-es termében, a BTK Történelmi Intézet Könyvtárában (Debrecen, Egyetem tér 1.). Bővebb információ. |
DEbora szüret PallagonSzámtalan hagyományos és új nemesítésű izgalmas csemege- és borszőlőfajtával, valamint borokkal találkozhatnak az érdeklődők október 23-án, szombaton 11 órai kezdettel a Debreceni Egyetem Pallagi Kísérleti Telepén (Debrecen, Mezőgazdász utca 15.). A DE Borakadémia és Borkurzus (DEbora) rendezvényén a látogatók a szőlőfajták megismerése mellett borkóstolóval egybekötött szakmai előadáson is részt vehetnek. Bővebb információ. |
Király Csaba zongoraművész koncertjeA Liszt-díjjal kitüntetett zongoraművész, Király Csaba ad koncertet október 24-én, vasárnap 17 órától a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Liszt termében. A közönség Liszt Ferenc: Magyar rapszódiák címmel hallhat majd válogatást a legendás zeneszerző műveiből. A műsort Várnagy Andrea Liszt-díjas zongoraművész vezeti, Lakatos Péter, a Zeneművészeti Kar dékánja pedig köszöntőt mond. A koncerte a belépés díjtalan! |
100 éves az ÁOK Orvosi Vegytani IntézeteA Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) Orvosi Vegytani Intézete (OVI) ünnepi ülést szervez alapításának 100 éves évfordulója alkalmából október 25-én, hétfőn 14 órai kezdettel a DE ÁOK Tudományos Konferencia Központjában, a Kenézy Villában (Debrecen, Nagyerdei krt. 98.). Az eseményen bemutatják az intézet történetét, a fő kutatási irányokat és a vezető oktatók is megosztják személyes emlékeiket az OVI-ban töltött évtizedekről. Bővebb információ. |
Halloween az egyetemi könyvtárbanA kelta ünnephez kötődő berendezéssel, sejtelmes hangulatú zenékkel és klasszikus horror némafilmek vetítésével várják „Lélekdidergető”re az érdeklődőket október 26-án, kedd 15 órától a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatói a DEENK Szigetben (Debrecen, Egyetem tér 1.). Bővebb információ. |
DELAB előadásokFolytatódik a „Labdarúgás elmélete és gyakorlata" szabadon választható kredittárgy előadássorozata. „A modern labdarúgó világbajnokságok története II.” címmel Sándor Mihály c. egyetemi docens, tudományos főmunkatárs, sporttörténész, újságíró tart előadást október 26-án, kedden 18 órától a DE Böszörményi úti campus, Agrártudományi Főépület, fszt. II. előadójában (Debrecen, Böszörményi u. 138.). |
Állásbörze és karriernap a DE-nCsaknem 60 kiállító várja az érdeklődőket a Debreceni Egyetem Állásbörzéjén október 27-én, szerdán 9 órától a Főépületben (Debrecen, Egyetem tér 1.). A rendezvényen álláslehetőségek, külföldi diákmunkák, önkéntes- és csereprogramok, külföldi szakmai gyakorlati helyek, vállalati ösztöndíjak közül válogathatnak az érdeklődők. Bővebb információ. |
Járműmérnök workshop a MK-nHagyományteremtő szándékkal rendez workshop-sorozatot a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Légi- és Közúti Járműtanszéke október 27-én, szerdán 9 órától a Műszaki Kar U.0.01 előadótermében (Debrecen, Ótemető u. 2-4.). A rendezvény célja olyan vállalati, valamint tudományos előadások megtartása, amelyek felkeltik a járműmérnök hallgatók érdeklődését a szakma iránt és karrierutat, karrierlehetőséget vázol számukra. Bővebb információ. |
Mechatronikai Konferencia a MK-n„Electrical Engineering and Mechatronics Conference 2021” címmel rendez magyar és angol nyelvű szakmai tanácskozást a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Mechatronika Tanszéke október 27-29. között (Debrecen, Ótemető u. 2-4.). Bővebb információ. |
Open Acces Week a DEENK-benA Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára idén két online eseménnyel is csatlakozott október 27-28-án a nemzetközi Open Access programjához. Az események ebben az évben a „Számít, hogy miképp tesszük nyílttá a tudományt: Igazságosság és egyenlőség strukturális szinten" tematikája köré szerveződnek. online előadásán. |
Fiatal Kutatók Fóruma a BTK-n„Fiatal irodalmárok és kultúrakutatók Fóruma” címmel konferenciát szervez a Debreceni Akadémiai Bizottság Irodalom-, Nyelv-, Kommunikáció- és Médiatudományi Szakbizottsága és a Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskolája október 27-én, szerdán 14 órától DE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Könyvtárában (DE Főépület, 3. emelet 303., Debrecen, Egyetem tér 1.). Bővebb információ. |
KLTE Baráti Köre„A vers matematikája" címmel Vitéz Ferenc költő, irodalomtörténész (Debreceni Református Hittudományi Egyetem) tart előadást a KLTE Baráti Kör szervezésében október 28-án, csütörtökön 17 órai kezdettel a Debreceni Egyetem Matematikai Intézet M426 termében (Debrecen, Egyetem tér 1.). Bővebb információ. |
Csoportos kiállításMűvészeinek alkotásaiból rendez csoportos kiállítást a Debreceni Képzőművész Céh Egyesület. A kiállítás kizárólag az oltási igazolvány felmutatásával látogatható, a szájmaszk használata kötelező. A tárlatot 2021. október 2-tól november 5-ig lehet megtekinteni az Élettudományi Galériában. Bővebb információ. |
Trón Árpád emlékkiállításA tíz évvel ezelőtt elhunyt festőművész, Trón Árpád emlékére szervez kiállítást a Debreceni Egyetem Közművelődési Titkárság Kulturális és Szervezési Irodája az Elméleti Galériában (Nagyerdei krt. 98.). A tárlatot csak oltási igazolvánnyal, szájmaszkban lehet látogatni 2021. november 5-ig. |
FELHÍVÁSOK, TÁJÉKOZTATÓK |
Pályázat Publikációs Díj elnyeréséreA Debreceni Egyetem pályázatot ír ki a Petőfi S. János Publikációs Díj elnyerésére. A díj kiemelkedő publikációs teljesítményéért a DE oktatója, doktorhallgatója, doktorjelöltje vagy MTA-kutatócsoportjának kutatója számára adományozható. A díj elnyerésére pályázhatnak a szerzők, vagy javaslatot tehetnek az intézetek, az önálló tanszékek, a doktori iskolák, valamint az akadémiai kutatócsoportok vezetői. A pályázat 2021. november 8-án 12 óráig nyújtható be. Bővebb információ. |
Szarka Pince borvacsoraA Debreceni Egyetem Mádi Bor Akadémiája Borvacsorát szervez november 25-én, csütörtökön 18 órai kezdettel az Agrár Vip Termében (Debrecen, Böszörményi út 138.). Az esten a Szarka Pince borásza Szarka Dénes és séfje Barátki Lóránt mutatja be a mádi pincészetek kínálatát a hozzájuk illő ételekkel együtt. A borvacsora kedvezményes ára: 21.000 Ft/fő. Jelentkezés november 22-ig a madiborakademia@unideb.hu email címen. Bővebb információ. |
A Pro Regione Alapítvány pályázata a DE hallgatóinakA Magyar Vidékért (Pro Regione) Alapítvány kuratóriuma a 2021-es évre pályázatot írt ki a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, a Bölcsészettudományi Kar, a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar, az Informatikai Kar, a Műszaki Kar, a Természettudományi és Technológiai Kar, valamint a Zeneművészeti Kar nappali tagozatos hallgatói részére. Az alapítvány egyösszegű (maximum 100.000 Ft.) támogatást nyújt a 2021-ben megjelent tudományos publikációk, illetve szellemi alkotások (műszaki/informatikai/zeneművészeti produktum) elismeréseként, valamint tudományos konferencián, versenyen, zenei eseményen történő eredményes részvételre. A pályázat részletes felhívása és a kitöltendő adatlap megtalálható a http://uni-pro.unideb.hu oldalon. A pályázati anyagok feltöltésére ugyanezen a felületen van lehetőség 2021. november 15-én (hétfőn) 12 óráig. |
Új helyen a harmadik oltásSzeptember 6-tól új helyszínen, Debrecenben a Szent Anna utcai rendelőben vehetik fel a koronavírus elleni harmadik, emlékeztető vakcinát a regisztráltak. Közben folyamatosan zajlik az első- és másodkörös oltás is a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának korábbi oltóhelyein, ahol szeptember 1-től hetente 10 ezer vakcina beadására van lehetőség. Bár lezárult a 12-18 évesek oltása, a korosztály számára továbbra is van lehetőség regisztrációra. A számukra fenntartott napi 300 oltási időpontra a Bethlen utcai szakrendelő oltóhelyein várják a fiatalokat. Bővebb információ. |
Gyászfeldolgozó csoportot szervez a DEMEK„Hogyan tovább” címmel gyászfeldolgozó csoportot szervez a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja Berényiné dr. Felszeghy Márta orvos, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának koordinátora vezetésével. Jelentkezni 2021. november 3-ig lehet név, szervezeti egység és telefonszám megadásával a demek2@unideb.hu email címen. Bővebb információ. |
SPORT |
JégkorongKét hazai Erste Liga-mérkőzést játszik a következő egy hétben a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata: pénteken a Titánok, vasárnap a Győri ETO HC látogat a cívisvárosba (kezdés 18.30-kor). Mindkét ellenfél az alsóházhoz tartozik, és mivel együttesünk is mély gödörben van jelenleg, ezért ezeken az összecsapásokon lehet javítani és elindulni fölfelé. |
KosárlabdaKaposvárra látogat a DEAC-Tungsram kosárlabdacsapata a Tippmix Férfi NB I. A 7. fordulójában. A csütörtökön 20 órától kezdődő összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti. A szezont nagyszerűen kezdő Debreceni Egyetem a legutóbbi fordulóban hazai pályán szenvedett fájó vereséget az EGIS Körmend együttesétől. A kisiklás ellenére továbbra is a tabella harmadik helyén áll 4-2-es mérleggel, míg a következő ellenfél két győzelemmel és négy vereséggel egyelőre a 12. helyen szerénykedik. |
FutsalHétfőn – elég késői időpontban, 20.45-től – az Újpest otthonában játsszák következő NB I-es mérkőzésüket a DEAC férfi futsalosai. A mieink a második helyen állnak a tabellán, míg a lila-fehérek jelenleg a hetedikek, és a két csapatot hét pont választja el egymástól, így a papírforma debreceni sikert ígér. |
KézilabdaA Békési FKC vendégeként lép pályára szombaton a DEAC kézilabdacsapata az NB I/B 6. fordulójában. A mieink a múlt héten szerezték meg első győzelmüket a bajnokságban, remélhetőleg ezzel átszakadt a gát, és esély nyílik a szezon előtti célkitűzés elérésére: az alapszakasz felsőházában végezni. |
RöplabdaMúlt hétvégén, a címvédő Pénzügyőr otthonában kezdte az Extraliga 2021-2022-es szezonját a Debreceni Egyetem férfi röplabdacsapata. A találkozón nem borult a papírforma, a hazaiak otthon tartották a pontokat, most viszont a mieink előtt nyílik esély, hogy hazai pályán megszerezzék első sikerüket, ugyanis az ellenfél a hasonló játékerőt képviselő DKSE lesz, vasárnap 16 órakor, a DESOK-ban. |
LabdarúgásA DEAC labdarúgócsapatának programja elég sűrű, hiszen vasárnap, valamint szerdán is bajnokit játszott, és október 24-én ismét pályára lép: 13 órától a Tiszafüredi VSE lesz az ellenfél a Dóczy utcai Sportcampuson. |
RÓLUNK ÍRTÁK |
Friss rangsor jelent meg, a Debreceni Egyetem is a legjobbak között (Eduline.hu)A Times Higher Education (THE) kedden publikálta Emerging Economies Universities Rankings 2022, a feltörekvő gazdaságok felsőoktatási intézményeinek rangsorát – írja a Debreceni Egyetem közleményében. Magyarországról összesen tizenegy felsőoktatási intézmény került fel a listára, a legjobb eredményt a Semmelweis Egyetem (33. hely), az Eötvös Loránd Tudományegyetem (150. hely) és a Debreceni Egyetem (191. hely) érte el. Részletek. |
50 éves fennállását ünnepeli a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara (Dehir.hu)A Hajdúböszörményi Óvónőképző Intézet 1971. október 15-én kezdte meg működését azon a helyen, ahol jelenleg is működik a kar. Az elmúlt 50 évre emlékeztek vissza pénteken a kari tanács ünnepélyes ülésén. A karon jelenleg csaknem 1700-an tanulnak. Az évforduló alkalmából felavatták a főépületben Kovács György alapító domborművét. Az eseményen az épület előtt egy időkapszultát is elhelyeztek, amit 20 év múlva fognak majd kinyitni. Részletek. |
Hat karon hirdetett keresztféléves képzést a Debreceni Egyetem (Civishir.hu)A 2021-es keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárásban a Debreceni Egyetem hat kara kínál továbbtanulási lehetőséget a jelentkezőknek. A 2022 februárjában induló felsőoktatási képzésekre október 15-től lehet jelentkezni. A jelentkezők a bölcsészettudományi, a gazdaságtudományi, az informatikai, a mezőgazdaság-, élelmiszertudományi és környezetgazdálkodási, a műszaki, valamint a természettudományi és technológiai kar mesterképzései közül választhatnak. Részletek. |
Kutatási együttműködés a Debreceni Egyetem és a Nébih között (Agronaplo.hu)Kutatási együttműködés jött létre a Debreceni Egyetem (DE) valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) között, aminek eredményeként az alföldi felsőoktatási intézmény közreműködésével, tudásbázisának felhasználásával térképezik fel az ország vaddisznóállományát – közölték közös közleményükben lapunkkal a szerződést aláírók. Kiemelik: a vadon élő állatok által terjesztett fertőzések kimutatására és megelőzésére szolgáló speciális monitoring rendszer kidolgozását tűzte ki célul a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara és a (Nébih). Részletek. |
Külügyi Börze (hajdupress.hu)Újra Külügyi Börzét rendezett az Erasmus Student Network Debrecen és a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat Külügyi Bizottsága az egyetem főépületében. Az idei börzén az Erasmus+ program által nyújtott lehetőségek kerültek a középpontba. Jánosy Orsolya a Nemzetközi Iroda vezetője rámutatott arra, hogy a külföldi tapasztalatszerzés megkönnyíti a munka világában való elhelyezkedést. A börze célja az volt, hogy röviddel a tanévkezdés után részletesen tájékoztassák a hallgatókat, akik így könnyen beépíthetik tanulmányaikba a külföldi kurzusokat, szakmai gyakorlatokat. Részletek. |
A Debreceni Egyetem Hírlevele XXII. évf. 41. szám | 2021. október 21.A hírlevelet a Debreceni Egyetem minden dolgozója megkapja. Amennyiben le szeretne róla iratkozni, kattintson ide. Lapzárta minden szerdán 12 órakor. Felelõs kiadó: DE Rektori-Kancellári Kabinet Sajtóiroda. |