Gólyák is buzdították az egyetemi focicsapatot

A gólyatábor elsőévesei is kilátogattak a DEAC futballcsapatának szerdai, Sényő elleni bajnoki mérkőzésére. A teltház és a remek hangulat magabiztos győzelemhez segítette az egyetem focistáit.

A DEAC alakulata több szempontból is emlékezetes összecsapáson múlta felül szerdán a sényőieket az NB III Keleti csoportjában. A Dóczy utcai sportkomplexumban csaknem 1500 néző buzdította az egyetemi csapatot, köztük a gólyatábor elsőévesei is. A hangulatra nem lehetett panasz, volt zajos buzdítás és mexikói hullám is a lelátókon. A szünetben az egyetem cheerleaderei szórakoztatták a szurkolókat, emellett tizenegyesrúgó versenyt is rendeztek.

A találkozó előtt köszöntötték a visszavonuló Spitzmüller Istvánt, aki a Lokival négyszer NB I-et és Magyar Kupát nyert, valamint az Európa-liga csoportkörében is lehetőséghez jutott. Az egykori csapatkapitány 2018 januárjában igazolt  a DEAC-hoz, amelynek színeiben 136 meccsen szerepelt, 14 gólt szerzett. A karrierjét most ugyan befejezte, de nem szakad el a DEAC-tól, ugyanis asszisztens-edzőként segíti Sándor Tamás munkáját.

A jó hangulat feldobta a fekete-fehér mezeseket, akik nagy fölényben futballoztak és végül magabiztos, 3-0-s győzelmet arattak, a kilátogatók pedig egy maradandó élménnyel lettek gazdagabbak.

DEAC