Koszorúzás és megemlékezés

Pekár Imre születésének 183. évfordulója alkalmából megemlékezéssel egybekötött koszorúzást tartott szerdán a gépészmérnök, feltaláló, malomtechnológus Füredi úti emlékművénél a Gépipari Tudományos Egyesület, a Magyar és a Hajdú-Bihar megyei Mérnöki Kamara, illetve a Debreceni Egyetem Műszaki Kara.

A debreceni István Gőzmalom egykori területén, a Füredi úton lévő – éppen emiatt – Malompark nevet viselő bevásárlóközpont előtt 1999-ben állíttatta fel a Gépipari Tudományos Egyesület Hajdú-Bihar megyei Szervezete Pekár Imre emlékművét, Győrfi Lajos szobrászművész alkotását. 

- „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent és munkálkodhass a jövőn." – idézte Széchenyi István gondolatát a megemlékezésen Gonda Zoltán, kiemelve, mennyire érvényes mindez Pekár Imre munkásságára is. A Magyar Mérnöki Kamara Gépészeti Tagozatának elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy a mérnök-feltaláló tevékenysége szorosan kapcsolódik Debrecenhez, malomipari és oktatói, valamint a kutatás, fejlesztés, karbantartás, logisztika terén végzett kiemelkedő munkásságával. 

- Pekár Imre 1864-től 1875-ig volt az István gőzmalom műszaki irányítója, majd műszaki igazgatója, emellett 1870-től 1874-ig a debreceni Gazdasági Tanintézet oktatójaként is dolgozott, találmánya pedig, amely „pekározás” néven világszerte ismertté vált, ugyancsak az ő nevéhez fűződik – mondta Nagy Zsolt, a Hajdú-Bihar megyei Mérnöki Kamara alelnöke. 

- Fontos, hogy a negyedik ipari forradalom korában is ismerjük és tiszteljük elődeink munkásságát, amely példaként szolgál hallgatóink, a leendő mérnökök számára, hiszen tovább haladni a megkezdett úton, újat alkotni a mai, korszerű ismeretek alapján is csak akkor lehet, ha építünk elődeink eredményeire – fogalmazott Husi Géza, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának dékánja. 

Az ünnepség koszorúzással zárult a Füredi úti emlékműnél.  

Sajtóiroda - BZs