DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL XXIV. ÉVF. 21. SZÁM | 2023. JÚNIUS 1.

DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL

XXIV. ÉVF. 21. SZÁM | 2023. JÚNIUS 1.

HÍREK
Egyetemi tudás a fenntartható mobilitásért

A legismertebb járműipari vállalatok, a szakminisztérium és a DE képviselői tartottak előadásokat azon a szakmai fórumon, melyet az ország legnagyobb járműipari seregszemléje, a Debrecen Drive részeként rendeztek a Nagyerdei Stadionban. A konferencián szó volt egyebek mellett a járműipari trendekről és a közlekedésbiztonságról is.

CARPE – partnerség a tudományos kutatásban

Glasgow adott otthont a #CARPE2023 nemzetközi tudományos konferenciának, ahol húszfős delegáció képviselte a Debreceni Egyetemet. A találkozón döntöttek egy tematikus témacsoport létrehozásáról, amely a Debreceni Egyetem oktatóit, kutatóit is segíti a közös nemzetközi tudományos munkában.

Átvették kinevezésüket az új vezetők a KK-ban

A DE Klinikai Központ integrációs folyamatának eredményeként június elsejével megkezdi működését az integrált Orvosi Képalkotó-, az integrált Bőrgyógyászati-, illetve az integrált Gyermekgyógyászati Klinika, valamint a Betegirányító Központ. A kinevezéseket az Elnöki Hivatalban vették át az új vezetők.

Ökoképzés a Debreceni Egyetemen

Az ökológiai gazdálkodást támogató alapképzést indít a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar – jelentette be Harsányi Endre rektorhelyettes az egyetem Látóképi Növénytermesztési Kísérleti Telepén rendezett konferencián. A képzés a tervek szerint 2024 szeptemberében indul.

GTIDEA-ösztöndíjak: megjelent a kiírás

Június elsejétől lehet pályázni a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Kiválósági PhD-ösztöndíjára, Publikációs Díjára, valamint a GTIDEA Professzora címre. A három pályázati felhívással a tudományos életpályamodellt támogatja a fenntartó alapítvány. A pályázatok beadási határideje június 20-a, kedd.


PROGRAMAJÁNLÓ

Doktor- és díszdoktoravató ünnepség

Tavaszi doktor- és díszdoktoravató ünnepségét június 2-án, pénteken 15 órától tartja a Debreceni Egyetem. A Főépület Aulájában a doktori (PhD) fokozatot, illetve habilitált doktori címet szerzett szakemberek köszöntése mellett átadják a Professor emeritus, valamint a Doctor honoris causa kitüntető címeket is. Részletek.

Zenei és Irodalmi Estek

A Debreceni Egyetem Közművelődési Titkárság sorozatának következő alkalmán, a DE Monteverdi Kórusának hangversenyén Kodály Zoltán, Petrovics Emil, Bárdos Lajos és Karai József művei csendülnek fel. A koncertet június 2-án, pénteken 18 órától rendezik a DE Zeneművészeti Kar 16-os kamaratermében. A belépés a hangversenyre ingyenes.

Mensa HungarIQa a Debreceni Egyetemen

A magyarok legintelligensebb 2 százalékát tömörítő, számos hírességet sorai között tudó MensaHungarIQa Egyesület fennállásának harmincadik évfordulója alkalmából országos rendezvénysorozattal, IQ-napokkal és helyszíni tesztírási lehetőséggel népszerűsíti az intelligenciát és a problémamegoldó gondolkodás fontosságát. Június 3-án, szombaton 15 órától kvízekkel, logikai játékokkal és fejtörőkkel, az intelligencia érdekességeit bemutató előadással várják a látogatókat a Debreceni Egyetem Kémia Épületében. Részletek.

A vitéz szabólegény az oDEonban

Az oDEon-ZeneTheatrum Színitanoda gyerekszínészeinek előadásában tekinthetik meg Keresztes Tamás és Szinovál Gyula A vitéz szabólegény mesemusicaljét június 3-án és 4-én, szombaton és vasárnap az oDEon Színházban. A kétfelvonásos, klasszikus Grimm mese színpadi adaptációjának rendezője Csáki Szabolcs és Végh Veronika, az oDEon Színház vezetői, a yoUDay színpadi rendezői. Részletek.

Komiszár János kiállítása az Élettudományi Galériában

A Kossuth Lajos Tudományegyetem Baráti Köre Egyesület szervezésében nyílik kiállítás Komiszár János Csokonai- és Holló László díjas festőművész, művészeti író képeiből június 10-én, szombaton 15 órakor az Élettudományi Galériában (Debrecen, Egyetem tér 1.).


KÉPGALÉRIÁK

Ifjú tehetségeket is támogat a Debreceni Egyetem

Jubileumi búzatanácskozás a Debreceni Egyetem agrárkarán

Kirgiz delegációt fogadott Pető Károly általános rektorhelyettes

Szemeszterzáró gálakoncertet adtak a könnyűzenész-hallgatók


FELHÍVÁSOK, TÁJÉKOZTATÓK

Útlezárás a Nagyerdei Campuson

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ területén daruzási munkálatokat végeznek június 7-én, szerdán 8 órától előreláthatóan 16 óráig. Emiatt lezárják a Nagyerdei Campus I-es telep Móricz Zsigmond körúti „C” portáját és az MR épület előtti útkereszteződést a gépjármű- és a gyalogosforgalom elől. Részletek

Kétfaktoros azonosítás bevezetése az unideb.hu postafiókhoz

Az informatikai biztonság, alkalmazásbiztonság erősítése érdekében szükségessé vált a kétfaktoros felhasználói azonosítás fokozatos bevezetése az unideb.hu Microsoft 365 levelező szolgáltatásban. A bevezetés ütemezetten, szervezeti egységenként történik majd, június és december között. Első körben csak intézményen kívüli hálózatokból teszik kötelezővé a hitelesítést. Részletek

Sportbajnokság az egyetemi dolgozóknak

Először szervezi meg a Debreceni Egyetem Dolgozói Sportbajnokságát (DEDS) a DEAC Életmód és Szabadidősport Szakosztálya. A verseny célja a mozgás, a sport, a szórakozás és a közösségépítés. A DEDS olyan egyéni vagy páros sportágakban kínál lehetőséget a versengésre, mint például az asztalitenisz, a tenisz, a petangue, a darts, a csocsó, a bowling vagy épp a snooker. A versenyek folyamatosan zajlanak majd, háromhavonta hirdetnek eredményt, így lesznek nyári, őszi és a teremsportoknál téli, valamint tavaszi helyezettek. Részletek

Pályázat közművelődési programok támogatására

A Debreceni Egyetem és Debrecen Megyei Jogú Város Közművelődési Vegyesbizottsága pályázatot hirdet olyan közművelődési programok támogatására, amelyek a Debreceni Egyetem és Debrecen városa szempontjából egyaránt jelentős értékűek és közérdeklődésre tartanak számot. Olyan pályázók jelentkezését várják, akiknek programjában, alkotásaiban az egyetem közművelődési szervei, öntevékeny csoportjai, az egyetem polgárai vesznek részt, akiknek alkotása, produkciója vagy programja Debrecenbe vonzza a látogatókat, illetve felmutatja a debreceni kulturális értékeket Magyarországon és külföldön. Részletek.

Nyári táborok az Informatikai Karon

Az informatika iránt érdeklődő általános és középiskolás diákoknak szervez nyári táborokat a Debreceni Egyetem Informatikai Kara. A foglalkozások június végén kezdődnek, de júliusban is várja a kar azokat a fiatalokat, akik megismernék a programozás mélységeit és kíváncsiak az informatikai újdonságokra. Részletek.

PhD pályázat 2023

Az MTA Debreceni Területi Bizottsága, a Debreceni Egyetem és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem pályázatot írt ki a régió legújabb és legérdekesebb PhD munkáinak megismertetésére. A tudományos munkák beadásának határideje: 2023. október 3. Részletek.

A ChatGPT és más nagy nyelvi modellek alkalmazásának lehetőségei és egyben biztonsági kérdései

A Belügyi Tudományos Tanács pályázatot hirdetett a ChatGPT és más nagy nyelvi modellek alkalmazásának lehetőségei és egyben biztonsági kérdései témakörben. A pályaműveknek elsősorban életszerű, valós problémákra megoldást kínáló ötleteket kell bemutatniuk rendszerszemléletű megközelítéssel. A pályázat benyújtására október 1-ig van lehetőség, kizárólag elektronikus úton, a Belügyi Tudományos Tanács online pályázati felületén. Részletek.

UniPass kártyás kedvezmény a Nagyerdei Szabadtéri Játékokra

A Csokonai Színházzal megújított együttműködési megállapodás szerint az UniPass kártyabirtokosok 2023. május 30-tól visszavonásig 12 százalék kedvezményt vehetnek igénybe a Csokonai Fórum, valamint 10 százalék kedvezményt a Nagyerdei Szabadtéri Színpad előadásaira. A kedvezményes belépőjegyeket UniPass kártya felmutatásával, mindkét játszóhelyre a Csokonai Fórum jegypénztárában személyesen lehet megvásárolni. A kedvezmény alkalmanként két darab belépőjegy megvásárlására nyújt lehetőséget. Egyéb UniPass kártyás elfogadóhelyek.


Sport

Futsal

Amennyiben nyer a DEAC a női futsal NB I. hétvégi találkozóján a TFSE-Bestrong otthonában, megszerzi a bajnoki címet. A debreceniek 2-1-re vezetnek az egyik fél harmadik győzelméig tartó döntő párharcban, azaz egy siker kell, hogy beléphessenek az aranykapun. A találkozót június 4-én, vasárnap 18:30-kor rendezik Budapesten.


RÓLUNK ÍRTÁK

Virtuális molekulák az agy védelmében (figyelo.hu)

A Debreceni Egyetem kémikus professzora virtuális modellkísérletekkel igyekszik kideríteni milyen nanoműanyagok jelenthetnek potenciális veszélyt az agyra. Hollóczki Oldamur szerint a várható eredmények segíthetnek a patogén anyagok használatnak korlátozásában. Részletek.

Innovatív sebészeti technikát mutattak be a Debreceni Egyetemen (pannondoktor.hu)

Magyarországon a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sebészeti Klinikáján használják a legszélesebb körben az indocián-zöld festéket, többek között pajzsmirigy-, emlő-, vastag- és végbél műtéteknél, illetve gyomor- és májdaganatok operációjánál – írja az egyetem. A debreceni szakemberek tapasztalataikat az intézményben rendezett országos szimpóziumon osztották meg a hazai orvosokkal. Részletek.

Debrecen ifjú tehetségeinek a kezében van a Cívis Álom (haon.hu)

A fiatalok kezében a jövő - mondta Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke az Agóra Tudományos Élményközpontban, a Cívis Álom 2023 interaktív és kreatív, háromfordulós középiskolai természettudományos vetélkedő döntőjében. A kuratóriumi elnök kifejtette: a Debreceni Egyetem számára rendkívül fontos, hogy a helyi kiválóságok megmutassák magukat. Részletek.

Ökoképzés indul a Debreceni Egyetemen (agroinform.hu)

Az ökológiai gazdálkodást támogató alapképzést indít a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara – jelentette be Harsányi Endre agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettes szerdán az egyetem Látóképi Növénytermesztési Kísérleti Telepén rendezett konferencián. A képzés a tervek szerint 2024 szeptemberében indul. Részletek.

Díjjal ismerték el a fiatal debreceni kutató munkáját (dehir.hu)

Lihi Norbert adjunktus, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézetének oktatója kapta a Polányi Mihály Fiatal Kutatói Díjat – olvasható a hirek.unideb.hu oldalon. Az MTA Fizikai Kémiai Tudományos Bizottságának kitüntetése a fizikai kémia területén az elmúlt 5-10 évben elért nemzetközi jelentőségű tudományos eredmény elismerése. Részletek.


A Debreceni Egyetem Hírlevele XXIV. évf. 21. szám | 2023. június 1.

A hírlevelet a Debreceni Egyetem minden dolgozója megkapja. Amennyiben le szeretne róla iratkozni, kattintson ide. Lapzárta minden szerdán 12 órakor. Felelős kiadó: Debreceni Egyetem M. Tóth Ildikó Sajtóközpont.

Események

Ebben az évben is megrendezi a felvételi döntés, pályaválasztás előtt álló középiskolások számára beiskolázási nyílt napjait a Debreceni Egyetem. Szolnokon január 8-án, szombaton számtalan program segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők az intézmény nyújtotta lehetőségekkel.

A Gazdaságtudományi Kar végzős hallgatói január 17-én, pénteken 9 és 12 órától vehetik át diplomájukat a Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvarán.