DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL - XXII. ÉVF. 42. SZÁM | 2021. OKTÓBER 28.

 

DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL

XXII. ÉVF. 42. SZÁM | 2021. OKTÓBER 28.

 

HÍREK
Modellváltás: kifizetődő teljesítmény

Egyedülálló egyetemi bérfejlesztést jelentett be a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Kossa György. Az egyetemen a felsőoktatási alaptevékenységeket és azok kiszolgálását végző 4075 munkavállalónak nő a fizetése - egyes munkakörökben akár 80%-kal.

Díjazott egyetemi szakemberek

Az október 23-ai nemzeti ünnep alkalmából több oktató, kutató kapott kitüntetést. Debrecen Város Hatvani-, illetve Csokonai díjával ismerték el Bognár László, Kalmár Ferenc, illetve Váradi Judit és Szirák Péter tevékenységét. Az agrárminiszter Szűcs Istvánnak adományozott Pro Aquacultura Hungariae Díjat.

Kitüntetett egészségügyi szakemberek

Pro Sanitate díjat vehetett át Papp Mária, a DE ÁOK Gasztroenterológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Klinikai Központ alelnöke és Tóth Tibor, a DE KK Járóbeteg Szakellátási Központjának vezetője kedden Budapesten. A díjjal kiemelkedő szakmai tevékenységüket ismerték el.

NeurotechEU: bonni nyilatkozat

Bartha Elek rektorhelyettes képviselte az intézményt azon a németországi találkozón, amelyet a NeurotechEU projektben résztvevő egyetemek vezetőinek szerveztek október elején. A találkozón megvitatták a szövetség eddigi tevékenységét és a jövőbeli lehetőségeket. A projekt célja a szélesen értelmezett idegtudományok fejlesztése.

A legjobbak között a DE gyakorlója

Megőrizte előző évi ötödik pozícióját a felsőoktatási intézmények gyakorlóiskoláinak rangsorában az egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája- derült ki a HVG Középiskola – 2022 című kiadványból. Az ország legjobb száz középiskolájának listáján a 38. lett a DE gyakorlója.

 


PROGRAMAJÁNLÓ

Megemlékezés Tisza István szobránál

A Debreceni Egyetem koszorúzással tiszteleg egykori névadója, gróf Tisza István miniszterelnök előtt halálának évfordulója alkalmából október 29-én, pénteken 10 órai kezdettel a Főépület előtti téren (Debrecen, Egyetem tér 1.). Bővebb információ.

Mechatronikai Konferencia a MK-n

„Electrical Engineering and Mechatronics Conference 2021” címmel rendez magyar és angol nyelvű szakmai tanácskozást a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Mechatronika Tanszéke október 27-29. között (Debrecen, Ótemető u. 2-4.). Bővebb információ.

KLTE Baráti Köre

„A vers matematikája" címmel Vitéz Ferenc költő, irodalomtörténész (Debreceni Református Hittudományi Egyetem) tart előadást a KLTE Baráti Kör szervezésében október 28-án, csütörtökön 17 órai kezdettel a Debreceni Egyetem Matematikai Intézet M426 termében (Debrecen, Egyetem tér 1.). Bővebb információ.

Közös gyertyagyújtás

A Debreceni Egyetem és az intézményi lelkészségek közös megemlékezést tartanak az elmúlt egy év alatt elhunyt egyetemi dolgozók és hallgatók emlékére november 2-án, kedden 17 órai kezdettel az Egyetemi Templomban (Debrecen, Egyetem tér 1.). Bővebb információ.

Nyílt nap a DE Kossuth Gyakorlóban

Nyílt napra várja leendő diákjait és szüleiket november 3-4-én a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája a Csengő utcai feladatellátási helyen (Debrecen, Csengő u. 4.). Bővebb információ.

Tudományos konferencia a DE GYGYK-n

Tudománynapi konferenciát rendez a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozathoz kapcsolódva a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara november 3-án, szerdán 13 órai kezdettel a kar földszinti előadótermében (Hajdúböszörmény, Désány István út 1-9.). Bővebb információ.

Universitas-Debrecen hangversenysorozat

Sebestyén Márta (népzene) és Andrejszki Judit (régizene) estjével folytatódik az Universitas-Debrecen hangversenysorozat november 4-én, csütörtökön 19 órától a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Liszt termében (Debrecen, Nagyerdei krt. 82.). Bővebb információ.

Csoportos kiállítás

Művészeinek alkotásaiból rendez csoportos kiállítást a Debreceni Képzőművész Céh Egyesület. A kiállítás kizárólag az oltási igazolvány felmutatásával látogatható, a szájmaszk használata kötelező. A tárlatot 2021. október 2-tól november 5-ig lehet megtekinteni az Élettudományi Galériában. Bővebb információ.

Trón Árpád emlékkiállítás

A tíz évvel ezelőtt elhunyt festőművész, Trón Árpád emlékére szervez kiállítást a Debreceni Egyetem Közművelődési Titkárság Kulturális és Szervezési Irodája az Elméleti Galériában (Nagyerdei krt. 98.). A tárlatot csak oltási igazolvánnyal, szájmaszkban lehet látogatni 2021. november 5-ig.


KÉPGALÉRIÁK

Járműmérnök workshopot szervezett a Műszaki Kar

Ünnepi ülést tartott a 100 éves Orvosi Vegytani Intézet

A Debreceni Zsidó Tudományos és Kulturális Kutatóintézet partnerségi találkozója

A díszudvar adott otthont a Debreceni Egyetem Őszi Állásbörzéjének


FELHÍVÁSOK, TÁJÉKOZTATÓK

Tilos a látogatás

Látogatási tilalmat vezettek be a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának valamennyi betegellátó egységében. Az intézkedés a romló járványhelyzet miatt vált szükségessé. A látogatási tilalom október 26-tól visszavonásig érvényes. Az intézmény kéri a betegek és a hozzátartozók együttműködését és türelmét.

Pályázat Publikációs Díj elnyerésére

A Debreceni Egyetem pályázatot ír ki a Petőfi S. János Publikációs Díj elnyerésére. A díj kiemelkedő publikációs teljesítményéért a DE oktatója, doktorhallgatója, doktorjelöltje vagy MTA-kutatócsoportjának kutatója számára adományozható. A díj elnyerésére pályázhatnak a szerzők, vagy javaslatot tehetnek az intézetek, az önálló tanszékek, a doktori iskolák, valamint az akadémiai kutatócsoportok vezetői. A pályázat 2021. november 8-án 12 óráig nyújtható be. Bővebb információ.

Stresszkezelő tréninget hirdet a DEMEK

A Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ 20 órás ingyenes, csoportos stresszkezelő tréninget szervez a Debreceni Egyetem dolgozói számára 2021. november 27. és 2022.január 8. között. Jelentkezni november 18-ig lehet a demek2@unideb.hu e-mail címen. Bővebb információ.

Szarka Pince borvacsora

A Debreceni Egyetem Mádi Bor Akadémiája Borvacsorát szervez november 25-én, csütörtökön 18 órai kezdettel az Agrár Vip Termében (Debrecen, Böszörményi út 138.). Az esten a Szarka Pince borásza Szarka Dénes és séfje Barátki Lóránt mutatja be a mádi pincészetek kínálatát a hozzájuk illő ételekkel együtt. A borvacsora kedvezményes ára: 21.000 Ft/fő. Jelentkezés november 22-ig a madiborakademia@unideb.hu email címen. Bővebb információ.

A Pro Regione Alapítvány pályázata a DE hallgatóinak

A Magyar Vidékért (Pro Regione) Alapítvány kuratóriuma a 2021-es évre pályázatot írt ki a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, a Bölcsészettudományi Kar, a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar, az Informatikai Kar, a Műszaki Kar, a Természettudományi és Technológiai Kar, valamint a Zeneművészeti Kar nappali tagozatos hallgatói részére. Az alapítvány egyösszegű (maximum 100.000 Ft.) támogatást nyújt a 2021-ben megjelent tudományos publikációk, illetve szellemi alkotások (műszaki/informatikai/zeneművészeti produktum) elismeréseként, valamint tudományos konferencián, versenyen, zenei eseményen történő eredményes részvételre. A pályázat részletes felhívása és a kitöltendő adatlap megtalálható a http://uni-pro.unideb.hu oldalon. A pályázati anyagok feltöltésére ugyanezen a felületen van lehetőség 2021. november 15-én (hétfőn) 12 óráig.

Új helyen a harmadik oltás

Szeptember 6-tól új helyszínen, Debrecenben a Szent Anna utcai rendelőben vehetik fel a koronavírus elleni harmadik, emlékeztető vakcinát a regisztráltak. Közben folyamatosan zajlik az első- és másodkörös oltás is a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának korábbi oltóhelyein, ahol szeptember 1-től hetente 10 ezer vakcina beadására van lehetőség. Bár lezárult a 12-18 évesek oltása, a korosztály számára továbbra is van lehetőség regisztrációra. A számukra fenntartott napi 300 oltási időpontra a Bethlen utcai szakrendelő oltóhelyein várják a fiatalokat. Bővebb információ.

Gyászfeldolgozó csoportot szervez a DEMEK

„Hogyan tovább” címmel gyászfeldolgozó csoportot szervez a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja Berényiné dr. Felszeghy Márta orvos, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának koordinátora vezetésével. Jelentkezni 2021. november 3-ig lehet név, szervezeti egység és telefonszám megadásával a demek2@unideb.hu email címen. Bővebb információ.


SPORT

Jégkorong

A Debreceni Egyetem jégkorongcsapata szombaton 17 órakor a DVTK Jegesmedvék otthonában vendégszerepel, hétfőn 18 órakor pedig hazai pályán a Gyergyói Hoki Klubot fogadja az Erste Ligában.

Kosárlabda

Szombaton 18 órakor, az Oláh Gábor utcai csarnokban a Zalakerámia ZTE KK együttesét fogadják kosarasaink az NB I/A 8. fordulójában. A mieink legutóbb hosszabbításban kaptak ki Kaposvárott, ami nagyon megviselte a társaságot, ezért egy hétvégi sikerrel feledtetnék a kudarcot.

Futsal

Kecskemétre látogat a DEAC futsalcsapata pénteken. Az NB I-es mérkőzést 19 órától rendezik a Messzi István Sportcsarnokban. A lányokra is idegenbeli mérkőzés vár a bajnokságban: vasárnap 12 órakor a Csepel Utánpótlás SE otthonában lépnek pályára.

Kézilabda

A Debreceni Egyetem kézisei múlt héten kilencgólos vereséget szenvedtek a Békési FKC vendégeként. Együttesünk egyelőre távol van a szezon előtt kitűzött céltól, az NB I/B felsőházától, ám szombaton 18 órakor, a Salgótarjáni SKC otthonában lehet javítani.

Röplabda

Vasárnap 17 órakor a Kistext együttesét fogadják férfi röplabdázóink az Extraliga 3. fordulójában. Ugyanezen a napon, 15 órától a lányok városi rangadót játszanak az Eötvös DSE ellen a DSZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum tornacsarnokában.

Labdarúgás

Derbire készül a Debreceni Egyetem labdarúgócsapata is az NB III Keleti csoportjában, ugyanis vasárnap 13 órakor a DVSC második gárdáját fogadja a Dóczy utcai Sportcampuson. A találkozót eredetileg a Nagyerdei Stadionban rendezték volna, ám a Lokinál kérték, hogy a gyep kímélése érdekében cseréljék meg a pályaválasztói jogot, amit az MLSZ elfogadott.


RÓLUNK ÍRTÁK

Egyedülálló bérfejlesztés kezdődik a Debreceni Egyetemen (origo.hu)

A Debreceni Egyetemen (DE) a felsőoktatási alaptevékenységeket és azok kiszolgálását végző 4075 munkavállalónak nő a fizetése, egyes munkakörökben akár 80 százalékkal - tájékoztatott a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának döntéséről az intézmény sajtóirodája. A kuratórium döntése alapján a működési modellváltásnak köszönhetően olyan új bérstratégiát fogadhattak el, amely az oktatási-kutatási tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó munkakörökben jelentős fizetésemelést jelent, ugyanakkor a teljesítményt is figyelembe veszi. A kétlépcsős bérfejlesztési program során történelmi bértömegfejlesztés valósul meg az egyetemen. Részletek.

Hasmenés elleni oltóanyag-fejlesztésben vesz részt a Debreceni Egyetem (Civishir.hu)

A leggyakoribb hasmenést okozó kórokozók elleni vakcinafejlesztésben vett részt a Debreceni Egyetem; a klinikai vizsgálatokat egy magyar szakemberek által alapított biotechnológiai cég megbízásából egészséges önkénteseken végezték el – írja az Unideb.hu. Az egyetemi portál cikke szerint a fejlődő országokba érkező külföldiek számára jelentős probléma a baktériumok által okozott hasmenés. Az egyetemen a két leggyakoribb kórokozó – a Shigella és a Enterotoxikus Escherichia coli – ellen kifejlesztett vakcinát tesztelték fázis I. vizsgálatban. Az önkéntesek tesztelését a Debreceni Egyetem Belgyógyászati Klinika klinikai farmakológiai részleg munkatársai végezték el az EveliQure megbízásából. Részletek.

A legjobbak között a Debreceni Egyetem gyakorlója (Dehir.hu)

Megőrizte előző évi ötödik pozícióját a felsőoktatási intézmények gyakorlóiskoláinak rangsorában a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája. Az ország legjobb száz középiskolájának listáján a 38. lett a DE gyakorlója. Részletek.

Bonnban találkozott az idegtudományok fejlesztését megcélzó konzorcium (Haon.hu)

Bartha Elek rektorhelyettes képviselte a Debreceni Egyetemet azon a találkozón, amelyet a NeurotechEU projektben résztvevő egyetemek vezetőinek szerveztek október elején a németországi Bonnban. A programban résztvevő intézmények rektorai és megbízottaik a koronavírus-járvány kitörése óta először találkozhattak személyesen, hogy – a járványügyi korlátozások teljes körű betartása mellett – megvitassák a szövetség eddigi tevékenységét és a jövőbeli lehetőségeket. Részletek.

Elismerések október 23. alkalmából (Demedia.hu)

Az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének 65., valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 32. évfordulója tiszteletére Debrecen önkormányzata ünnepséget rendezett október 23-án a Kölcsey Központban. Ebben az évben a közgyűlés Debrecen Város Hatvani-díja elismerést adományozott professzor dr. Bognár Lászlónak, a Debreceni Egyetem Idegsebészeti Klinika klinikaigazgatója, tanszékvezető egyetemi tanárnak és professzor dr. Kalmár Ferencnek, a Debreceni Egyetem Műszaki Kara egyetemi tanárának. A közgyűlés ez évben Debrecen Város Csokonai-díja elismerő díjat adományozott professzor dr. Szirák Péter irodalomtörténésznek és dr. Váradi Juditnak, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara egyetemi docensének, művészeti menedzsernek. Részletek.


A Debreceni Egyetem Hírlevele XXII. évf. 42. szám | 2021. október 28.

A hírlevelet a Debreceni Egyetem minden dolgozója megkapja. Amennyiben le szeretne róla iratkozni, kattintson ide. Lapzárta minden szerdán 12 órakor. Felelõs kiadó: DE Rektori-Kancellári Kabinet Sajtóiroda.

 

Események

Ebben az évben is megrendezi a felvételi döntés, pályaválasztás előtt álló középiskolások számára beiskolázási nyílt napjait a Debreceni Egyetem. Szolnokon január 8-án, szombaton számtalan program segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők az intézmény nyújtotta lehetőségekkel.

A Gazdaságtudományi Kar végzős hallgatói január 17-én, pénteken 9 és 12 órától vehetik át diplomájukat a Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvarán.