A nők helyzetéről, karrierlehetőségeiről, a munka és a magánélet egyensúlyáról esett szó a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Vezetés- és Szervezéstudományi Intézete és a Humán Szakemberek Országos Szövetsége Debreceni HR Klub által szervezett kanapébeszélgetésén, ahol az agrárium területén dolgozó négy sikeres női vezető osztotta meg gondolatait.
Hírek tehetséggondozás címkével
Osztrák és lengyel hallgatók, valamint oktatók tanulmányozták a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar munkáját az Erasmus+ BIP program keretében. Az egyhetes szeminárium alatt a hazai gyógy-, óvoda- és szociálpedagógia elméleti és gyakorlati hátterével ismerkedhettek meg a hajdúböszörményi karon, valamint annak partnerintézményeiben.
A Debreceni Egyetem hallgatói és kutatói közül került ki hazánk legtöbb Fulbright ösztöndíjasa – hangzott el a világ legrangosabb ösztöndíjprogramjának idei pályázatait bemutató tájékoztatón a Debreceni Egyetem Nemzetközi Irodájában. A Fulbright révén évente 25 hazai hallgató, kutató, illetve oktató számára nyílik lehetőség tudományos kutatói munkára, szakmai tapasztalatszerzésre az Amerikai Egyesült Államokban.
Debreceni diák sikerével zárult a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának középiskolásoknak meghirdetett harmadik Természettudományos Versenye, a GYKTV. A 15 versenyzőnek négyféle feladatot kellett megoldani. A döntősök olyan felvételi pontokkal gazdagodhattak, amelyek sokat érhetnek majd akkor, ha a debreceni gyógyszerészképzésben akarnak továbbtanulni.
A DEViK - Üzleti Innovációs Klub második tavaszi rendezvényén is megtelt a Kazánház. Hogyan válhat a márkaépítés az értékteremtés motorjává? Többek között erre adott választ Nagy Zoltán Péter, az OTP Bank Nyrt. marketing és kommunikációs igazgatója. Az esemény második blokkjában egy kötetlenebb hangvételű kanapébeszélgetést hallhattak a résztvevők arról, miként használhatók fel hatékonyan a tanácsok a sikeresség érdekében.
Idén a debreceni Tóth Árpád Gimnázium látta vendégül március 22-23. között a Festival d'Italiano országos olasz nyelvi verseny résztvevőit. A programok, feladatok, versenyszámok összeállításában a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Olasz Tanszék oktatói is közreműködtek.
Nemzetközi Doktorandusz Konferenciát rendezett a Debreceni Egyetem Ihrig Károly Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája, a Gazdaságtudományi Kar (GTK) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) támogatásával. A magyar és külföldi PhD-hallgatók tíz szekcióban tartottak előadásokat, emellett a résztvevők meghallgathatták Baksay Gergely, a MNB közgazdasági és költségvetési elemzésekért felelős ügyvezető igazgatójának plenáris előadását, valamint egy kerekasztal-beszélgetést is.
Tudományos Diákkori Konferencián ismertették kutatási eredményeiket az Egészségtudományi Kar hallgatói többek között az infokommunikációval, a dohányzási szokások felmérésével, a derék-hátfájás és nyaki fájdalom vizsgálatával, a táplálkozással, a fizikai aktivitással, valamint az időskori marginalizációval kapcsolatban. A társadalomtudományi szekcióban összesen húsz fiatal kutató tartott előadást.
Idén is sikerrel szerepeltek a Nemzeti Tehetség Program pályázatain a Debreceni Egyetem tudományos műhelyei, karai és szakkollégiumai, amelyek összesen csaknem 57 millió forintot nyertek az intézmény hallgatóinak tehetséggondozására.
A debreceni Tóth Árpád Gimnázium csapata nyerte a DEbate angol nyelvű országos vitaversenyt, amelyet idén is az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége és az Amerikai Kuckó közreműködésével szervezett meg a Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézete.