A budapesti, a szegedi, a debreceni és a pécsi orvostudományi egyetemek, illetve az Innovációs és
Sajtófigyelő
Róth Miksa szecessziós üvegablakai az 1900-as évek elején készültek, most a Debreceni Egyetem Kli
Még kaphatók jegyek Magyarország eddigi első és legnagyobb stadion show-jára.
Debrecenben a Nemzeti Sport is felköszöntötte a centenáriumát ünneplő DEAC-ot, s pénteken lapunka
Átadták pénteken a Sportgazdasági-menedzsment és teniszközpont épületét a Debreceni Egyetemen (DE
A különböző témájú foglalkozásokon a pályaválasztás előtt álló fiatalok megismerkedhetnek az info
A tavalyi ötödik helyről előrébb tudott lépni a magyar felsőoktatási intézmények között a Debrece
A járműipar, az űripari kutatások és a krónikus betegséget okozó inzulinrezisztenciához fűződő vi
A Debreceni Egyetem tíz oktatójának adományozott egyetemi tanári címet a köztársasági elnök példa
Ősszel folytatódik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeripari Igazgatósága szervezésében a „