Sajtófigyelő

Az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című dalát együtt énekelte a szeptember 18-i yoUDay-en, a Debre
A Debreceni Egyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszékének munkatársai is teljesítetté
Együttműködési szerződés aláírásával erősítette meg a már eddig is példás összmunkát a Debreceni
Megjelent a Debreceni Egyetem Innovációs Központjának kivitelezéséről szóló ajánlattételi felhívá
Csernoch László, a DE tudományos rektorhelyettese elmondta: az egyetem valamennyi campusán, Debre
Az elsősorban az idősebb korosztálynak szánt előadás-sorozat sokszínű ismeretanyagot kínál az érd
Színes programokkal emlékeztek névadójukra a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumán
Az egyedülálló program célja, hogy a diákokkal játékos módon megszerettesse a természettudományok
A hasznos szakmai fogásokat felsorakoztató kurzuson a jelen és a jövő üzleti és technológiai tren
Innováció és értéklánc-szemlétű gazdálkodás: ezekről is szó volt a Debreceni Egyetem Multidiszcip