DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉLXXII. ÉVF. 44. SZÁM | 2021. NOVEMBER 11. |
HÍREK | |
Átadták a Learning Centert
Egyedülálló kialakítású, a legújabb trendekhez igazodó közösségi tereket magába foglaló többfunkciós tanulóközponttal gazdagodott a Debreceni Egyetem. Az ünnepélyes átadáson Palkovics László innovációs és technológiai miniszter példaértékűnek nevezete az intézmény fejlesztési programját. A 4250 négyzetméteres épületet februárban vehetik birtokba a hallgatók. |
|
Elismert modellváltás
A kormány stratégiai partnerként tekint a modellváltó egyetemekre – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter A megújuló felsőoktatás ünnepe rendezvényen. A Veszprémben tartott ünnepségen díszoklevelet vehetett át Kossa György, az egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke. |
|
Felértékelődőben a vállalatbiztonság
Jelképesen letették a Kelet Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ új oktatási egységének alapkövét Nyírbátorban, ahol az egyetemmel együttműködve gazdaság-, vállalat- és élelmiszerbiztonsági, valamint védelmi ipari szakembereket fognak képezni. A Nyírbátori Fejlesztési Innovációs és Kutatási Központ egy korábbi gyárépületben kap helyet. |
|
Segítség megváltozott munkaképességűeknek
Pályázati forrásnak köszönhetően újabb 25 fő megváltozott munkaképességű dolgozó foglalkoztatására nyílt lehetőség az egyetemen. Az EFOP pályázaton elnyert 28 milliós összegből az új munkavállalók az intézmény 14 szervezeti egységénél helyezkedtek el, egyebek mellett ügyintéző, ápoló, orvos-írnok és kisegítő munkakörökben. |
|
Mentorok a sportoló hallgatókért
A DE mentorprogramjának eredményeiről, valamint a következő tanévben várható szakmai feladatokról egyeztettek a programban résztvevő szakemberek és hallgatók a Sporttudományi Koordinációs Intézet által szervezett online workshopon. Az élsportolók tanulmányait segítő programban jelenleg 13 sportág 33 sportoló hallgatója vesz részt. |
PROGRAMAJÁNLÓ |
Nyílt nap a DE Kossuth GyakorlóbanNyílt napra várja leendő diákjait és szüleiket a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája a Kossuth utcai feladatellátási helyen november 10-11-én (Debrecen, Kossuth utca 33.). Bővebb információ. |
Nemzetközi konferencia a DAB-ban„Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében" címmel rendez nemzetközi konferenciát november 11-14. között a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozathoz kapcsolódva az Ökölógiai Kutatóközpont Tisza-kutató Osztály, a Debreceni Egyetem Növénytani Tanszék, az MTA DAB Botanikai Munkabizottság és a Hortobágy Természetvédelmi Egyesület az MTA DAB Székházban (Debrecen, Thomas Mann u. 49.). Bővebb információ. |
KönyvbemutatóA Leukémiás Gyermekekért Alapítvány szervezésében Kitty Bich Thui Ta tart könyvbemutatót november 13-án, szombaton 11 órától a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban (Debrecen, Bem tér 9/D.). A Varázsecset – Az utazónapló 1. – Rejtélyes ékszerrablás Egyiptomban című kötetet az alapítvány által támogatott beteg gyermekeknek ajánlja az írónő. |
Universitas-Debrecen hangversenysorozat„Magyar táncok és motívumok az európai zenében” címmel a Hungaricus együttes előadásával folytatódik az Universitas-Debrecen hangversenysorozat november 14-én, vasárnap 19 órai kezdettel a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Liszt termében (Debrecen, Nagyerdei krt. 82.). Bővebb információ. |
Fenyő Gusztáv zongoraestjeFolytatódik a Ludwig van Beethoven műveit bemutató koncertsorozat a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán. A világhírű zeneszerző zongoraszonátáiból ezúttal a Glasgow-ban élő zongoraművész, Fenyő Gusztáv tart bemutatót november 15-én, hétfőn 19 órától a ZK Liszt termében. Az esemény a járványügyi előírások betartása mellett ingyenesen látogatható. |
DELAB előadásokFolytatódik a „Labdarúgás elmélete és gyakorlata" szabadon választható kredittárgy előadássorozata. November 16-án, kedden 18 órától „A labdarúgásban megjelenő digitalizáció - A játékvezetők támogatása digitális fejlesztésekkel” címmel Szabó Zsolt sportvezető, korábbi hivatásos FIFA játékvezető tart előadást a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campus, Agrártudományi Főépület fszt. II. előadójában (Debrecen, Böszörményi u. 138.). Bővebb információ. |
VIDEÓ |
FELHÍVÁSOK, TÁJÉKOZTATÓK |
Változik a sürgősségi ellátásNovember 8-tól a területi ellátási elv helyett a betegek panaszai, tünetei alapján határozzák meg a betegellátás és a gyógykezelés helyét a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában. A sürgősségi betegellátás rendjének módosítását a romló járványhelyzet tette szükségessé. Valamennyi Hajdú-Bihar megyei, légúti megbetegedésben szenvedő és/vagy lázas betegnek a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kenézy Gyula Campus Sürgősségi Osztályán, míg az egyéb panasz miatt sürgősségi ellátást igénylőknek a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sürgősségi Klinikáján lehet jelentkezni. A súlyos állapotú, igazolt koronavírus fertőzésben szenvedőket a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Járványügyi Ellátó Központjában látják el, lakcímtől függetlenül. A berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház felvételi és ellátási körzetébe tartozó betegek sürgősségi felvétele és ellátása továbbra is Berettyóújfaluban történik. |
Új oltóhelyek a Klinikai KözpontbanNovember 11-től több új oltóhely működik a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Bethlen utcai Járóbeteg Szakellátási Központjában. Az oltóhelyek kialakítására azért volt szükség, mert egyre többen kérik a koronavírus elleni harmadik, emlékeztető védőoltást. A Bethlen utcai rendelőben 10 oltóhelyen várják azokat, akik szeretnék megkapni a koronavírus elleni vakcinát. Ezzel egyidejűleg a Szent Anna utcai rendelőben csütörtöktől megszűnik a lakossági oltás. Bővebb információ. |
Tilos a látogatásLátogatási tilalmat vezettek be a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának valamennyi betegellátó egységében. Az intézkedés a romló járványhelyzet miatt vált szükségessé. A látogatási tilalom október 26-tól visszavonásig érvényes. Az intézmény kéri a betegek és a hozzátartozók együttműködését és türelmét. Bővebb információ. |
COVID-19: újabb óvintézkedésekA koronavírus terjedésének lassítására november 2-tól, keddtől újabb óvintézkedéseket vezetnek be a Debreceni Egyetemen. A maszkviselés és kézfertőtlenítés mellett az egyetemi vezetés arra kéri a munkatársakat, hogy a megbeszéléseket lehetőség szerint online tartsák. Az október 29-i rektori-kancellári körlevél a korábban bevezetett kötelező maszkhasználat betartása mellett az épületbe való belépéskor a kézfertőtlenítés fontosságára hívja fel az egyetemi polgárok figyelmét. November 2-ától, keddtől az oktatási helyiségekbe történő belépést eseti jelleggel lázmérés előzheti meg. Az egyetemi vezetés azt kéri a dolgozóktól, hogy a fontos és halaszthatatlan megbeszéléseket online lebonyolítással tervezzék, a közvetlen kontaktusokat csak kisszámú résztvevő esetén szervezzék személyes jelenléttel. A sport-és vendéglátás/étkezési célú terekben a korábbi körlevélben kiadott szabályok érvényesek. Bővebb információ. |
Stresszkezelő tréninget hirdet a DEMEKA Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ 20 órás ingyenes, csoportos stresszkezelő tréninget szervez a Debreceni Egyetem dolgozói számára 2021. november 27. és 2022.január 8. között. Jelentkezni november 18-ig lehet a demek2@unideb.hu e-mail címen. A Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ 20 órás ingyenes, csoportos stresszkezelő tréninget szervez a Debreceni Egyetem dolgozói számára 2021. november 27. és 2022.január 8. között. Jelentkezni november 18-ig lehet a demek2@unideb.hu email címen. Bővebb információ. |
Szarka Pince borvacsoraA Debreceni Egyetem Mádi Bor Akadémiája Borvacsorát szervez november 25-én, csütörtökön 18 órai kezdettel az Agrár Vip Termében (Debrecen, Böszörményi út 138.). Az esten a Szarka Pince borásza Szarka Dénes és séfje Barátki Lóránt mutatja be a mádi pincészetek kínálatát a hozzájuk illő ételekkel együtt. A borvacsora kedvezményes ára: 21.000 Ft/fő. Jelentkezés november 22-ig a madiborakademia@unideb.hu email címen. Bővebb információ. |
A Pro Regione Alapítvány pályázata a DE hallgatóinakA Magyar Vidékért (Pro Regione) Alapítvány kuratóriuma a 2021-es évre pályázatot írt ki a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, a Bölcsészettudományi Kar, a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar, az Informatikai Kar, a Műszaki Kar, a Természettudományi és Technológiai Kar, valamint a Zeneművészeti Kar nappali tagozatos hallgatói részére. Az alapítvány egyösszegű (maximum 100.000 Ft.) támogatást nyújt a 2021-ben megjelent tudományos publikációk, illetve szellemi alkotások (műszaki/informatikai/zeneművészeti produktum) elismeréseként, valamint tudományos konferencián, versenyen, zenei eseményen történő eredményes részvételre. A pályázat részletes felhívása és a kitöltendő adatlap megtalálható a http://uni-pro.unideb.hu oldalon. A pályázati anyagok feltöltésére ugyanezen a felületen van lehetőség 2021. november 15-én (hétfőn) 12 óráig. |
SPORT |
JégkorongKedden jelentette be a vezetőség, hogy a DEAC és a csapat szakmai irányításáért 2018 óta felelős David Musial a sikertelen idei szezon miatt közös megegyezéssel szerződét bontott egymással. Másnap kiderült, hogy helyét György József veszi át, aki 2006 óta részese a Debreceni Hoki Klub életének. Az erdélyi szakember november 16-án, kedden a Dunaújvárosi Acélbikák ellen mutatkozik be a kispadon. A mérkőzést 18 órától rendezik a Debreceni Jégcsarnokban. |
KosárlabdaNovember 13-án, szombaton 17.45-kor DEAC-Tungsram–Naturtex-SZTE Szedeák mérkőzést rendeznek a Tippmix Férfi NB I/A csoport tizedik fordulójában. Az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban rendezendő találkozót az M4 Sport élőben közvetíti. |
KézilabdaA Mezőkövesd együttesét fogadják a Debreceni egyetem kézilabdázói az NB I/B 8. fordulójában. A DEAC számára rendkívül fontos lenne a siker, hiszen az idei bajnokság nem a terveknek megfelelően alakul, és a csapat az utolsó előtti helyen áll. |
RöplabdaPénteken a MAFC-BME otthonába utaznak férfi röplabdázóink az Extraliga 5. fordulójában. A mérkőzést 20 órától rendezik Budapesten, a Vasas Folyondár utcai csarnokában. A lányok vasárnap 18 órakor a Jászberényt látják vendégül az NB II E-csoport 6. fordulójában. Kuszkó Zsolt tanítványai eddig remekül teljesítenek, ennek köszönhetően a második helyen állnak, és esélyesek a feljutásra. |
LabdarúgásVasárnap 13 órakor a Tállya KSE otthonában vendégszerepel a Debreceni Egyetem labdarúgócsapata. A két gárda eltérő célokért küzd, hiszen a hazaiak a kiesést szeretnék elkerülni, míg a mieink a dobóért harcolnak. |
I. Egyetemi Tenisz KupaA Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség, a Magyar Tenisz Szövetség és a Budapesti Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség hagyományteremtő szándékkal az egyetemi polgárokat (hallgatók, oktatók, dolgozók) megmozgató I. Egyetemi Tenisz Kupát szervez 2021. december 4-5-e között Budapesten. A nevezéseket az iroda@mefs.hu e-mail címen, vagy a 06-70-619 -1539-es telefonszámon várják a szervezők. Bővebb információ. |
RÓLUNK ÍRTÁK |
Rekord támogatást kap a felsőoktatás, kétszer 15 százalékos fizetésemelés jön (Hirado.hu)A Debreceni Egyetem ellátandó közfeladatai közé bekerülhet a hazai vakcina-előállítás kutatás-fejlesztési és gyártástechnológiai tudásának fejlesztése. Az intézmény bázisán jön majd létre a működését jövőre megkezdő Nemzeti Oltóanyaggyár a hajdú-bihari megyeszékhelyen - jelezte a minisztérium. "A kormány célja, hogy a fiatalok a jövő nyertesei legyenek, éppen ezért korábban sosem látott összegeket fordít a hazai felsőoktatásra. 2021-ben a GDP közel 1,3 százaléka hasznosul az egyetemeken - emelték ki az ITM közleményében. Részletek. |
Hipermodern épülettel gazdagodott a Debreceni Egyetem – fotókkal, videóval (Dehir.hu)A Learning Center kialakítása és akusztikája is a hallgatókat szolgálja: tanulóboxok és nagy befogadóképességű terem is helyet kapott az épületben. A létesítmény a közösség építését szolgálja majd, hiszen a különféle nemzetiségű és nagy létszámú diákságot egy tanulóközösségé integrálja, egy-egy kultúra egyéni igényeit is figyelembe véve. Részletek. |
Virtuális eszközökkel bővült a Debreceni Egyetem (Hirtv.hu)Korszerű virtuális eszközökkel bővült a Debreceni Egyetem Műszaki Karának Robert Bosch Mérnöki Oktató és Fejlesztő Laboratóriuma. A virtuális eszközöknek köszönhetően az intézményben új szintre emelkedik a mérnökképzés. Részletek. |
Nemzetközi Űrhajós Kongresszus (Europaradio.hu)A Debreceni Egyetem és Debrecen városa a Budapesti Nemzetközi Űrhajós Kongresszus nyílt napját szervezte meg. Az esemény célja, hogy a kongresszusra érkező külföldi űrhajósok a cívisvárosban is népszerűsítsék az elsősorban természettudományos területen tanuló egyetemi hallgatók, középiskolás diákok és a téma iránt érdeklődők körében az űrtudományt, valamint tájékozódjanak a helyben zajló űrprojektekről. Részletek. |
Új módszert dolgoztak ki Debrecenben az antibiotikum-rezisztencia ellen (Agrokep.hu)A bélflóra mikrobiológiai vizsgálatának új módszerét dolgozták ki a Debreceni Egyetemen, amely az antibiotikusos kezelések elkerülésében és az egészséges tápanyagok felkutatásában segít. Részletek. |
A Debreceni Egyetem Hírlevele XXII. évf. 44. szám | 2021. november 11.A hírlevelet a Debreceni Egyetem minden dolgozója megkapja. Amennyiben le szeretne róla iratkozni, kattintson ide. Lapzárta minden szerdán 12 órakor. Felelõs kiadó: DE Rektori-Kancellári Kabinet Sajtóiroda. |