DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL XIX. ÉVF. 44. SZÁM | 2018. NOVEMBER 29.

 

DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL

XIX. ÉVF. 44. SZÁM | 2018. NOVEMBER 29.

 

HÍREK

A tudomány jövője - a jövő tudósai (videóval)

A Magyar Tudomány Ünnepe keretében rendezte doktoravató ünnepségét november 24-én a Debreceni Egyetem. Az eseményen 74 frissen avatott doktor vehette át tudományos fokozatát igazoló oklevelét. A rendezvényen az egyetem 13 munkatársa kapott habilitációs címet. Az ünnepség zárásaként egyetemi elismeréseket és díjakat adtak át.

Szerep a gazdaságfejlesztésben

Az egyetem meglévő klaszterhálózatát továbbfejlesztve, határon átívelő együttműködésekre törekszik - hangsúlyozta Szilvássy Zoltán rektor egy nemzetközi klaszterkonferencián. Az intézmény az elmúlt évtizedben öt klaszter megalakulásában és működtetésében vállalt szerepet.

Innovációs Központ a jövő ötleteinek

Az innovációs tevékenység támogatása és a vállalkozói szemlélet megalapozása a célja az új létesítménynek. A speciális inkubátorház a Vezér utcai egyetemi ipari parkban épül fel mintegy négymilliárd forintos állami támogatásból. A tervek már elkészültek, az építkezés jövőre indul.

Rektori interjú a Kossuth Rádióban

Az egyetem fejlődéséről, a Richter Gyógyszergyár Debrecenbe érkezésében vállalt szerepéről, az egyetemi tanári kinevezések változó feltételeiről is beszélt Szilvássy Zoltán a Kossuth Rádió Az este című műsorában. A rektor Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos vendége volt.

Lakatlan szigeten az agráros kutató

Egyedüli magyarként a DE Növényvédelmi Intézetének vezetője, Radócz László is részt vett abban a nemzetközi expedícióban, amely a Ducie korallsziget természeti környezetének átalakulását vizsgálta. A szakember feladata a nagygombák felmérése, valamint a műholdas és rádiókommunikáció biztosítása volt.

 


PROGRAMAJÁNLÓ

Tudományos konferencia

"Biográfia és identitás" címmel rendez kétnapos tudományos tanácskozást a DE BTK Klasszika-filológiai és Ókortörténeti Tanszék és az MTA DAB Klasszika-filológiai Munkabizottság Ókortudományi Társaság Debreceni Tagozata november 29-30-án a DAB Székházban (Debrecen, Thomas Mann u. 49.).

Országos Szaxofonos Találkozó

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara (Debrecen, Nagyerdei krt. 82.) 8. alkalommal rendezi meg Országos Szaxofonos Találkozóját november 29 - december 2. között. A találkozó vendége és mestertanára Lev Pupis szlovén szaxofonművész, a Ljubljanai Zeneakadémia professzora.

Nemzetközi Gerontológiai Konferencia

"Aktív időskor - nemzedékek új szerepben" mottóval rendezi meg Nemzetközi Gerontológiai Konferenciáját a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara és a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség november 30-án, pénteken 9 órától a kar Torony tetőtér előadótermében (Nyíregyháza, Sóstói út 2-4.).

Nemzetközi konferencia

3. alkalommal rendezi meg a Különleges Bánásmód Nemzetközi Konferenciát a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar Gyógypedagógiai Intézete november 30-án, pénteken 10 órai kezdettel a kar Konferenciatermében (Hajdúböszörmény, Désány István u. 1-9.).

Béres András Emlékülés

Béres András néprajzkutató, néptánc-koreográfus születésének 90. és halálának 25. évfordulójára emlékezve tudományos ülést tart a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi Tanszéke november 30-án, pénteken 11 órától a Főépület földszint 58. termében (Debrecen, Egyetem tér 1.).

XII. Debreceni Anyagcsere Nap

Tudományos továbbképző ülést tart a Debreceni Akadémiai Bizottság Endokrin és Anyagcsere Munkabizottsága és a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézet Anyagcsere Betegségek Tanszék november 30-án, pénteken 14 órától a DE ÁOK Belgyógyászati Intézet "A" épület 3. sz. oktatótermében (Debrecen, Nagyerdei krt. 98.).

Vállalati Együttműködési Fórum

A kapcsolatok erősítésére 2. alkalommal rendezi meg a GTK Vállalati Együttműködési Fórumot a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara november 30-án, pénteken 17:30-tól a Hotel Lyciumban (Debrecen, Hunyadi János u. 1.).

Konzervatóriumi esték

Lev Pupis (Szlovénia), Puskás Levente-szaxofon, Váradi Judit-zongora és a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Szaxofonegyüttesének hangversenyét hallgathatják a zenebarátok december 1-én, szombaton 19 órától a Zeneművészeti Kar Liszt termében (Debrecen, Nagyerdei krt. 82.).

Ünnepi tudományos ülés

Bugán Antal címzetes egyetemi tanár 70. születésnapja alkalmából tudományos ülést rendez a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Magatartástudományi Intézete december 3-án, hétfőn 14 órától a Kenézy Villában (Debrecen, Nagyerdei krt. 98.).

Párkapcsolati Szabadegyetem

A Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőség Központ, valamint a Három királyfi három királylány mozgalom közös szervezésében „A család igazi kincs” címmel Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és Családokért (KINCS) elnöke tart előadást december 3-án, hétfőn 16 órától a Főépület XII. termében (Debrecen Egyetem tér 1.).

Kenézy Emléknap

8. alkalommal rendez emléknapot a névadó Kenézy Gyula tiszteletére a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház december 4-én, kedden 10:45-től az Egyetemi Kórház tárgyalótermében (Debrecen, Bartók Béla út 2-26.).

Mikulás-napi Lélekmelengető koncert

A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár a Zeneművészeti Kar hallgatóival közösen szervez hangszerbemutatóval egybekötött Mikulás-napi Lélekmelengető koncertet december 4-én, kedden 17 órai kezdettel a Főépület Aulájában (Debrecen, Egyetem tér 1.).

Komparatisztikai Műhely

A Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégium hallgatói mutatkoznak be a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Komparatisztikai Műhely programjának keretében december 5-én, szerdán 14 órai kezdettel a Debreceni Egyetem Főépület III/303. termében (Debrecen, Egyetem tér 1.).

Zenés Science Café

"A zene fejlődése kezdetektől napjainkig" címmel hallhatnak előadást az érdeklődők az egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozata, a Science Café évzáró rendezvényén, december 5-én, szerdán 17 órától a Fórum Bevásárlóközpont Libri Könyvesboltjában (Debrecen, Csapó u. 30.).

Mentálhigiénés Filmklub

A Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ szervezésében az "Életem legrosszabb napja" című filmet láthatja a közönség december 5-én, szerdán 17:30-tól a Főépület Aud. Max-ban (Debrecen, Egyetem tér 1.). A vetítés után beszélgetés Kiss József szociális munkás, kulturális antropológussal. A rendezvény vendége lesz a film rendezője, Pólik József.

Jan Carson észak-ír író felolvasóestje

Az EFACIS (European Federation of Associations and Centres Irish Studies) Kulturális Körút keretében az egyetem Angol-Amerikai Intézet Ír Tanulmányok Központja idén Jan Carson észak-ír írót látja vendégül december 5-én, szerdán 18 órától a Nagyerdei Víztoronyban. Az esemény nyelve angol.

Orosz irodalmi konferencia

A Debreceni Egyetem Szlavisztikai Intézete és az Orosz Központ kétnapos konferenciát szervez "Kortárs orosz irodalom - fordításokban" címmel december 6-7-én az egyetem Orosz Központjában (Debrecen, Egyetem téri campus IV. villa).

Innováció-menedzsment képzés

A Debreceni Egyetem Kutatáshasznosítási és Technológiatranszfer Központ innováció-menedzsment képzéssorozatot indított az EFOP 3.6.1 projekt keretében az egyetemi kutatók és hallgatók innovációs tudatosságának növelése érdekében. A következő előadást Kompagne Hajnalka szabadalmi ügyvivő tartja "A szabadalmaztatás fortélyai" címmel december 7-én, pénteken 10 órától az Élettudományi Épület F015-016. előadótermében (Debrecen, Egyetem tér 1.). Bővebb információ, regisztráció

DE Szenior Egyetem

Kozma Gábor habilitált egyetemi docens, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszékének vezetője "Debrecen városfejlesztésének és városfejlődésének 25 éve" címmel tart előadást a Szenior Egyetemen december 7-én, pénteken 16 órától az Élettudományi Központ F015-F016 termében (Debrecen, Egyetem tér 1.).

Téli diplomaosztó ünnepség - ÁOK

Megkezdődnek a Debreceni Egyetem téli diplomaosztó ünnepségei. Elsőként december 8-án, szombaton 15 órától az Általános Orvostudományi Kar 80 végzőse veheti át oklevelét a Főépület Díszudvarán (Debrecen, Egyetem tér 1.). Az ünnepséget élőben közvetíti a hirek.unideb.hu oldalon az egyetem Multimédia E-learning Technikai Központja.


VIDEÓK

FELHÍVÁSOK

Ünnepi nyitvatartás

A munkarend átrendezése és az ünnepek miatt módosul a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár decemberi nyitvatartása: december 1-én és 15-én, szombaton a Pedagógiai Könyvtár kivételével valamennyi egység fogadja az olvasókat. December 24-től 2019. január 2-ig a DEENK minden könyvtára ünnepi nyitvatartás szerint üzemel. Részletes információ a https://deenk.hu/hu/nyitvatartas oldalon olvasható.

A vizsgaidőszakban- december 3. és február 1. között - az Élettudományi könyvtár hosszabbított nyitvatartással, éjfélig várja hétfőtől szombatig, vasárnap pedig 10-20 óra között az olvasókat.

Támogatás kérése

Kedves Kollégák! Tisztelt Egyetemi Polgárok! Ezúttal egy sajnálatosan tragikus esemény kapcsán fordulunk Önökhöz!

Kollégánk Makay Róbert november 3-án, 44 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt, három kiskorú (13, 11 és 3 éves) gyermeket hagyva maga után. Felesége szintén az egyetemünk dolgozója. A Debreceni Egyetem a temetés költségeit magára vállalja, de a gyermekek további nevelése is jelentős terhet ró a családra. Kérjük, hogy aki teheti és átérzi a helyzet tragikusságát, valamint segíteni szeretne a családon pénzbeli támogatással, 2018. december 31-ig megteheti az alábbi számlaszámra való befizetéssel vagy átutalással:

Számlaszám: 11773384-02619745
Számla elnevezése: MAKAY RÓBERT CSALÁDJA

Tisztelettel:

Prof. Dr. Bács Zoltán sk.
kancellár

DExam Intenzív 2019. Tél

A Debreceni Egyetem Idegennyelvi Központja 2019 januárjától új, térítéses szóbeli/írásbeli nyelvvizsgára felkészítő 30 órás intenzív tanfolyamokat hirdet. Jelentkezési határidő: 2018. december 20., csütörtök 16 óra. Jelentkezni lehet a www.dexam.hu honlapon, valamint személyesen a DE Idegennyelvi Központ recepcióján (Debrecen, Komlóssy út 56.), de telefonon is kérhető információ az (52) 532-740, (52) 512-900/23031 és 23131 számokon, vagy emailben a dexam@unideb.hu levélcímen.

Az idegennyelvi központ kihirdette 2019. évi vizsganaptárát, illetve "DExam szóbeli felkészítő könyv Középfok (B2)" címmel új kiadványa jelent meg. A könyvben megtalálható a középfokú (B2) szóbeli vizsga mindkét részének - Beszédértés és Beszédkészség - minden feladattípusa. A könyv korábbi vizsgázói teljesítmények elemzésével és értékelésével, számos korábbi vizsgafeladat, mintamegoldások és megoldókulcsok közreadásával segíti mind a humán modult, mind a reál modult választó vizsgázókat. A CD mellékleten 5 Beszédértés vizsgasor hanganyaga mellett egy Beszédkészség vizsga hangfelvétele is megtalálható. A kötet megvásárolható a DExam Vizsgaközpont Recepcióján, illetve postai úton utánvétellel is megrendelhető.


KÉPGALÉRIÁK

Nők az informatikában - konferencia az Informatikai Karon

Biotechnológia a Debreceni Egyetemen - tudományos szimpózium a DAB-székházban

IRONHEART - a szív és az érrendszer kutatásának legújabb eredményei

Báli forgatag - az első decemberi hétvégéig tart a gólyabáli szezon


SPORT

Jégkorong

A HK Budapest együttesét fogadja a DEAC az Erste Liga pénteki játéknapján. A találkozó 19 órakor kezdődik a Debreceni Jégcsarnokban, és ezen a meccsen lesz a csapat idei "Dobj egy macit" akciója. Vasárnap is vár még egy derbi Bertáékra, 17:40-től a Vasas otthonában lépnek jégre.

Röplabda

Kecskemét-DEAC rangadót rendeznek a férfi röplabda NB I. B-csoportjában. A mérkőzés vasárnap 18 órakor kezdődik a hírös városban.

Kézilabda

Balassagyarmaton lép pályára a DEAC férfi kézilabdacsapata szombaton 18 órától. A debreceni egyetemisták a 7., míg vendéglátójuk a 9. helyről várja a találkozót.

Futsal

A közvetlen üldöző Szolnok együttesét fogadja a DEAC női futsalcsapata az NB II. keleti csoportjában. A meccs szombaton 18 órakor kezdődik a DESOK-ban.


RÓLUNK ÍRTÁK

Hetvennégy doktort avatott a Debreceni Egyetem - videóval (Debrecen TV)

Hetvennégy új doktort avatott a Debreceni Egyetem szombaton. Csernoch László rektorhelyettes ünnepi beszédében azt mondta: nem kisebb az ő feladatuk, mint a világban felhalmozódó hatalmas tudásanyag hasznossá tétele. Az új doktorok mellett kiosztották a habilitált doktori, valamint az egyetemi magántanár és a professor emeritus kitüntető címeket is. Részletek.

Munkahelyi stressz - a megelőzésben segítenének a Debreceni Egyetem kutatói (FM90 Campus Rádió)

5-10 éven belül a munkahelyi stressz okozta betegségek lehetnek a legjelentősebb egészségügyi problémák a világon. A Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetének kutatói olyan, kiégést feltáró kérdőívek Magyarországra adaptálásán dolgoznak, amelyek nem csak a segítő és egészségügyi foglalkozásúakra, hanem mindenkire vonatkoztathatók. Dr. Kiss Tamás, a Pszichológia Doktori program kutatója beszélt kutatásáról. Részletek.

Fejlesztik a szimulációs oktatást a Debreceni Egyetemen (Weborvos.hu)

Egy országos program részeként 800 millió forint pályázati forrásból fejlesztik a szimulációs oktatást a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán. Az eszközpark tüneteket produkáló, élethű betegszimulátorokkal és egy 3D-s anatómiai táblával is gazdagodott. Részletek.

A nyomonkövetés beépül az agrárképzésbe (Agroforum.hu)

Bevezeti a szabványosított nyomonkövetési rendszerek oktatását a Debreceni Egyetem agrárkara. Az intézmény a szakmai háttér biztosítása érdekében együttműködik az ellátási láncok legelterjedtebb szabványrendszerét működtető GS1 Magyarország Nonprofit Zrt-vel. Részletek.

Második születésnapjukat ünneplik a debreceni négyes ikrek (Civishir.hu)

Hazánkban minden négy-ötszázezredik szülésre jut egy négyes ikerpár. A Boda családba nem először hozott ekkora csomagot a gólya: a gyerekek apja, István is négyes ikerként látta meg a napvilágot. Még a nemek megoszlása is azonos: egyetlen fiúként nevelkedett három nővére mellett. Flóra, Jázmin, Boglárka és István 2016. november 24-én született a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján. A picik édesanyjával, Boda Beáta Boglárkával beszélgettünk. Részletek.


A Debreceni Egyetem Hírlevele XIX. évf. 44. szám | 2018. NOVEMBER 29.

A hírlevelet a Debreceni Egyetem minden dolgozója megkapja. Amennyiben le szeretne róla iratkozni, kattintson ide. Lapzárta minden szerdán 12 órakor. Felelős kiadó: DE Rektori-Kancellári Kabinet Sajtóiroda.

 

Események

A Debreceni Egyetem Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék szemináriumsorozatának következő előadásán A fekete rigó alkalmazkodása a városi környezethez címmel Pallás Noémi előadását hallgathatják meg.

Hétköznapi hidraulika címmel a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építőmérnök BSc szakos hallgatóinak munkáiból nyílik kiállítás a DEENK Műszaki Könyvtárában.

A Nagylátószögben sorozat keretében az Isten veled Görgei című filmet tekinthetik meg az Egyetemi Templomban.